Ideggyógyászati Szemle

Az öregedés fokozza az amiloid prekurzor protein és a triptofán 2,3-dioxigenáz gének transzkripcióját patkányagyban

KÁLMÁN Sára, PÁKÁSKI Magdolna, SZŰCS Szabina, GARAB Dénes, DOMOKOS Ágnes, ZVARA Ágnes, PUSKÁS László, BAGDY György, ZELENA Dóra, KÁLMÁN János

2009. OKTÓBER 20.

Ideggyógyászati Szemle - 2009;62(09-10)

A dementiák kialakulásának legfontosabb kockázati tényezője maga az öregedés. Hatvanöt éves kor után exponenciálisan nő az Alzheimer-kór (AK) gyakorisága, ötévente megduplázódik. Munkánk során azt vizsgáltuk, hogy az öregedés hogyan befolyásolja a neurodegeneratív kórállapotokban szerepet játszó gének transzkripcióját patkányagyban. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy milyen szerepet játszik ezekben a folyamatokban a vazopresszin- (VP-) hiányos állapot. Kísérleteink négy gén corticalis transzkripciójának vizsgálatára irányultak: az AK-betegek agyában lerakódó béta-amiloid kialakulásáért felelős amiloid prekurzor protein (APP), a neurofibrillaris fonatokat alkotó hiperfoszforilált tau-fehérjék kóros anyagcseréjét befolyásoló mitogénaktivált proteinkináz (MAPK1), a synaptogenesis, neuronalis plaszticitás, depresszió, az AK patomechanizmusában szerepet játszó béta-aktin és az immunológiai aktivitással, valamint neuronalis diszfunkcióval összefüggő kvinolinsav (QUIN) metabolizmusát befolyásoló triptofán 2,3-dioxigenáz (TDO2) mRNS-mennyiségek életkorfüggő változásait követtük. Brattleboro fajtájú, normális VP-termelésű és VP-hiányos fiatal (2,5 hónapos) és idős (13 hónapos) patkányok génexpresszióját hasonlítottuk össze real-time PCR-technika segítségével. Eredményeink szerint az életkorral emelkedik a corticalis APP és TDO2 mRNS relatív, a fiatal állatokhoz viszonyított mennyisége. Ezt a folyamatot nem befolyásolta a VP megléte vagy hiánya. A béta-aktin és a MAPK1 gének transzkripciója nem változott az öregedés hatására patkányagyban. Kísérleteink olyan, az életkorral összefüggő, transzkripciós változásokra hívják fel a figyelmet, amelyeknek szerepe lehet az időskori neurodegenerációs folyamatok, így az AK és más neurodegeneratív kórállapotok kialakulásában.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Pompe-kór - II. rész - A betegség enzimpótló kezelése és terápiás megközelítése

ILLÉS Zsolt, VÁRADI VISY Katalin

A Pompe-kór az alfa-glikozidáz enzim hiánya vagy elégtelen működése miatt kialakuló ritka tárolási betegség. Az egyetlen olyan öröklődő izombetegség, amely kezelhető, ez adja a diagnózis különös fontosságát. A specifikus terápia lényege a hiányzó enzim pótlása kéthetente, infúzióban adagolt rekombináns enzimpreparátummal. A korai kezdetű infantilis, és a késői kezdetű gyermek-felnőtt kori formában összesen három nemzetközi, véletlen besorolásos vizsgálatban elemezték az enzimpótló terápia (ERT) szöveti és klinikai hatását. Infantilis Pompe-kórban a kezelés szignifikánsan csökkentette a halálozás, légzéstámogatás, invazív lélegeztetés kockázatát, és javította a cardiomyopathiát. Mindkét korcsoportban javult a légzésfunkció, a mozgásteljesítmény és az életminőség. A tanulmányok a kezelés biztonságosságát jelzik, a mellékhatások döntő része enyhe. A kezelés során kialakuló ellenanyagválasz jelentősége, a terápia effektivitását módosító hatása jelenleg nem egyértelmű. Összefoglalónkban ismertetjük három beteg kezelése során nyert tapasztalatunkat, a kiegészítő és kísérletes terápiás lehetőségeket.

