[Bevezetés és célkitűzés - A nyugtalan láb szindróma (RLS), más néven Willis-Ekbom-betegség (WED) csökkent életminőséggel és egészségügyi problémákkal (például cardiovascularis betegségek) járó állapot. Annak ellenére, hogy jellegzetes megjelenésű, gyakran mégis aluldiagnosztizált és alulkezelt. Éppen ezért a magas kockázatú RLS/WED egyének felismerése diagnosztikai és terápiás jelentőséggel bír. A vashiányos anaemiának patofiziológiás szerepe van az RLS/WED kialakulásában és mindkét állapotról azt állítják, hogy nőkben gyakoribb az előfordulásuk. A jelen tanulmányban az RLS/WED-nek a vashiányos anaemiás nők körében való előfordulási gyakoriságát vizsgáltuk olyan laboratóriumi paraméterekkel együtt, melyek segíthetik a klinikust az RLS/WED diagnózisában. Módszerek - Mind az 51 nőt, aki megjelent a belgyógyászati osztályon fáradtságra és kimerültségre panaszkodva és akiknél vashiányos anaemiát diagnosztizáltak, kivizsgálták az IRLSSG (International Restless Leg Syndrome Study Group - Nemzetközi Nyugtalan Láb Szindróma Tanulmányi Csoport) diagnosztikai kritériumai szerint RLS-re. A laboratóriumi paraméterek is feljegyzésre kerültek. Az RLS/WED súlyosságát az RLS osztályozóskála használatával becsülték meg ezen betegekben. Eredmények - A vashiányos anaemiás nők 41,1%-a volt RLS/WED betegségre diagnosztizált. Nem volt szignifikáns különbség az RLS/WED beteg és a nem beteg nők között a laboratóriumi paramétereket illetően. Szintén nem volt korreláció megfigyelhető a betegség súlyossága és a laboratóriumi paraméterek között. Következtetés - 8-10-szeres RLS/WED incidencianövekedés van a vashiányos anaemiás nők körében az átlagpopulációval összehasonlítva. Ezért nem szabad figyelmen kívül hagyni egy esetleges RLS/WED megjelenést minden vashiányos anaemiás nő esetén.]

A renalis anaemia kezelésére több mint húsz éve használatos a rekombináns humán eritropoetin; ismert hagyományos készítményei az epoetin-α és -β. A molekula szénhidrátrészének, illetve szerkezetének módosításával az eritropoetinreceptort hosszabban stimuláló készítményeket állítottak elő (darbepoetin, CERA); ezeknek már havi egy-kétszeri adagjával is elérhetők a szérumhemoglobin- célértékek, a ritkább adagolás a betegek és az ellátás szempontjából egyaránt kedvezőbb. A rekombináns humán erytropoetint és az újabb, eritropoetinreceptort stimuláló szintetikus molekulákat együttesen erythropoesist stimuláló anyagoknak nevezzük. Dializált betegek erythropoesist stimuláló anyagokkal való kezelésének elsődleges útja az erythropoesist stimuláló anyagokkal végzett intravénás kezelés; hatástani és gazdasági okokból a subcutan bevitel is megfontolandó. A predializált, a transzplantált és a peritonealisan dializált betegeket subcutan kezelik. Klinikai vizsgálatok folynak az inhaláció útján vagy per os is bevihető erythropoesist stimuláló molekulákkal. A jelenlegi tapasztalatok alapján az erythropoesist stimuláló anyagokkal végzett kezeléssel nem kívánatos túllépni a 12 g/dl-es szérumhemoglobin- szintet; az eddigi nagy, randomizált tanulmányok nem igazolták a magasabb szérumhemoglobin- szint cardiovascularis védőhatását. További, jól tervezett vizsgálatok szükségesek, hogy az erythropoesist stimuláló anyagokkal végzett kezelés hemoglobin-célértékeit evidenciákkal tudjuk alátámasztani. Az egyre hosszabb hatású erythropoesist stimuláló készítmények alkalmazása mellett szakmai, gazdasági és betegelégedettségi érvek egyaránt szólnak. Az újabb készítmények klinikai alkalmazása tovább egyszerűsítheti a renalis anaemia kezelését.

