Lege Artis Medicinae

Táplálás és táplálkozás csecsemő- és kisgyermekkorban I. rész - Szoptatási mutatók az Egészséges utódokért projekt nagymintás kutatásában

NÉMETH Tünde, VÁRADY Erzsébet, DANIS Ildikó, SCHEURING Noémi, SZABÓ László

2017. DECEMBER 15.

Lege Artis Medicinae - 2017;27(10-12)

BEVEZETÉS - A szoptatás a csecsemőtáplálás ideális és természetes módja. Emellett a gyermeknél és az anyánál számos betegség kockázatát csökkenti, és jelentős hozadéka van az anya-gyermek kapcsolat, a társadalom és a környezet szempontjából is. RÉSZTVEVŐK ÉS MÓDSZEREK - Az Egészséges utódokért projektben 1164, 0-3 éves gyermeket nevelő szülő töltött ki kérdőívet a szoptatásról és táplálási szokásaikról. Bár a minta nem reprezentatív, a társadalmi-gazdasági státusz, a lakókörnyezet és az anyagi javak tekintetében megfelelő sokszínűség mutatkozik a mintán belül. EREDMÉNYEK - Az anyák 60%-a úgy nyilatkozott, hogy szeret(ett) szoptatni, viszont 20%-uk a szoptatást negatívan élte meg. Az anyák több mint felénél valamilyen ne­hézség merült fel a szoptatással kapcsolatban, a szoptatás negatív megítélése viszont nem volt ezzel jelentős összefüggésben. Leggyakrabban említett nehézség a nem elegendő tejmennyiség volt. Az általunk vizsgált változók közül az anyai do­hány­zás, az alacsonyabb iskolai végzettség és a szülésfelkészítés hiánya mutatta a leg­erő­sebb összefüggést a szoptatás tartamával. KÖVETKEZTETÉSEK - A megfelelő felkészítés a szoptatásra a várandósság alatt, a szoptató nő proaktív támogatása és a ne­hézségek mielőbbi megoldása jelen ismereteink szerint növeli a szoptatás kizárólagosságát és tartamát, valamint segít abban, hogy az anyák meg tudják valósítani a szop­tatással kapcsolatos céljaikat, és a szop­tatást örömtelinek éljék meg.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

Hasi fájdalom és anaemia differenciáldiagnózisa - egy ólommérgezett család esete

NÉMETH Aliz, LISKA Zsófia, TÖRÖK Eszter, NÁDAI Mária, SCHANDL László, KIS János Tibor

A szerzők ismertetik egy hasi fájdalommal kórházba került beteg esetét. A beteg ki-vizsgálása során a vérkenet mikroszkópos vizsgálata segített a diagnózis felállításához. A vörösvértestek basophil pöttyözöttsége vetette fel az ólommérgezés gyanúját, melyet a szérum magas ólomszintje megerősített. A mérgezés forrása egy Magyar­országon népszerű, házi készítésű szörp és annak tárolására szolgáló ólommázas edény volt. A család több tagjánál, akik fogyasztottak a szörpből, mértünk magas, tünetekkel nem járó, ólomszinteket. A be­teget és családját is sikerrel kezeltük kelátképző készítménnyel. A szerzők az eset kapcsán összefoglalják az ólommérgezés klinikumát. Felhívják a figyelmet arra, hogy a túlzott ólomexpozíciót hazánkban ritkán ismerik fel, a tünetek gyakran megtévesztőek.