Ideggyógyászati Szemle

Aktigráfia: Valódi diagnosztikai eszköz vagy luxusvizsgálat? (Neuropszichiátriai szempontok)

RAJNA Péter, SZOMSZÉD Anita

Célkitűzés - Az aktigráfia iránti folyamatos érdeklődés és a még mindig fennálló viszonylagosan csekély klinikai alkalmazás ellentmondásából kiindulva megkíséreljük áttekinteni a módszer jelenlegi helyzetét és megjelölni a neuropszichiátria területén a további alkalmazás lehetőségeit. Módszer - A nagy szakmai adatbázisokban áttekintettük a téma előfordulásának alakulását, a metodikai és klinikai közléseket, kiemelve az aktigráfia előnyeire és korlátaira vonatkozó utalásokat. A közlemények eredményeit saját tapasztalatunkkal egészítettük ki. Eredmények - A módszertani korlátok és buktatók nagy része bizonyos manipulációkkal kiküszöbölhető (saját vizsgálatunkban „ésszerű adatredukciót” javasolunk). Tapasztalatunk szerint az aktigráfia hasznos diagnosztikai eszköz minden olyan kórfolyamatban, amely befolyásolja a tudatéberségi szintet, a motoros teljesítményt vagy a szervezet energia-egyensúlyát. Megkíséreltük meghatározni az aktigráfia legfontosabb alkalmazási területeit és javallati körét, amelyen belül néhány lehetőséget saját anekdotikus esetünkkel példáztunk. Következtetések - További módszertani kutatások szükségesek az akcelerometriás mérések rutinszerű diagnosztikai alkalmazásához. Ezekkel egyidejűleg egészséges és betegpopulációkon el kell végezni azokat a vizsgálatokat, amelyek a jelenleg még nyitott kérdésekre választ tudnak adni annak érdekében, hogy kamatoztatni lehessen az aktigráfiában rejlő kétségtelen előnyöket.

Ideggyógyászati Szemle

Interhemisphaerialis rohamterjedés vizsgálata temporalis epilepsziás betegek esetében

ERÕSS Loránd, ENTZ László, FABÓ Dániel, JAKUS Rita, SZŰCS Anna, RÁSONYI György, KELEMEN Anna, BARCS Gábor, JUHOS Vera, BALOGH Attila, BARSI Péter, CLEMENS Zsófia, HALÁSZ Péter

Célkitűzés - Interhemisphaerialis rohamterjedés vizsgálata, skalp- és foramen ovale elektródákkal, mesiotemporalis epilepsziában, műtét előtt. Kérdésfelvetés - Az interhemisphaerialis rohamterjedési mintázatok feltérképezése és sajátosságaik leírása. Módszer - Húsz beteg 65 rohamát elemeztük. Két contralateralis rohamterjedési mechanizmust definiáltunk: I. típusúnak neveztük azokat a rohamokat, amelyek előbb terjedtek a contralateralis foramen ovale elektródára és csak utána a contralateralis skalpelektródákra. II. típusúnak neveztük, amikor az ictalis mintázat a contralateralis skalpelektródán megelőzte a contralateralis foramen ovale elektródát. Eredmények - A rohamok többsége (80%) az I. típusba tartozott. A foramen ovale elektródák közötti terjedési idő szignifikánsan rövidebb volt az I. típus esetében összehasonlítva a II. típussal. A rohamtípusok általában nem keveredtek egyazon betegen belül, a betegek 90%-ának csak I. vagy csak II. típusú rohama volt. Az I. típusú rohamokkal jellemezhető betegeknek szignifikánsan gyakrabban volt mesiotemporalis laesiójuk és gyakrabban lettek rohammentesek a műtét után, szemben a II. típusú betegekkel, akiknek a műtéti kimenetele rosszabb volt, vagy nem is lehetett műtétet indikálni az independens bilaterális rohamkezdet miatt. Következtetések - Az általunk leírt két contralateralis rohamterjedési mintázat, úgy tűnik, hogy a mesiotemporalis epilepszia két, egymástól eltérő morfológiájú és műtéti prognózisú altípusát képviseli. A vizsgálatba került betegek között dominálóan előforduló I. típusú rohamokra jellemző gyorsabb contralateralis terjedés felveti a közvetlen mesiotemporalis összeköttetésen keresztül történõ terjedés lehetõségét.

Ideggyógyászati Szemle

Beszámoló a Környey Társaság 2009. évi tudományos üléséről

Ideggyógyászati Szemle

Szervformulával és mozgásterápiás elemekkel kombinált autogén tréning hatása a spontán és provokált migrénes fejfájásra

ZSOMBÓK Terézia

A fejfájás népbetegség, az orvoshoz fordulás egyik leggyakoribb oka. Mivel igen sokféle fejfájást különítünk el, ezért megfelelő terápiájuk, tudományos megismerésük és epidemiológiai kutatásukhoz nélkülözhetetlenül fontos rendszerezésük.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

A dementia epidemiológiája Magyarországon

ÉRSEK Katalin, KÁRPÁTI Krisztián, KOVÁCS Tibor, CSILLIK Gabriella, GULÁCSI L. Ádám, GULÁCSI László

