Hivatásunk

Otthoni torna

JAKUS-KRUCHIÓ Éva

2015. DECEMBER 20.

Hivatásunk - 2015;10(04)

Nincs is annál kényelmesebb, mint előkapni a szekrényből az edzőruhát, kivenni a sarokból a polifoamot, jól megdolgoztatni az izmokat, majd átsétálni a fürdőszobába és lezuhanyozni. Nem kell utazni az edzőteremig, sorban állni az öltözőben vagy küzdeni a jó helyért a teremben. Otthon könnyebb nekiállni az edzésnek… vagy mégsem?

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Hivatásunk

Empatikus nővér - kevesebb konfliktus

L. I.

A kórházban fekvő betegekkel a leggyakoribb, legintenzívebb kapcsolatot az ágy mellett dolgozó nővérek ápolják. Kézenfekvő ez a szoros kapcsolat, hiszen ők azok, akik a nap 24 órájában a beteg számára elérhető közelségben tartózkodnak. Általában nekik kell felelniük elsőként a betegek kérdéseire, enyhíteni a félelmeiket, vagy vigasztalást nyújtani kétségbeesett lelkiállapotukban. Vannak, akik ösztönösen képesek megfelelni e kihívásnak, másoknak viszont szükségük van a betegekkel való hatékony kommunikáció megtanulására.

Hivatásunk

Közösen kell cselekedni

TARCZA Orsolya

Három nap, húsz kitüntetett, 120 előadás és poszter, 830 résztvevő az ország 19 megyéjéből - ez az idei Szakdolgozói Tudományos Kongresszus számokban. A rendezvénynek a tavalyi, hagyományteremtő konferencia után második alkalommal is Siófok adott otthont szeptember 10-12. között.

Hivatásunk

Ők képviselik a tagozatokat négy évig

SÓFALVI Luca

Az idei évben a jogszabályi előírásoknak megfelelően valamennyi hivatásrendi kamarában, így a MESZK-ben is megújul a helyi, területi és országos tisztviselői kar. A többkörös választásban legutóbb a szakmai tagozatok vezetőit választották meg, hét szekció élén volt személyi változás. A korábbiak mellett három új szakág is képviseletet kapott, így az országos szakmai szervezetek száma huszonegyre emelkedett. Tizenegy vezetőt az ország tíz megyéjéből, kilencet pedig a fővárosból delegáltak az országos szakmai tagozatok élére.

Hivatásunk

Immunrendszer hipó helyett

SÓFALVI Luca

A szervezet legösszetettebb és legtanulékonyabb rendszere az immunrendszer. Egy életen át gyűjti és tárolja a környezetbõl kapott információkat, hogy amikor szükséges, bevethesse a tanultakat. Így képes megóvni a testet a fertõzésektõl, betegségektõl.

Hivatásunk

A szakdolgozók előrelépését is szolgálja az alapellátási törvény

TARCZA Orsolya

Széles körben, bővebb kompetenciákkal jutnak nagyobb szerephez az egészségügyi szakdolgozók az alapellátásban - mondta dr. Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkára a Hivatásunknak. Nemcsak szakpolitikusként, hanem háziorvosként is úgy véli, az alapellátást kell megerősíteni ahhoz, hogy az ellátórendszer fenntartható maradjon.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

Magyarország átfogó egészségvédelmi szûrőprogramjának (MÁESZ) 2019. évi és 2010–2019 közötti összefoglaló adatai

BARNA István, KÉKES Ede, HALMY Eszter, BALOGH Zoltán, KUBÁNYI Jolán, SZŐTS Gábor, NÉMETH János, PÉCSVÁRADY Zsolt, MAJOROS Attila, DAIKI Tenno, ERDEI Ottilia, DANKOVICS Gergely

