DONÁTH Judit, POÓR Gyula
2012. MÁRCIUS 20.
LAM KID - 2012;2(01)
Farmakoterápia
A posztmenopauzális osteoporosis kezelésében a biszfoszfonátok jelentős szerepet játszanak. A biszfoszfonátok közül az ibandronat az első, amely per os és intravénás formában is alkalmazható. Számos tanulmány igazolta, hogy az ibandronat csökkenti a csontturnovert, növeli a csont ásványianyag-tartalmát és csökkenti a vertebralis törések számát. Köztudott, hogy a betegek per os gyógyszerbevételi szokásai világszerte nagyon rosszak. Eddig kevés nemzetközi vizsgálat történt arról, hogy egy gyógyszer bevétele során milyen a betegek együttműködési szokása. A BOUNCE vizsgálat, amely hazánkban és több országban a betegek adherenciáját vizsgálta per os ibandronat bevétele során, hiánypótló tanulmány.
LAM KID
Sokat hallhatunk a túlzott stressz, a dohányzás, a mozgásszegény életmód és a nem megfelelő táplálkozás káros hatásairól. Vajon ezeknek van valamilyen kapcsolata a génjeinkkel? Igaz-e, hogy terhesség alatt az anya táplálkozási szokásaival, illetve dohányzásával - sokszor tudtán kívül - unokáit is károsíthatja?
A csontritkulás gyakori szövődménye egyes emésztőszervi megbetegedéseknek. Leggyakrabban coeliakiában, gyulladásos bélbetegségekben, krónikus májbetegségben szenvedő és gyomorműtéten átesett betegek esetében kell számolnunk csontritkulással. A megelőzés, a kórisme és a kezelés az időskori és a menopauza után jelentkező csontritkulás kapcsán szerzett tapasztalaton alapul. Jelen összefoglalóban az emésztőszervi betegségekhez szövődött csontvesztéssel kapcsolatos ismereteket összegezzük.
2012. február 23-án a laikus és az orvosi szaksajtó egy tudományos tájékoztató keretében értesült az első D-vitamin nap megrendezéséről. A szervezők és résztvevők szándéka, hogy a következőkben ezt a télvégi napot a D-vitamin - vagy a szakmailag korrekt elnevezés szerint Dhormon - propagálásának szentelik.
Az osteoporosis az időskor egyik leggyakoribb betegsége, amelynek a mortalitást és a morbiditást szignifikánsan emelő következménye a csonttörések kockázatának megnövekedése. A csonttörések kialakulásának megelőzésében jelenleg a biszfoszfonátok jelentik az első vonalbeli terápiás lehetőséget, alkalmazásuk tudományosan több szinten alátámasztott. 2005-ben számoltak be először a biszfoszfonátkezelés egy új, lehetséges hosszú távú mellékhatásáról; több esetleírás kapcsán a hosszan tartó biszfoszfonátterápia és az atípusos femurtörések emelkedett kockázata közötti lehetséges kapcsolatra hívták fel a figyelmet a nemzetközi szakirodalomban. Azóta számos közlemény jelent meg az atípusos femurtörések és a biszfoszfonátkezelés kapcsolatáról, azonban sem magas szintű evidencia, sem egyértelmű cáfolat nem látott napvilágot a biszfoszfonátoknak erről a mellékhatásáról. A szerzők a jelen publikációban bemutatják az atípusos femurtörés és a biszfoszfonátkezelés közötti lehetséges kapcsolat egyes elemeit a témában megjelent tudományos eredmények rendszerezésével.
A menopauzát követően felerősödő reszorpciós aktivitás a csonttömeg megfogyatkozásához, a csont szerkezetének romlásához és fokozott törékenységéhez vezet. A receptoraktivátor nukleáris faktor kappa-B ligandja (RANKL) központi szerepet játszik az osteoclastok keletkezésében, érésében és ezáltal a csontbontás stimulálásában.