Lege Artis Medicinae

Az anisocitosis mértékét befolyásoló tényezők vizsgálata vesebetegek körében

MOLNÁR D. László, KISS István, SZAKONY Szilvia, AMBRUS Csaba

A vörösvértestek méretének változékonyságát (anisocitosis) jellemző RDW variációs koefficiens értéke a halandóság egyik előre jelző tényezője számos betegcsoportban. Korábban kórházban kezelt vesebetegek körében vizsgáltuk az RDW és más tényezők kórházi mortalitással való kapcsolatát. Az alábbiakban az RDW értékét meghatározó tényezőket kerestük dialízisre nem szoruló, kórházban fekvő krónikus vesebetegek mintájában hagyományos és bayesi ANCOVA-eljárásokkal. A nem informatív bayesi modell illesztése során a modell paraméterekről nem feltételeztünk előzetes ismereteket. Az informatív bayesi modell esetén a korábbi tapasztalatokból származó a priori ismereteket felhasználtuk a modell illesztése során. A számítások R környezetben a faraway, car és az MCMCPack programcsomagokkal történtek. A vizsgálat eredményei alapján a nem, mch és mcv az RDW erős meghatározó tényezőinek bizonyultak. A vércukor-koncentráció, a fehérvérsejtszám, a thrombocytaszám, az életkor és a glomerularis filtrációs ráta szintén befolyásolták az RDW értékét.

Lege Artis Medicinae

Szempontok a kvalitatív kutatás tervezéséhez és értékeléséhez

ZÖRGŐ Szilvia

Az orvoslásnak szerves részét képezik a kommunikáció, a vélemények és a tapasztalatok, melyek feltárásához elsősorban kvalitatív kutatásokra van szükség. Tudo­mányos szigor a kvalitatív vizsgálatok kapcsán is elvárható, mely sztenderd felállításához különböző szempontok merültek fel a diszciplínacsoport-beli diskurzusban. A kutatási téma relevanciáján túlmenően az eredmények klinikai alkalmazhatósága, transzferabilitása is jelentős irányelv, azaz hogy milyen mértékben alkalmazható a terepen kívüli kontextusokban. A kutatási folyamat hitelessége és megbízhatósága szintén fontos követelmény, melyhez hozzájárul az átláthatóság, ellenőrizhetőség és következetesség az alkalmazott tervezési, kivitelezési és elemzési eljárások tekintetében. További elvárás a kvalitatív kutatásokban a kutatói reflexivitás, azaz a kutatás minden fázisában gyakorolt folyamatos kritikai viszonyulás önmaga és a kutatás levezetése tekintetében. A metodológián kívül, a kvantitatív és kvalitatív világkép alapvetően eltérhet egymástól, például a valóság megragadásában és értelmezésében. Az orvosi ismeretanyag bővítésében a különféle paradigmák és módszerek egy módszertani spektrumban helyezkednek el, melyben minden elem rendelkezik a maga korlátaival és lehetőségeivel, így tehát mindezek mérlegelendők a kutatási téma és a célok függvényében.

Lege Artis Medicinae

A hittelenség hite

BÁNFALVI Attila

A modern nyugati orvos gyakran abban a hitben él, hogy ő nem „hívő”; nem kell hinnie gyógyító eljárásainak jótékony hatásosságában, mert a hit helyett immár tudományra alapozza praxisát, és ha az valóban jó tudomány, akkor az eredményesség önmagáért beszél. A modern medicinában nem kell hinni ahhoz, hogy a gyógyítás működjön.