Magyarországon és a világon is egyedülálló kezdeményezés a Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja (MÁESZ) 2010-2020-2030. Hazánk legnagyobb hu­manitárius formában működő programja, ami a lakosság számára ingyenesen biztosítja a legmodernebb eszközökkel a szű­rő­vizsgálatok elvégzését. A 76 szakmai szervezet által összeállított komplex szűrő­prog­ram során a 38 vizsgálat elvégzése minden megjelenő állampolgár számára ingyenesen, egy speciálisan erre a célra kialakított szűrőkamionban történik. A MÁESZ által vég­zett szűrővizsgálatok a következők: szív- és érrendszeri vizsgálat, szemészeti vizs­gálatok, hallásvizsgálat, neuropathia-, la­borvizsgálatok, teljes testanalízis, bőrgyógyászati vizsgálatok, érfali rugalmasság arteriográfos vizsgálata, vénás elégtelenség Doppler-vizsgálata. Emellett laktózintolerancia, vastagbéldaganat-IBS-reflux, incontinentia-, vizeletürítési zavarok, prostatarizikó-felmérés, valamint a fizikai aktivitás szintjének elemzése történik. 2020-tól fogászati szűrőállomás is létesül, mely le­hetővé teszi a szájüregi daganatok korai felismerését. A program a szűrések mellett külön figyelmet fordít a társadalom egészségét fenyegető kockázati tényezőkre: dohányzás, alkoholfogyasztás, mozgásszegény életmód, helytelen táplálkozás, elhízás. A program szakmai és civil szer­ve­ze­tek együttműködésével érinti és mutatja be a lakosság részére az elsősegélynyújtás főbb elemeit az újraélesztéstől az otthoni égési sebek ellátásáig. A szűrőkamionban elvégzett vizsgálatok mellett számos életmód-tanácsadásra is sor kerül a várakozás ideje alatt, illetve minden résztvevő kap egy vonalkódos azonosítóval ellátott egész­ségkönyvet, melynek révén az elvégzett vizsgálatok azonnali számítógépes feldolgozása lehetővé válik. A 2018/2019. tanévtől kezdve hivatalosan is útjára indult a Ma­gyarország átfogó egészségvédelmi szű­rőprogramjának gyermekprevenciós programja „Utazás az egészség birodalmába” címmel. A MÁESZ Program első tíz éve alatt 1886 helyszínen 560 000 látogatót fogadott, 7 mil­lió ingyenes vizsgálatot végzett, 16 000 órát fordított prevencióra, 1 200 000 egészségkönyvet adott ki, 391 000 információs prevenciós csomagot biztosított a családok ezrei részére. A megvalósításban több mint 20 000 szakember (háziorvosok, egészségügyi szakdolgozók, dietetikusok, védőnők, egészségfejlesztési irodák, kormányhivatalok népegészségügyi főosztályai, Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset megelőzési Bizottsága, Szociális és Gyer­mek­védelmi Főigazgatóság, civil szervezetek) vett részt. A magyar társadalomért életre hívott program segít, hogy minél több magyar állampolgár életkortól, lakóhelytől és foglalkozástól függetlenül megismerje saját egészségi állapotának alakulását, és még időben felismerje a megelőzés fontosságát.

Ideggyógyászati Szemle

Duchenne-féle izomdisztrófiával élő betegek és gondozóik betegségterhei

PÉNTEK Márta, HERCZEGFALVI Ágnes, MOLNÁR Mária Judit, SZŐNYI László Pál, KOSZTOLÁNYI György, PFLIEGLER György, MELEGH Béla, BONCZ Imre, BRODSZKY Valentin, BAJI Petra, SZEGEDI Márta, POGÁNY Gábor, GULÁCSI László

Háttér és célkitűzés - Magyarországon kevéssé ismertek a Duchenne-féle izomdisztrófiával összefüggő betegségterhek. A kutatás célja a betegek és gondozóik életminőségének és az egészségügyi ellátások felmérése volt. Módszer - A BURQOL-RD európai kutatási program keretében keresztmetszeti vizsgálatot végeztünk. Az életminőséget az EQ-5D-5L és Barthel Index kérdőívekkel vizsgáltuk. Felmértük az igénybe vett egészségügyi szolgáltatásokat és a nem hivatásos gondozók tevékenységeit. Eredmények - Egy szimptomatikus hordozó nő, 50 gyerek (fiú 94%) és hat felnőtt (öt férfi) beteg vett részt, ez utóbbi két csoport adatait elemeztük. Az átlagos életkor 9,7 (SD=4,6), illetve 24,3 (SD=9,8) év volt. A diagnózist medián hároméves korban állították fel. Az EQ-5D index átlaga gyermekeknél 0,198 (SD=0,417), felnőtteknél 0,244 (SD=0,322) volt, a Barthel Index 57,6 (SD=29,9), illetve 53,0 (SD=36,5). Az egészségügyi ellátással való elégedettség az 1-10-es Likert-skálán átlag 5,3 (SD=2,1), illetve 5,3 (SD=2,9) volt. Tizenöt gyermek feküdt kórházban az elmúlt 12 hónapban átlag 12,9 (SD=24,5) napot. Két beteget segített hivatásos gondozó az otthonában. Huszonöt gyermek (életkorátlag 11,1, SD=4,4 év) szülője töltötte ki az elsőszámú nem hivatásos gondozói kérdőívet, ők átlag heti 90,1 (SD=44,4) órában segítették, felügyelték a gyermeket. Közülük 21 gyermeknél további családtag is részt vett az ellátásban. Az EQ-5D index szignifikáns erős korrelációt mutatott a Barthel Indexszel (0,731; p<0,01) és a család nyújtotta gondozási idővel (-0,770; p<0,01). E mércék és az egészségügyi ellátással való elégedettség kapcsolata nem szignifikáns (EQ-5D: 0,241; Barthel Index: 0,219; gondozás óra/hét: -0,142). Következtetés - A Duchenne-féle izomdisztrófia-betegség jelentősen rontja a betegek életminőségét, a szülők szerepe az otthoni gondozásban meghatározó. A kutatás elsőként nyújt alapadatokat a közép-kelet-európai régióból a betegek és gondozóik életminőségéről további klinikai és egészség-gazdaságtani kutatásokhoz.