Célkitűzés - A dementia epidemiológiájának és a betegségsúlyosság megoszlásának becslése Magyarországon, a rendelkezésre álló, publikált források alapján. Populációs becslés végzése 2008-ra és ennek kiterjesztése 2050-re. Módszer - A hazai és a nemzetközi szakirodalom, valamint a hazai források alapján áttekintjük a dementia magyarországi epidemiológiáját korcsoportos bontásban, valamint MMSE-kategóriák szerint, és ezek felhasználásával készítünk becslést a teljes populációra. Eredmény - A dementia becsült magyarországi epidemiológiája, a rendelkezésre álló hazai adatok alapján, jelentős eltérést mutat a nemzetközileg közölt adatokhoz képest. Korábbi felmérések adatai alapján a demens betegek becsült száma 2008-ban hazánkban 530-917 ezer fő. A nemzetközi prevalenciaadatokat alkalmazva a magyarországi korcsoportos népességszámra azonban ennél kisebb értéket, 101 ezer fős demens populációt kapunk. Következtetés - A hazai adatok alapján becsült érték valószínűleg a valós érték jelentős felülbecslése, a nemzetközi adatok alapján becsült érték pedig nagy valószínűséggel a valós érték jelentős alulbecslése. A dementia hazai epidemiológiájának megismerése érdekében reprezentatív felmérés elvégzése szükséges, ennek hiányában az egészségügyi és szociális ágazat nem tud felkészülni a várhatóan növekvő számú beteg ellátására.

Ideggyógyászati Szemle

A Binswanger-betegség tünettana, kórszövettana és elkülönítése

KOVÁCS Tibor, SZIRMAI Imre, PAPP Mátyás

A Binswanger-betegség patológiai szempontból az U rostokat megkímélõ subcorticalis periventricularis leukoencephalopathia. Vezetõ klinikai tünetei az exekutív funkciók zavara, dementia, járászavar, incontinentia, kedélyzavarok és pseudobulbaris paresis. A Binswangerbetegség oka tisztázatlan. Feltételezik a distalis periventricularis határzóna ischaemiás-hypoxiás károsodásait, amelyeket a medullaris arteriák sclerosisa, elongációja, a perivascularis terek tágulata és hypotensio, csökkent agyi perfúzió magyarázhat. Tünetei átfedéseket mutatnak a normális agykamrai nyomású hydrocephalusszal, a vascularis parkinsonizmussal és gyakran az Alzheimer-kórral is. A Binswanger-betegség diagnosztikai feltétele a képalkotó vizsgálatokkal ábrázolható leukoaraiosis, amely azonban nem azonos a Binswanger-betegséggel. A normális agykamrai nyomású hydrocephalustól az elkülönítést nehezíti, hogy söntbeültetés után vagy lumbalpunctiót követõen a Binswanger-betegség tünetei is javulhatnak. Valószínű, hogy a fent felsorolt betegségek között számos átmeneti forma és átfedés létezik, amelyek közös patomechanizmusában az egyik tényezõ a liquorkeringés zavara lehet.

Ideggyógyászati Szemle

A mentális fáradékonyság vizsgálata feladatfüggõ spektrális EEG-módszerrel. Elõzetes közlemény (angol nyelven)

RAJNA Péter, HIDASI Zoltán, PÁL Iván, CSIBRI Éva, VERES Judit, SZUROMI Bálint

Bevezetés - A feladatfüggő spektrális EEG-változások alkalmasak a mentális aktivitás regisztrálására. A betegek együttműködésének akadályozottsága miatt azonban a módszer neuropszichiátriai alkalmazása korlátozott. Vizsgálati személyek és módszerek - Számolási feladat során rögzített EEG-különbség-spektrummódszert (EDSC) fejlesztettünk ki, amely abban különbözik az eddig alkalmazottaktól, hogy a feladat rövid tartamú, és nehézsége adaptálható a betegek aktuális mentális állapotához. Mivel a feladat előtti és utáni spektrális EEG-változásokat vetjük össze, az eredmények valójában a rövid intenzív kognitív feladat közben megjelenő „mentális fáraszthatóságot” tükrözik. Első előzetes eredményeinket ismertetjük két egészséges és három betegcsoport összehasonlító vizsgálatával. Eredmények - Az irodalmi adatokkal megegyezően a domináns változások a temporo-parieto-occipitalis alfa-teljesítményben, ezenkívül a béta-tartományban, illetve a frontális területeken alakultak ki. A demens betegek, illetve az idős egészségesek markánsabb változásokat mutattak, mint a stroke-ot elszenvedett, de mentálisan ép betegek, illetve a fiatal egészséges személyek. Következtetések - Előzetes eredményeink felvetik, hogy a fenti módszerrel követni lehet a mentális fáradékonyság alakulását patológiás állapotokban és az idõsödés során. A „kulcs-zár” elv szerint a differenciaspektrumok akár a terápiás folyamatok eredményességének mutatói is lehetnek. A módszer klinikai rutineljárássá fejlesztéséhez azonban további standardizációs vizsgálatokra van szükség.

