A folyadékháztartás egyensúlyának elérése, illetve megtartása a szív- és vesebeteg populációban kiemelt fontosságú, jelentősen befolyásolja a kezelés sikerességét. A volumentöbblet vagy -hiány korai felismerése és kezelése így alapvető fontosságú. A volumenstátusz felmérésére számos módszert alkal - mazhatunk, melyek segítségünkre lehetnek a diagnózis felállításában és a kezelés megtervezésében, követésében. Összefoglaló közleményünk célja, hogy bemutassuk a folyadékstátusz megítélésére alkalmazott technikákat. A széles körben elterjedt módszerek (fizikális vizsgálat, laboratóriumi tesztek) mellett számos, a magyar klinikai gyakorlatban kevésbé elterjedt, de könnyen alkalmazható módszert is bemutatunk, mint a mellkasi ultrahangvizsgálat és bioimpedancia-spektroszkópia. A módszerek előnyeit és hátrányait mérlegelve, valamint a beteg egyéni igényeit figyelembe véve választhatjuk ki a leginkább megfelelő technikát a folyadékháztartás megítélésére.

A szerzők összefoglalják azon fontos tényezőket, melyek szerepet játszanak a stroke kialakulásában. Ismertetik a jelentős régebbi és a mai ismeretanyagra alapozott tényeket és azok gyakorlati hasznossági értékét a klinikai gyakorlat és népegészségügy szempontjából. Kiemelkedően legnagyobb „súlyú” tényező a magasvérnyomás-betegség és a pitvarfibrilláció, de egyre nagyobb jelentősége van a diabetesnek, a visceralis obesitasnak, illetve ezek társulásának a hypertoniával. Saját tapasztalataikról is beszámolnak a 2-es típusú diabetes és a krónikus vesebetegség vonatkozásában.

A krónikus veseelégtelenség ismert progresszív lefolyását különböző mértékű fehérjeszegény étrend alkalmazásával lassítani lehet. A standard 0,6 g/ttkg/nap diétát esszenciális aminosavakkal és ketosavakkal kiegészítve, 1 tabletta/10 ttkg/nap Ketosterilt alkalmaztunk 100 IV. stádiumú krónikus veseelégtelen betegnél, átlagosan 31,5 (10-63) hónapon keresztül. Az észlelési idő alatt a betegek 11%-a került dialízisprogramba, négy beteg halt meg. Az észlelési idő végén vesefunkciós érték alapján a betegek 31%-a III., 50%-a IV. és 19%-a V. stádiumú vesefunkciós besorolásba került. A vesefunkció követésére az MDRD formula alapján számolt glomerularis filtrációs ráta (GFR) -értéket alkalmaztunk ml/min/1,73 m2 értékben. A kezdeti GFR-átlagérték 24,9-ről 23,63 ml/min/1,73 m2-re csökkent, mely nem volt szignifikáns csökkenés. Nők esetében a vesefunkciós javulás jobbnak bizonyult, a kezdeti átlag-GFR-érték 24,8-ről az észlelés végére 24,6 ml/min/1,73 m2-re csökkent. Megállapítható volt, hogy a nők nagyobb arányban tartották be az előírt diétát. A vizsgálat végén értékelt BMI alapján alultáplált nem volt. A betegek 25,8%-a normálsúllyal rendelkezett, 54,3%-uk túlsúlyos volt, az esetek 17,5%-a elhízott, 2,4%-a súlyosan elhízott volt. A tápláltsági állapot alakulását a szérumalbumin-érték alapján követtük, az átlagos szérumalbumin-értékek a követés elején 42,92 g/l és a kezelés végén mért 42,81 g/l értékkel érdemben nem változott. A ketodiéta alkalmazása súlyos veseelégtelenségben biztonságos és hatékony a vesefunkció progressziójának lassításában, a betegek tápláltsági állapotának javításában. A predialízis stádiumában elért jó tápláltsági állapot alacsony mortalitási aránnyal jár és lehetőséget ad a dialízisprogramba kerülő esetek mortalitásának csökkentésére is.

A stroke előfordulása 1970-től 2010-ig egyenletesen csökkent az ischaemiás és vérzéses formában egyaránt. Az előfordulás mértéke a legalacsonyabb Észak-Amerikában, valamint Európán belül kiemelten a mediterrán országokban és Franciaországban, valamint az ázsiai fejlett országokban. A kor előrehaladásával a stroke megjelenése növekszik. A vérzéses stroke kimenetele mindenütt rosszabb, szemben az ischaemiás formával, magasabb a mortalitás/incidencia arány.

A rendelkezésre álló számos gyógyszeres terápiás lehetőség ellenére az optimális vérnyomáskontroll aránya mindössze 20-40%-ra tehető Európa-szerte. Ennek hátterében jelentős szerepe van az igen kedvezőtlen adherenciát eredményező többszörös szabad kombinációknak is. Habár a közel két évtizede megjelenő, és azóta folyamatosan egyre inkább teret hódító fix dózisú kettős kombinációk előnyösen alkalmazhatóak, a betegek jelentős részénél (>30%) azonban legalább három különféle támadáspontú gyógyszer adására van szükség az optimális vérnyomáskontrollhoz. Ennek megfelelően racionális igény mutatkozott a hármas fix kombinációk iránt. A Magyarországon tavaly óta elérhető, ACE-gátló perindoprilt, tiazidszerű diuretikum indapamidot és kalciumcsatorna-blokkoló amlodipint tartalmazó fix kombinációval szerzett tapasztalataink (ABPM-vizsgálatokkal igazolva) azt mutatják, hogy a kardiológiai társbetegséggel rendelkező hypertoniás betegek körében való rutinszerű alkalmazással jelentősen javítható a betegek terápiás fegyelme, illetve ezen keresztül a hosszú távú vérnyomáskontroll.