Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 372

Gondolat

2022. OKTÓBER 15.

A gyógyítás esztétikájáról Nagy Edina előadása alapján

Az ELTE Esztétika Tanszéke 2021-ben online előadás-sorozatot szervezett „Bevezetés az esztétikába” címmel. Az érdeklődő közönség változatos szemszögekből ismerkedhetett az esztétikai tudományának alapkérdéseivel és kurrens kutatási területeivel: szép-e a szép, mit keres egy konzervdoboz a múzeumban, mi az improvizáció vagy éppen a provokáció szerepe a művészetben stb. Nagy Edina adjunktus, aki többek között a kritikus és szociálisan elkötelezett művészeti gyakorlatokra koncentrál a kutatásaiban, „Orvoslás és művészet találkozása a boncasztalon” címmel tartott előadást. A rendelkezésére álló egy órában nemcsak az orvoslástörténet és a művészettörténet kapcsolódási pontjait vázolta fel, hanem a kritikai értelmezés lehetőségeit is. Emellett ma alkotó művészeket, kortárs műalkotásokat is ismertetett két 2021-es kiállítás kapcsán.

Hivatásunk

2022. AUGUSZTUS 28.

IV. szekció - A pandémia és a veszélyhelyzeti működés hatása az egészségügyi ellátásban II.

Tartalom:

  • Covid-19 miatti hosszantartó intubáció következtében kialakult légúti szűkületek intenzív terápiás és fül-orr-gégészeti menedzsmentje
  • A Covid-19-járványhelyzet hatása az alap- és járóbeteg-ellátásra az igénybevevők oldaláról
  • Dietetikai edukáció lehetőségei a Covid-19-járvány idején
  • Krónikus betegségben szenvedők gondozása koronavírus-járvány idején, telemedicina és az SM-gondozás a Vas Megyei Centrumban
  • A pandémia és a vészhelyzeti működés hatása a rehabilitációs fekvőbeteg-ellátásban egy esetprezentáción keresztül
  • Covid tények – Covid lélek

  • Hivatásunk

    2022. AUGUSZTUS 28.

    VII. szekció - A pandémia és a veszélyhelyzeti működés hatása az egészségügyi ellátásban III.

    Tartalom:

  • Mindennapok nehézségei a fogászati alap- és szakellátásban a pandémia alatt
  • Hova menjek? Betegutak pandémia idején. Kiút a labirintusból!
  • A nem Covid-betegek jogainak sérülése a pandémia idején
  • Várandósok egészségmagatartása és várandósgondozás a pandémia idején
  • Oltunk, tehát vagyunk? Avagy élet a Péterfy oltóponton
  • Radiográfusok kiégési szintjének felmérése Covid-19-pandémia idején
  • „Covidos” elhunytak ellátása a Pathológián

  • Ideggyógyászati Szemle Proceedings

    2022. JÚNIUS 16.

    A valproátterápia túlélésre gyakorolt hatása gliomás betegek esetén – alternatív terápiás lehetőség a radiokemoterápia effektusának javítására

    MEZEI Tamás, MÉSZÁROS Dávid, POLLNER Péter, BAGÓ Attila, FEDORCSÁK Imre, SIPOS László

    A glioma, ezen belül a glioblastoma továbbra is megoldatlan onkológiai problémát jelent. A szekunder szimptómás epilepsziabetegség megjelenése pozitív prognosztikai faktornak tekinthető a korai diagnosztizálás és az antiepileptikumok potenciális antitumorhatásának köszönhetően. A valproát túlélést hosszabbító hatása már több mint 20 éve az alap- és klinikai kutatások tárgyát képezi; napjainkban ismert citotoxikus, proapoptotikus, anti-angiogenetikus és hiszton-deacetilázinhibitor hatásmechanizusa. Kutatásunk célja a valproát túlélést hosszabbító hatásának vizsgálata az OKITI beteganyagán.

    Ideggyógyászati Szemle Proceedings

    2022. JÚNIUS 16.

    Változások a sclerosis multiplex hazai előfordulásában

    ILJICSOV Anna, DOBI Balázs, BERECZKI Dániel, SIMÓ Magdolna

    A sclerosis multiplex (SM) komplex gondozása erőforrás-igényes, így ennek optimalizálásához indokolt pontos képet kapni az országban élő SM-betegek számának és korösszetételének alakulásáról. Hazánkban korábban csak regionális felmérések készültek erről, ezért célunk a SM magyarországi epidemiológiai jellemzőinek vizsgálata volt.