Lege Artis Medicinae

Mitől válik a szülési fájdalom szenvedéssé? Az egyéni megküzdés módjai

RADOS Melinda, MÉSZÁROS Judit

BEVEZETÉS - A fájdalom nemcsak szenzoros, hanem érzelmi, motivációs és kognitív dimenziókkal is bír, ezért a nők vajúdás és szülés során megtapasztalt fájdalomélményének alakulásában döntő jelentőségűek szülési fájdalommal kapcsolatos prekoncepcióik. Értékes információkkal szolgál a fájdalom és szenvedés fogalmának megkülönböztetése. Célunk volt megvizsgálni a nők szülési fájdalmának és szenvedésének összefüggéseit, és azt, hogy az epiduralis analgesia milyen hatással van fájdalom-, stressz- és elégedettségítéleteikre. MINTA ÉS ḾÓDSZER - Vizsgálatunkban 342 nő vett részt, fájdalmukra a Numerikus Értékelő Skálával, szenvedésükre a rövidített Észlelt Stressz Skálával kérdeztünk rá, ezt követték az epiduralis analgesia adására, annak hatására és az elégedettségre vonatkozó kérdések. EREDMÉNYEK - A fájdalomérzet és az észlelt stressz között szoros pozitív összefüggést kaptunk (R=0,283, p<0,001); ezek emelkedésével az elégedettség csökkent (rendre R=-0,162 és R=-0,444, p<0,001). Az epiduralis érzéstelenítés nem hozott szignifikáns változást a fájdalom-, stressz- és elégedettségítéletekben. Az elégedettségre a legerősebb bejósló hatást a stressz mutatta (b=-0,534, p<0,001). K̈ÖVETKEZTETÉSEK - Eredményeink alapján a szülési fájdalom csillapítására javasoljuk a különböző nem farmakológiai módszerek elterjedtebb alkalmazását. A szüléskísérők ítélkezésmentes, türelmes, bátorító attitűdje döntő jelentőségű a fájdalomtól való félelem és szenvedés oldásában.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

Táplálkozás csecsemő- és kisgyermekkorban. II. rész Szoptatás, hozzátáplálás és elválaszt(ód)ás az Egészséges Utódokért projekt nagymintás kutatásában

NÉMETH Tünde, VÁRADY Erzsébet, DANIS Ildikó, SCHEURING Noémi, SZABÓ László

BEVEZETÉS - A hozzátáplálás átmeneti időszak a kizárólagos szoptatás és a családi ételek fogyasztása között, miközben a szoptatás folytatódik. A hozzátáplálást ak­kor kell elkezdeni, amikor az anyatej ön­magában már nem fedezi a csecsemő tápanyag-szükségletét, ideálisan hat hónapos kor körül. RÉSZTVEVŐK ÉS MÓDSZEREK - Az Egész­séges Utódokért Projekt keretében 0-3 éves korú gyermekek szüleitől (n=1133) kapott önkitöltő kérdőíven elemeztük a hozzátáplálással és elválasztással/elválasztódással kapcsolatos kérdéseket. EREDMÉNYEK - A hozzátáplálás a mintában 5,5±1,8 hónapos korban kezdődött el. A betöltött 4 hónapnál fiatalabb csecsemők 6%-ánál, a 4-6 hónapos csecsemők csaknem kétharmadánál kezdték meg a hozzátáplálást. A 7-12 hónaposok 32%-a még szopott. Ez az arány 12-24 hónapos korban 24%, 25-36 hónapos korban 5,5% volt. A szoptatottak átlagosan napi 6,7±1,6 alkalommal, a szoptatott és már hozzátáplált gyerekek átlagosan napi 5,6±1,5 alkalommal ettek. A teljes elválaszt(ód)ás után a gyerekek 4,9±0,9 alkalommal étkeztek naponta. A válaszoló anyák 60,4%-a igény szerint, 39,6%-a pedig napirend szerint táplálta gyermekét. Az anyák 16%-a jelezte, hogy gyermeküknek táplálási nehézségei vannak. KÖVETKEZTETÉSEK - Kívánatos lenne csecsemőtáplálási adatszolgáltatásunkat kibővíteni a hozzátáplálásra vonatkozó mutatókkal, mint a hozzátáplálás bevezetésének ideje, a táplálás napi gyakorisága, az étel állaga, kalóriatartalma, biztonságos elkészítése. A válaszkész táplálás a válaszkész szülői magatartás része, a szülőt erről fel kell világosítani és támogatni kell. Szorgal­mazni kell a szoptatás folytatását a hozzátáplálás bevezetése után, legalább egyéves korig, és mindaddig, amíg az anya és a csecsemő folytatni kívánja.