Lege Artis Medicinae

Multiplex tüdőtályoggal társuló súlyos polymyositis esete

SZABÓ Katalin, VINCZE Anett, NAGY-VINCZE Melinda, DANKÓ Katalin, GRIGER Zoltán

BEVEZETÉS - Az idiopathiás inflammatorikus myopathiák a harántcsíkolt izmok immunmediált gyulladásával jellemezhető autoimmun betegségek. ESETISMERTETÉS - 62 éves férfi beteg esetét ismertetem, akinél 2017 decemberében kezdődő alsó végtagi túlsúlyú izomgyengeség, járásképtelenség, nyelési nehezítettség hátterében elektromiográfián észlelt myogen laesio, emelkedett kreatinkináz alapján polymyositis volt valószínűsíthető. A radiológiai vizsgálat kétoldali multiplex tüdőelváltozásokat igazolt, aminek hátterében tumor, tuberculosis, vasculitis és tályog le­he­tősége is felmerült. A beteg állapota pro­g­rediált, nasogastricus szondán keresztüli táp­­lálás, pulzusszteroid-kezelés indult, mely­­nek hatására a beteg kreatinkináz-ér­tékei csökkentek, de izomereje nem javult. Az elvégzett vizsgálatok alapján a beteg állapotának hátterében végül a myositis talaján kialakult nyelészavar, krónikus as­piráció, következményes multiplex tüdő­tá­lyog-képződés igazolódott. Folyamatos cél­zott antibiotikus terápia mellett szteroid­kezelést folytattuk, majd egyedi engedély birtokában havi 80 g intravénás immunglobulin-kezelést kezdtünk. Ezek hatására a be­teg állapota fokozatosan javult, nyelés­zavara megszűnt, kontrollvizsgálatokon az üregárnyékok szanálódtak. A folyamatos gyógy­torna, rehabilitációs kezelés hatására a beteg ismét járóképessé vált. KÖVETKEZTETÉSEK - A myositissel társuló nyelészavar esetén azonnali nasogastricus táplálás javasolt az aspiráció megelőzése céljából. Infekcióval társuló terápiarefrakter esetekben intravénás immunglobulin adása hatékony lehet.

Hypertonia és Nephrologia

Beteg-orvos együttműködés - gyógyszer adherenciaperzisztencia a CONADPER-HU vizsgálatban

SZEGEDI János, KÉKES Ede, KISS István

A hypertonia népbetegség, alapvetően meghatározza a la kos - ság egészségi állapotát, morbiditását, cardiovascularis mortalitását, rehabilitációját, életminőségét. A betegség megelőzése, korai felismerése, hatékony kezelése, a gon dozás minősége a népegészségügyi program fontos része. A terápia sikerét, a célvérnyomás elérését és tartós fenntartását - sok egyéb tényező mellett - a gyógyszer-adherencia és -perzisztencia szabja meg, amelynek egyik döntő eleme az orvos-beteg optimális együttműködése. A perzisztencia sikertelensége okozza a terápiás kudarcok nagy részét. A CONADPER-HU vizsgálat fő célkitűzése az orvosbeteg együttműködés optimalizálása (fokozott ellenőrzés, információnyújtás, otthoni vérnyomásmérés, telemedicinális eszközök használata), ezáltal a célvérnyomást elérő betegek arányának növelése és a rezisztens hypertoniás betegek számának csökkentése volt. A vizsgálat igazolta, hogy a komplex gondozási rendszer hatékony, kedvezően befolyásolja a perzisztenciát. Az is tisztázódott, hogy az első három hónap dönti el a további tartós terápiás sikert.

Nővér

Alternatív tréningmódszer hatása a medencefenék izomzatra

ARANYNÉ Molnár Tímea, SZABÓ Kinga, RÁZSÓ Katalin, DOMJÁN Andrea, SZŰCS Mónika, SURÁNYI Andrea, BÓDIS József

A vizsgálat célja: A kutatásunk célja az volt, hogy megvizsgáljuk a mély hasizom bekapcsolásával, egy alternatív tréning önmagában vagy gátizom feszítéssel kombinálva erősíti jobban a gátizmot. Anyag és módszer: A vizsgálatot szült (n=5, átlag életkor ±SD: 51,8 év ±9,23 év) nők körében végeztük. A Callanetics® torna 20 héten (10 hét csak Callanetics®, 10 hét gátizom feszítéssel kombinált torna) keresztül, heti 2x1 óra tréningből állt. Kérdőívvel felmértük a tüneteket és a rizikófaktorokat, valamint körfogatméréssel az alakformálódást a 0. és a 20. héten. A gátizom kondicionális képességeinek mérését a vaginális felületi EMG-vel végeztük el a torna előtt, a 10. és a 20. héten. Adataink elemzéséhez R statisztika programot használtunk. Eredmények: Szignifikáns csökkenést tapasztaltunk a csípő, a comb és a kar körfogatában, va­la­mint a gátizom megtartási képességében javulást észleltünk (p=0,036). A dinamikus erő-állóképesség növekvő tendenciát mutatott. Következtetések: A gátizom feszítéssel kombinált Callanetics® torna során a mély hasizom tónusos aktiválásával jelentősebben növelte a gátizmok maximális kontrakciós képességét.