LAM KID
A csontátépülés élethosszig tartó folyamat, amelyben az osteoclastok és az osteoblastok kiegyensúlyozott működése központi szerepet játszik. Egyes állapotokban, mint a menopauza utáni hirtelen hormonális változás során is, ennek az egyensúlynak a felborulása kórosan fokozott csontvesztéshez vezet. Ilyen állapotokban fokozott csontvesztés, és ennek talaján létrejövő fokozott csonttörési kockázat alakul ki. A csontfelszívódást elsősorban a tumornekrózis-faktor család egyik tagja, a nukleáris faktor κBreceptor aktivátorának ligandja szabályozza, amelynek kulcsszerepe van az osteoclastok érésében, működésében és túlélésében. A nukleáris faktor κB-receptor aktivátorának ligandja katabolikus hatásait egy, a tumornekrózis-faktor családba tartozó másik molekula, az oszteoprotegerin gátolja, amely a ligandhoz kötődve megakadályozza annak interakcióját receptorával, a nukleáris faktor κB-receptor aktivátorával. Az osteoclastaktivitás legalább részben a ligand és az oszteoprotegerin relatív egyensúlyától függ. Számos állatmodellben kimutatták, hogy a ligand gátlása jelentősen csökkenti a csontfelszívódást, és fokozza a corticalis és trabecularis csont mennyiségét, sűrűségét és teherbírását, anélkül, hogy jelentős hatást gyakorolna más szervrendszerekre. Ezek alapján a nukleáris faktor κB-receptor-aktivátor ligandjának gátlása ígéretes terápia a fokozott csontvesztéssel járó állapotok kezelésében. A denosumabbal folytatott, III. fázisú klinikai vizsgálatokban a denosumabkezelés szignifikánsan emelte a csontváz különböző helyein mért csontásványianyag-sűrűséget, és szignifikánsan csökkentette a csontanyagcsere markereinek szintjét a placebo-, illetve az alendronátkezeléssel szemben, és placebóval szemben szignifikánsan csökkentette az új csigolyatörések, csípőtáji törések és nonvertebralis törések előfordulását. Ezek alapján a denosumabkezelés új, forradalmi megoldást kínál a posztmenopauzális osteoporosis kezelésére.
Lege Artis Medicinae
A postmenopausalis osteoporosis a fejlett országok lakosságának 7-10%-át érinti. Az utóbbi évtizedben számos új terápiás lehetőség került elérhető közelségbe. Ezek között napjainkban a biszfoszfonátok jelentik a csontritkulás kezelésének fő irányvonalát, az ibandronát ebbe a csoportba tartozó, korszerű aminobiszfoszfonátkészítmény. Ezek a gyógyszerek a mevalonsavanyagcsere útvonalon a fehérjepreniláció gátlásán keresztül fejtik ki hatásukat. Több klinikai tanulmány is bizonyítja, hogy az osteoporoticus csonttörések kockázatát szignifikánsan csökkenti az ibandronátterápia. A készítmény mind havi egyszeri per os, mind háromhavonta egyszeri intravénás adagolási módon alkalmazható, ez utóbbi jelentősen javítja a beteg compliance-ét és ezzel a töréscsökkentő hatást, illetve a költséghatékonyságot.
Hypertonia és Nephrologia
Az affektív temperamentumok (cyclothym, hyperthym, depresszív, szorongó, ingerlékeny) a személyiség stabil részét képezik, serdülőkor után csupán kismértékű változatosságot mutatnak. Kapcsolatuk a pszichopatológia több területével is leírásra került; a depresszív temperamentum szerepet játszik a major depresszió, a cyclothym a bipoláris II-es betegség, a hyperthym a bipoláris I-es betegség kialakulásában. Emellett az utóbbi évtized kutatásainak eredményei azt igazolják, hogy az affektív temperamentumok a szomatikus betegségekkel is összefüggésbe hozhatók. A hypertoniával, úgy tűnik, legszorosabb kapcsolatban a cyclothym temperamentum áll. A hypertonia prevalenciája és a domináns cyclothym temperamentum kapcsolata mellett a kórelőzményben előforduló cardiovascularis események is gyakoribbnak bizonyultak a domináns cyclothym temperamentum jelenléte mellett. Krónikus hypertoniás betegekben a cyclothym temperamentum mértéke magasabb szisztolés vérnyomásértékkel, nőbetegeknél a hypertonia korábbi kialakulásával függött össze. A kapcsolatok hátterében elsősorban a közös rizikófaktorok (dohányzás, elhízás, alkoholizmus) cyclothym temperamentum melletti gyakoribb jelenléte állhat. A személyiségtípusok, ezeken belül is az affektív temperamentumok és a szomatikus betegségek kapcsolatának vizsgálata segíthet a nagyobb rizikójú alcsoportok azonosításában.
1.
2.
3.
Ideggyógyászati Szemle
[A fluoxetint szedő Covid-19-pneumoniás betegeknek nagyobb a túlélési esélye: retrospektív, eset-kontrollos vizsgálat ]4.
5.
1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás