Encephalitis lethargica
2017. DECEMBER 05.
2017. DECEMBER 05.
Szöveg nagyítása:
Száz éve diagnosztizálták az első encephalitis lethargica esetet. A kórkép azóta a 20. század legnagyobb orvosi misztériumává vált, írja a Brain című szaklapban az igen sok tünettel jellemezhető betegség lehetséges okait és modern kezelését is tárgyaló cikkében Leslie Hoffman és Joel Vilensky. Az encephalitis lethargica névre keresztelt neurológiai tünetegyüttes 1916-17 telén tűnt fel Európában, majd a kórkép végigsöpört az egész világon. Az 1930-as évekig a feltételezések szerint akár 1 millióan is megbetegedhettek benne (az esetek 50%-a 10 és 30 éves kor közöttieket érintett). A túlélők közül számosan állandó neurológiai maradványtünetektől szenvedtek, ami majdnem teljesen mozgásképtelenné tette őket. Habár 100 év is eltelt már a járvány kitörése óta, számos kérdés azóta is megválaszolatlan: Mi okozza a kórképet? Hogyan terjed? Számíthatunk hasonló járvány kitörésére napjainkban is? A bécsi egyetem Pszichiátriai és Neurológiai Klinikáján 1916 végén dr. Constantin von Economo számos, szokatlan neurológiai tünetekkel jelentkező beteget vizsgált. A kifejezett letargiával jellemezhető betegek egyik ismert diagnózisba sem illettek, és a rejtélyes új kórról Constantin von Economo 1917-ben Encephalitis Lethargica címmel tanulmányt jelentetett meg. Ugyanebben az időben egy francia hadikórházban dolgozó orvos, René Cruchet is beszámolt hasonló neuropszichiátriai megbetegedésekről, és Economohoz hasonlóan ő is úgy vélte, hogy az esetek eltérnek a korábban tapasztalt encephalomyelitises megbetegedésektől. Economo és Cruchet cikkét számos másik követte: a járvány alatt kb. 9000 tanulmány jelent meg erről a zavarba ejtő kórképről. Habár különálló kórképként az encephalitis lethargica hivatalos újkori azonosítására 1917-ben került sor, a későbbiekben számos történelmi járványról is megállapították, hogy az igen hasonló lehetett, így pl. az 1529-es angliai English sweats, az 1597-es olasz mal mazzuco, az 1672-75-ös német Kriebelkrankheit, vagy az 1754-57-es svéd Rafania. A későbbi magyarázási próbálkozások szerint az encephalitis lethargica járvány nem is 1916 végén, hanem inkább 1915 elején, Romániából indult, majd az 1. világháború csapatai terjesztették el egész Európában. Ami bizonyos: a járvány 1919-re végigsöpört Európán kívül az USA-n, Kanadán, Közép-Amerikán, Indián is, és a legtöbb áldozatot 1920 és 1924 között szedte. Ezt követően az akut esetek ritkábbá váltak, azonban sok beteg krónikus neurológiai maradványtünetektől szenvedett még sok évvel a járvány után is. Feltehetően encephalitis lethargica esetek sporadikusan azóta is előfordulnak. Az encephalitis lethargica klinikai képe az akut fázisban tipikusan a következő: kifejezett álmosság, a szemizmok mozgászavara, láz, mozgászavarok, azonban szinte bármilyen neurológiai jel vagy tünet megjelenhet; a tünetek igen változékonyak: akár óráról órára módosulhatnak. A kezdetben influenza-szerű tünetek fejfájással, szédüléssel, hányással járhatnak, a neurológiai tünetek hamar megjelennek. A parkinson-szerű tünetekkel jellemezhető krónikus szakasz hónapokkal vagy évekkel később jelenik meg. Az igen sokféle tünet közötti jobb eligazodás érdekében Economo három formára osztotta az akut kórképet: szomnolens-ophtalmoplég forma, hiperkinetikus, illetve amyosztatikus-akinetikus forma. A szomnolens-ophtalmoplég formában a betegek leküzdhetetlen álmosságot éreztek, abnormálisan sokat aludtak, azonban könnyen ébreszthetők voltak, és gyakran mindennel tisztában voltak, ami körülöttük történt pseudoszomnolens állapotukban. A szomnolens-ophtalmoplég forma mortalitása volt a legnagyobb, elérte az 50%-ot, azonban a túlélők körében nagyon kevés volt a maradványtünet. A hiperkinetikus forma mániás szakasszal kezdődött, aminek során chorea, vokalizáció, myoklónusos rángások, a szem- és az állkapocs záróizmok myorhythmiája alakult ki, majd az arc és a végtagok neuralgiás fájdalmával, vizuális és taktilis hallucinációkkal, generalizált nyugtalansággal, gyengeséggel, a cirkadián ritmus megfordulásával járó hypomán szakasz következett. Az amyosztatikus-akinetikus forma volt a legritkább, észrevehető gyengeség nélküli rigiditás és mozgáshiány jellemezte. A krónikus szakasz 1-5 év elteltével indult, de következhetett az akut szakasz után azonnal vagy egy évtizeddel később is; parkinson-szerű tünetek jellemezték, de gyakori volt az alvászavar, a szemizmok mozgászavara, az önkéntelen mozgás, a respiratórikus rendellenesség és a pszichiátriai tünetek (pl. hangulatzavarok, megnövekedett szexuális vágy, pszichózis) is. A járványt követő évtizedekben a becslések szerint a parkinsonizmus hátterében kb. 50%-ban állt encephalitis lethargica. A postencephalitises parkinsonizmus esetében a bradykinesia leggyakrabban a felső végtagokat érintette, a számos mozgászavar mellett gyakori volt az oculogyriás krízis is. Az encephalitis lethargicában elhunytak agyának boncolása hyperaemiás agyhártyákat, ödémás agyat és az agytörzs vörös elszíneződését mutatta; a legkifejezettebb eltérések von Economo szerint a substantia nigrában voltak felfedezhetők, azonban jellemző volt a széleskörű, diffúz vérzés és gyulladás is. A krónikus szakaszban elhunytak agyában atrófia és perzisztens gyulladás, az agytörzsben pedig neuronpusztulás és gliózis, valamint neurofibrillum-lerakódás volt kimutatható. Bár száz éve kutatják, a betegség etiológiája ma is ismeretlen. A teóriák környezeti–toxikológiai, illetve infekciós eredetről szólnak, azonban napjainkban egyre több bizonyíték támasztja alá a harmadik féle magyarázatot, ami szerint az encephalitis lethargica autoimmun mediált kórkép, már csak azért is, mivel a modern infekció-azonosító módszerek (kórokozó elleni antitestek kimutatása szerológiával, reverz transzkriptáz polimeráz láncreakció a virális örökítőanyag agyszövetből történő azonosítására, immunhisztokémia a kórokozó fehérjéinek kimutatására) kudarcot vallottak. Az autoimmun eredet feltételezése Dale és munkatársai 2004-es tanulmányában jelent meg, ekkor streptococcus fertőzés utáni autoimmun kóreredetet feltételeztek, majd ezt 2009-ben az NMDA-receptorok elleni autoimmunitással helyettesítették. A szerzők arra is felhívják a figyelmet, hogy a hypothalamus neuronjaiban található aquaporin-4 elleni antitestek hasonló narkolepsziát eredményeznek, mint ami az encephalitis lethargicára is jellemző, továbbá emlékeztetnek, hogy a 2009-es H1N1 influenzajárvány és az influenzaellenes vakcináció következtében megszaporodott narkolepszia-esetek magyarázhatják az 1. világháborút követő spanyolnátha és encephalitis lethargica járvány közötti nyilvánvaló kapcsolatot. Két modern encephalitis lethargica-eset elemzése révén Dourmashkin és munkatársai a poliovirus eredet mellett érvelnek. Mindenesetre, mivel a betegség etiológiája végeredményben ma is ismeretlen, nem tudjuk, hogyan lehet megelőzni, illetve azt sem tudjuk előrejelezni, hogy felbukkanhat-e napjainkban is. Egy 2004-es BBC dokumentumfilm a 20. század legnagyobb orvosi rejtélyének nevezte a kórképet, és mint Hoffman és Vilensky hozzáteszik: az encephalitis lethargica máig az orvostudomány egyik legnagyobb misztériuma. Az encephalitis lethargica gyógyítására az 1920-as években 80 különböző szert is használtak, azonban egyik sem volt hatékony; a betegek egyharmada meghalt az akut fázisban, egyharmaduk pedig maradványtünetekkel élte túl azt. Az L-DOPA 1960-as években történt bevezetése után a parkinsonizmus kezelése a tolerancia kialakulásáig lehetővé vált. (Oliver Sacks 1973-as könyve, az Awakenings (Ébredések) és az annak alapján készült 1990-es film a nagyközönség számára is bemutatta a postencephalitiszes betegek kiemelkedően sikeres L-DOPA-kezelését, majd a terápiás szerrel kapcsolatos tolerancia kiépülését.) Napjainkban Hu és Hebb az L-DOPA-ra toleránssá váló postencephalitiszes betegek sikeres mély agyi (szubtalamikus mag) stimulációs kezeléséről számolnak be. Eredeti közlemény: Encephalitis lethargica: 100 years after the epidemic Leslie A. Hoffman Joel A. Vilensky: Brain, Volume 140, Issue 8, 1 August 2017, Pages 2246–2251, dr. Kovács Bence
Idegtudományok
A kábítószerélvezet valószínűleg a „gondolkodás nélküli cselekvés” veleszületett hajlamához köthető. Legalábbis ezt mutatták ki a kutatók mesterséges stimulánst használó testvérek vizsgálata alapján.