A szerzők röviden összefoglalják az erythropoesis fiziológiáját, az eritropoetin felfedezésének történetét és a klinikai alkalmazáshoz vezető lépcsőket. Ismertetik a biológiailag hasonló eritropoetin-gyógyszereket és alkalmazhatóságukat. Röviden áttekintik a cél-hemoglobinérték alakulását és a sikeres terápiához tartozó heti eritropoetinmennyiség alakulását. Felhívják a figyelmet a dózisnövekedéssel járó fokozott mortalitási kockázatra. Az egyéb mellékhatásokat figyelembe véve azt a következtetést vonják le a nemzetközi adatok és elemzések alapján, hogy most „a kevesebb a több”, azaz a kisebb célérték és kisebb eritropoetindózis nagyobb terápiás sikert jelenthet. A magyarországi eritropoetinkezelés gyakorlatát kifejezetten eredményesnek tartják a szerzők.

Az erythropoesist stimuláló anyagok glikoproteinből állnak, a peptidhez sziálsavban végződő oligoszacharidaláncok glikozidos kötéssel kapcsolódnak. Minél alacsonyabb az eritropoetin sziálsavtartalma, annál nagyobb a receptoraffinitása, ugyanakkor csökken a keringésben töltött fél életideje. A biológiai hatás e tényezők egyensúlyától függ. A harmadik generációs erythropoesisstimuláló molekula, a continuous eritropoietin receptor activator (CERA) esetében sziálsav helyett nagyméretű polietilén-glikol molekula biztosítja a lassú eliminációt és a jobb biológiai hatást. Az erythropoesisstimuláló szerekkel történő kezelés mellett a hemoglobin szintje ciklikus váltakozást mutat. A hemoglobinciklicitás kedvezőtlen hatású, törekedni kell gyakoriságának és amplitúdójának csökkentésére. A legújabb eredmények tükrében a CERA csökkentheti a hemoglobinciklicitást.

Az eredeti gyógyszerek szabadalmi jogának lejártával azonnal megjelennek mind a generikus, mind a biosimilar gyógyszerek a gyógyszerpiacon, kedvező kínálati lehetőséggel, ami a racionális gyógyszergazdálkodást segíti, és elsősorban a generikus gyógyszerekkel olcsóbban, több beteg ellátását teszi lehetővé. Természetesen ez csak jól szervezett és törvényi-rendeleti keretek között, átgondolt stratégiával lehet minden szempontból eredményes. Az egymással nem identikus molekulaszerkezetű biosimilar gyógyszerek különböző immunogenitásának ismerete és veszélye jelenleg nem meghatározott a klinikai gyakorlatban, és ezért ennek kockázata ma még alulbecsült és nem jól szabályozott az egész világon, pedig növekvő számban számolnak be már az ellenanyag- kialakulás eseteiről egy-egy biosimilar eritropoetinnel kapcsolatban is. Az originális biológiai és biosimilar gyógyszerek immunogenitásának felismerésében, meghatározásában kiemelkedő szerepe van a posztmarketing megfigyelésnek, a farmakovigilanciának és az immunogenitás speciális módszerekkel történő ellenőrzésének. Az eredeti és a biosimilar gyógyszerek cserélhetőségére, helyettesíthetőségére vonatkozó törvényi szabályozások Európában sem egységesek. Az európai törzskönyvezési szabályozásnak fontos új része a biosimilar gyógyszerek vonatkozásában, hogy a gyógyszer-dokumentáció beadásakor mellékelni kell egy várható kockázatmenedzsment-tervet is, valamint biztosítani kell a biztonságos gyógyszeralkalmazás részeként (farmakovigilancia) a mellékhatások összegyűjtését és hivatalos jelentését. Fontos, hogy a renalis anaemia kezelésének szakmai irányelve - az eritropoetinkezelés nefrológiai gyakorlatában - egyértelműen határozza meg a biológiai gyógyszerek (originális és biosimilar eritropoetinek) alkalmazásával kapcsolatos elvárásokat és javaslatokat. Mindezek alapján a jelen összefoglaló szeretné felhívni a figyelmet a biosimilar gyógyszerek terápiás lehetőségeire, a generikus gyógyszerektől való kifejezett megkülönböztetésére és a lehetséges kockázataira, illetve a kockázatok csökkentéséhez szükséges szakmai és egészségpolitikai döntésekre.