Lege Artis Medicinae

Táplálás és táplálkozás csecsemő- és kisgyermekkorban III. rész - Az önálló táplálkozás alakulása az Egészséges Utódokért projekt nagymintás kutatásában

NÉMETH Tünde, VÁRADY Erzsébet, DANIS Ildikó, SCHEURING Noémi, SZABÓ László

BEVEZETÉS - A szoptatott, illetve tápszerrel táplált csecsemőknél a megfelelő kiegészítő táplálás bevezetése, napi gyakoriságának és mennyiségének növekedése a szoptatás, illetve a tápszer adásának fokozatos csökkenésével jár, majd bekövetkezik a teljes elválasztódás. Táplálkozási készségeik fejlődésével a csecsemők/kisdedek képessé válnak az önálló evésre. Kívánatos, hogy a már önállóan (is) enni tudó gyermek ve­gyen részt a családi étkezéseken. RÉSZTVEVŐK ÉS MÓDSZEREK - Az Egészséges Utódokért Projekt keretében 0-3 éves korú gyermek szülei (n=1133) önkitöltő kérdőíven válaszoltak az elválasztódással és az önálló evéssel kapcsolatos kérdésekre. EREDMÉNYEK - Az életkorral folyamatosan nőtt azoknak a gyerekeknek az aránya, akik önállóan (is) ettek, 13-15 hónapos életkorban a kisdedek többsége önállóan (is) evett. A két év felettiek 57,2%-a már teljesen egyedül, 39,3% még édesanyjuk se­gítségével étkezett, 3,5%-ukat pedig még kizárólag az édesanya/gondozó etette. A hoz­­zátáplálás és önálló étkezés előrehaladásával a szülők gyakrabban számoltak be táplálási/gyarapodási nehézségekről. A szü­lők úgy ítélték meg, hogy a hozzátáplálás bevezetésével csökkent az igény szerintiség a táplálásban. A teljes mintában a gyermekek mindössze 43,8%-a evett együtt a családtagjaival, 30,1%-uk nagyon ritkán vagy soha. KÖVETKEZTETÉSEK - Mintánkban, az irodalomban leírtakkal megegyezően, az ön­álló evés készsége 13-15 hónapos korra a kisdedek többségénél kialakult. Az elválasztódás előrehaladtával a szülők jelentős hányada úgy ítélte meg, hogy az igény szerinti táplálás kevésbé valósul meg. Ez arra hívja fel a figyelmet, hogy a szülőkkel ismertetni kell a válaszkész táplálás fontosságát az elválasztódás során és az azt követő időszakban. Az önállóan étkező kisded esetében a válaszkészség abban nyilvánul meg, hogy az anya/gondozó egészséges, változatos és megfelelő mennyiségű táplálékot kínáljon fel, megfelelő helyen és időben, reagáljon a gyermek éhség- és teltségjeleire, a kisded pedig dönthesse el, hogy egyen-e, mit és mennyit egyen.

Hypertonia és Nephrologia

Mikor együnk, hogy jól legyünk?

VÁLYI Péter

„Reggelizz, mint egy király, ebédelj, mint egy herceg, vacsorázz, mint egy földműves!” - írta az egészséges életvitelről Maimonides, a középkorban élt (1135-1204) orvos és filozófus. Vajon a jelenlegi ismeretek alapján helyes-e a megfigyelés, és mi lehet a mechanizmusa? A mai rohanó életben gyakran nem figyelünk az étkezések időpontjára, gyakoriságára. Sokan úgy igyekeznek fogyókúrázni, hogy a reggelit kihagyják vagy a délelőtt folyamán csak „fogyasztó turmixokat” isznak. A gyerekek gyakran reggeli nélkül mennek az iskolába, legjobb esetben zsebpénzt kapnak: „Vegyél valamit az iskolai büfében!” Ugyanakkor mindezt a napi háromszori főétkezéshez, a „megszokott időben”, „rendszeresen” fogyasztott reggelihez, ebédhez, vacsorához viszonyítjuk, aminek, úgy gondoljuk, nagyon régi hagyományai vannak.