Lege Artis Medicinae

Dementiák farmakoterápiája

PÁKÁSKI Magdolna, KÁLMÁN János

A dementiával járó kórállapotok terápiája a kognitív tünetek és a funkcionális képesség javítását, a progresszió lassítását, továbbá a viselkedési és pszichés tünetek enyhítését célozza, mivel a jelenleg elérhető farma­koterápiák nem képesek visszafordítani a dementiák hátterében álló patológiai folyamatot. A leggyakoribb kórformák az Alz­hei­mer-kór és a vascularis dementia. A szer­­zők áttekintik ezen dementiaformák ma­gyar­országi viszonyokra adaptált terápiás irányelveit. Az acetilkolinészteráz-gátlók kép­viselik az első vonalbeli gyógyszeres kezelési lehetőséget enyhe és középsúlyos Alz­heimer-kórban, míg a glutamát N-metil-D-aszpartát-antagonista memantint középsúlyos és súlyos stádiumú Alzheimer-kórban alkalmazzák. Az enyhébb stádiumokban a terápia kiegészülhet nootropikumok alkalmazásával is. A progressziólassító gyógyszereknek nemcsak kognitív tünetekre gyakorolt hatása van, hanem a viselkedési és pszichés tüneteket is kedvezően befolyásolják. A dementia súlyosságától és a viselkedési és pszichés tünetek meglététől függően ezek a farmakonok monoterápiában vagy kombinációban is javasolhatók. A vi­sel­kedési és pszichés tünetek további enyhítésére számos nem farmakológiai módszer ismert, jelenleg azonban hatékonyságuk még nem bizonyított. Az agitáció, agresszió mérséklésére antipszichotikumok adása lehet indokolt. Az antipszichotikumok mellékhatásprofilját figyelembe véve tiaprid, risperidon vagy ezek hatástalansága esetén haloperidol adása jöhet számításba.

Ideggyógyászati Szemle

Az apolipoprotein E-polimorfizmus összefüggése az időskori maculadegenerációval és az Alzheimerbetegséggel Délnyugat-Magyarországon

KOVÁCS Á. Katalin, PÁMER Zsuzsanna, KOVÁCS Attila, FEKETE Sándor, MISETA Attila, KOVÁCS Bálint, KOVÁCS L. Gábor

Bevezetés - Az időskori maculadegeneráció (AMD) és az Alzheimer-dementia (AD) hasonlóságokat mutat (előrehaladott életkor, hasonló összetételű lerakódások a szemben, illetve az agyban). Az AMD az apolipoprotein E 2 (apoE 2), míg az AD az apoE 4 genetikai variáns jelenléte esetén gyakoribb. Vizsgáltuk az AMD előfordulását ADben szenvedő betegek körében, elemeztük a lipidanyagcserét és az apoE polimorfizmusát. Módszerek - 49 beteg AMD-ben, 32 beteg AD-ben szenvedett, míg a 27 kontroll esetében a két betegség nem fordult elő. Szemészeti vizsgálatot végeztünk (legjobban korrigált látásélesség, réslámpás vizsgálat, pupillatágításban végzett szemfenéki vizsgálat). Vizsgáltuk a lipidprofilt (triglicerid, összes és HDL-koleszterin) és az apoE mutációját. Eredmények - AD-ben szenvedő betegek 8%-ában találtuk meg az AMD típusos tüneteit. Az apo E 4 előfordulási gyakorisága 2% (AMD), 47% (AD) és 22% (kontroll) volt. Az apoE 2 esetében 17% (AMD), 6% (AD) és 7% (kontroll), míg az apoE 3 esetében 82% (AMD), 41% (AD) és 71% (kontroll) értékeket mértünk. Triglicerid, összes és HDLkoleszterin a referenciatartományon belül voltak, azonban az AD-ban szenvedő betegek vérében szignifikánsan alacsonyabb volt az összkoleszterinszint. Következtetések - A hasonló patomechanizmus ellenére az AD-ban szenvedő betegek körében kicsi az AMD előfordulása. Az apoE 4 gyakoribb előfordulása az AD-ban szenvedők körében, illetve az apoE 2 gyakoribb előfordulása az AMD-ben szenvedő délnyugat-magyarországi betegek között megerősíti más szerzők megfigyeléseit.