    Ideggyógyászati Szemle Proceedings

    2022. JÚNIUS 16.

    Agresszív lefolyású akut sclerosis multiplexes beteg sikeres kombinált (plazmaferézis és alemtuzumab) kezelése

    BÉRES-MOLNÁR Katalin Anna, DUDÁS Eszter, NYULASI Tibor, BENCSIK Krisztina, FAZEKAS Gábor, FOLYOVICH András

    A sclerosis multiplex (SM) diagnosztikus és terápiás protokollja az utóbbi 3-4 évben jelentősen megváltozott. Az ECTRIMS 2020-ban közölt ajánlása meghatározta a magas betegségaktivitású SM -enotípus nomenklatúráját, diagnosztikus és terápiás protokollját. Ezt a fenotípust az ECTRIMS 2020 „agresszív SM”-ként definiálja, mely kórformát gyakori, súlyos relapszusok, rapid progresszió, magas gyulladásos és neurodegeneratív aktivitás jellemez.

    Hypertonia és Nephrologia

    2022. FEBRUÁR 26.

    A cardiovascularis gyógyszerek metabolikus hatásai

    FÜLÖP Tibor

    A cardiovascularis gyógyszereket a szív- és érrendszert érintő betegségek kezelésére, illetve azok elsődleges és másodlagos megelőzésére használjuk. Mint minden gyógyszernek, ezeknek a gyógyszereknek is lehet a terápiás hatásukon túl egyéb farmakológiai hatásuk. Különösen fontosak azok a hatások, amelyek a globális vagy a szív anyagcseréjét érintik, kedvező vagy kedvezőtlen befolyást gyakorolnak rá. Az elsődleges szívanyagcsere-betegségeken kívül a legtöbb szív- és érrendszeri betegséget erősen befolyásolja a páciens anyagcserestátusza és magához a betegséghez való alkalmazkodása. A globális és cardiovascularis anyagcserét befolyásoló gyógyszerek a felismert fő hatásmechanizmusuk mellett különös érdeklődésre tarthatnak számot, mind a potenciális jótékony, mind a káros hatások miatt, különösen hosszú távon, hiszen ezeket a gyógyszereket leginkább életük végéig szedniük kell betegeinknek. Ezeket a hatásokat a szív- és érrendszeri betegeket kezelő orvosoknak ismerniük kell, és terápiás döntéseiket ezen ismereteknek a birtokában kell meghozniuk. Ez a cikk ezt a döntéshozatalt hivatott segíteni, a fő cardiovascularis gyógyszerek metabolikus hatásainak áttekintésével.

    Klinikum

    2022. FEBRUÁR 24.

    Nocebohatás a Covid-19-oltások klinikai vizsgálataiban

    Az első dózis után a placebót kapók 35%-a tapasztalt szisztémás mellékhatást, leggyakrabban fejfájást (19,3%) és fáradtságot (16,7%), továbbá 16%-uk tapasztalt legalább egy lokális mellékhatást. Az első oltás után az aktív vakcinát kapók 46%-a számolt be legalább egy szisztémás mellékhatásról, és 67%-uk legalább egy lokális mellékhatásról. Az arányok összehasonlítása alapján kiderült: az első oltás után a szisztémás mellékhatások 76%-áért, míg a lokális mellékhatások 24,3%-áért felel a nocebohatás.

    Egészségpolitika

    2022. FEBRUÁR 14.

    Történelmi egészségügyi együttműködés Ausztria és Magyarország között

    A HealNow projekt keretében Ausztria és Magyarország között olyan egészségügyi együttműködés indul, amely a hisztopatológia és a sürgősségi ellátás területeit célozza meg. A Soproni Gyógyközpont és a Bécsújhelyi Kórház részvételével megvalósuló projektben olyan fejlesztés kezdődik, amely elsőként lehetővé teszi a telekonzultációt és a távleletezést a patológia területén, kihasználva, hogy a szövettani (hisztopatológai) leletezés önmagában is a betegektől térben és időben elválasztva történik. A szakmai konzultációk révén megvalósuló tudástranszfer hozzájárul ahhoz, hogy egy olyan, hiányszakmának számító területen, mint a patológia gördülékenyebbé váljon az ellátás, és mérséklődjenek a kapacitáshiány okozta nehézségek. A projekt további célkitűzései között szerepel a határon átnyúló sürgősségi betegszállítás és betegellátás megvalósítása, tovább egy 2030-ig szóló együttműködési stratégia kidolgozása.

    Klinikum

    2022. JANUÁR 28.

    Átoltottságot növelő stratégiák

    Az Egyesült Államok 10 milliárd dollárral támogatta a Covid-19 elleni oltások fejlesztését, az USA állami szervei ezért is fontosnak tartják az átoltottság növelését. Tavaly novemberi adatok szerint az amerikai lakosság 40%-a nem akarta beoltatni magát, és az oltást nem akarók mindössze 46%-a mondta, hogy esetleg megfontolja a vakcinációt, ha majd több információ áll rendelkezésre. Ezek az adatok is alátámasztják, hogy az oltásfelvételt promotáló kommunikációs szakmai csoportoknak hatalmas munkát kell elvégezniük: ahhoz, hogy az élet visszatérhessen a normális kerékvágásba, az átoltottságnak el kell érnie a 80%-ot.