Idegtudományok
Kutatók egy új terápiás eljárást ismertettek, mellyel csökkenthetőek az agyi infartus okozta károsodások, az elhalt idegek újra növekedhetnek, a kiesett működések helyreállhatnak. Ráadásul az eddigiekkel szemben „a terápia hosszú idővel a stroke után is hatékony” - állítja Gwendolyn Kartje, a cikk első szerzője.
Idegtudományok
A vizsgálat eredménye szerint kevés bizonyíték szól a szteroidok használata mellett akut neuritis vestibularis esetén. A meglévő bizonyítékok alapján a klinikailag fontos kimenetelek és az objektív vestibularis funkciós kimenetelek között nincs szoros kapcsolat: a DHI-skálán mért rokkantságban egy hónap múlva nem volt szignifikáns különbség a placebo és a szteroid között, a kalorikus tesztek ugyanakkor jobb vestibularis funkciót mutattak ugyanebben az időpontban a szteroiddal kezelt betegek körében. Megjegyzendő, hogy a kalorikus teszt a lateralis (horizontális) félkörös ívjárat, így az ezt beidegző nervus vestibularis superior működéséről ad információkat, a neuritis vestibularisban ugyanakkor a nervus vestibularis inferior is érintett lehet, noha ennek izolált érintettsége csupán az esetek 2,3%-ában igazolható.
Idegtudományok
A szerotonin nemcsak ingerületátvivőként működik, hanem a génexpresszió szabályozásában is részt vesz. E felfedezés következtében jobban megérthetjük a normál agyfejlődést, a pszichiátriai és neurodegeneratív betegségeket, és új terápiás módszereket fejleszthetünk ki.
A Molecular Psyhiatry folyóiratban megjelent közlemény szerzői ezért átfogó áttekintésben (umbrella review) néztek utána valamennyi fellelhető bizonyítéknak, és értékelték az általuk felhasznált szisztematikus áttekintések és metaanalízisek minőségét is (az átfogó áttekintések a kutatási kérdés szempontjából releváns, meglévő szisztematikus áttekintéseket és metaanalíziseket vizsgálják, és a rendelkezésre álló bizonyítékok szintézisének egyik legmagasabb szintjét képviselik). A téma teljes körű lefedése érdekében egy nagy esetszámú genetikai vizsgálatot is bevontak az értékelésbe.
Idegtudományok
A szenzitív és specifikus sejtalapú esszék kifejlesztésével a humán myelin-oligodendrocyta glikoprotein (MOG) ellenes IgG-antitestek kimutatása lehetővé tette az anti-MOG antitest-asszociált betegség (anti-MOG antibody-associated disease, MOGAD) és az egyéb demyelinisatiós betegségek elkülönítését. A MOGAD, az aquaporin-4-asszociált neuromyelitis optica spektrum betegség (AQP4-NMOSD) és a sclerosis multiplex (SM) megkülönböztetését a betegségek különböző kórélettani háttere, klinikuma, terápiás és prognosztikus következményei egyaránt indokolják.
Bár a hosszú Covidnak nevezett krónikus tünetegyüttes diszexekutív szindrómával vagy ködös agyműködéssel járhat, az eddigi vizsgálatok nem találtak a tünetek hátterében encephalitist. Amerikai patológusok most megfejtették a mechanizmust, ami legalábbis részben magyarázhatja a neurológiai tüneteket.
Klinikum
A T-sejtek heterogén sejtpopuláció, tagjai sejt felszíni markereik, transzkripciós faktoraik és citokintermelésük alapján egymástól markánsan elhatárolható alcsoportokra oszthatóak.
Idegtudományok
A koronavírusokkal kapcsolatos eddigi ismereteink arra engednek következtetni, hogy a SARS-CoV-2 ritkán okoz központi és perifériás idegrendszeri problémát, a fertőzöttek nagy száma miatt mégis sok neurológiai betegre kell számítani; encephalitis és stoke következtében kialakuló krónikus állapotokra is fel kell készülni.
COVID-19
A respiratorikus vírusok közül jónéhány neuroinvazív képességgel is bír, és a központi idegrendszerben (CNS) szaporodva a direkt sejtkárosító hatás mellett az arra fogékonyakban autoimmun folyamatokat indíthat be. Mivel jelenleg a neurológiai betegségek nagy része ismeretlen etiológiájú, érdemes megfontolni az opportunisztikus respiratorikus kórokozók szerepét ezek kialakulásában, exacerbációjában.
1.
2.
3.
Ideggyógyászati Szemle Proceedings
Egészségügyi szakmai irányelv az akut ischaemiás stroke diagnosztikájáról és kezeléséről4.
5.
1.
2.
Klinikai Onkológia
A rosszindulatú daganatok fenotípusának plaszticitása és az immunogén mimikri3.
Klinikai Onkológia
A szarkopénia mérése komputertomográfiával és jelentősége az onkológiai betegeknél4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás