Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 86

Immunonkológia

2020. AUGUSZTUS 30.

Az immunellenőrzőpont-gátlók alkalmazása Covid-19-fertőzés során

NAGYKÁLNAI Tamás

Már 2020. március első felében látszott, hogy a daganatos betegek Covid-19-fertőzése esetén jóval nagyobb a súlyos szövődmények kockázata, mint a nem daganatos fertőzötteknél (39% vs. 8%, p = 0,0003). Ha a betegek éppen kemoterápiát kaptak, vagy éppen műtéten estek át, még magasabb volt a kockázat. Ezért a kutatók rendszerint a kemoterápia és a műtét pár napos/hetes elhalasztását javasolták például Olaszországban is, főleg a hematológiai toxicitás és az immunszuppresszió miatt.

COVID-19

2020. ÁPRILIS 06.

COVID-19: gasztrointesztinális tünetek

A szerzők szerkesztőségi levél formájában hívják fel a figyelmet arra, hogy a 2019 decembere óta világjárvánnyá lett coronavírus betegség 2019 (COVID-19) okozója, az új coronavirus (SARS-CoV-2) az ismert légzőszervi panaszok mellett gasztrointesztinális tüneteket is okozhat. Enyhe tünetekről van szó: émelygés, hányinger, nem súlyos hasmenés, melyeknek összefüggését a járvánnyal gyakran nem ismerik fel, jóllehet egyértelműen kimutatható a SARS-CoV-jelenléte a tápcsatornából vett biopsziás anyagban éppúgy, mint a székletben. Az emésztőszervi tünetek megelőzhetik a légúti tüneteket. A kezdeti tünetek felismerése nagy jelentőségű, mert lehetővé teszi a fertőzés korai diagnózisát és a beteg izolálását, még a léguti tünetek megjelenése előtt. Jelenleg nem tisztázott fontos szempont a fertőzőképesség megállapítása a gasztrointesztinális COVID-19 eseteiben.

COVID-19

2020. MÁRCIUS 27.

A COVID-19 és a kardiovaszkuláris rendszer

A SARS- CoV-2-fertőzés nemcsak pneumoniát, de akut myocardialis és krónikus kardiovaszkuláris sérülést is okozhat. A Nature Review Cardiology-ban megjelent kommentár összefoglalja a COVID-19-cel kapcsolatos kardiológiai tudást.

Immunonkológia

2017. MÁRCIUS 01.

Rutinvérvizsgálat és klinikai jellemzők használata immunterápia során

Előrehaladott daganatos betegségek kezelésében ugrásszerű fejlődést hoztak az immunellenőrzőpont- gátlás (ICI) különféle módozatai (PD-1-, PD-L-1-, CTLA-4-gátlás). Sajnos sokan nem reagálnak vagy éppen látszólagos progresszióval válaszolnak, és nem csekély az immunológiai mellékhatások (irAE-k) miatti toxicitás sem.

Klinikai Onkológia

2019. AUGUSZTUS 30.

Gyógyszeres kezelés okozta neuropathia megelőzése a klinikai gyakorlatban

VAJDICS Tímea

Az elmúlt öt évben az onkológiai kezeléseket forradalmasította az immunterápiák megjelenése, amelynek következményeképpen a különböző immunellenőrzőpont-gátlók okozta mellékhatások kerültek a tudományos érdeklődés középpontjába. A leggyakoribb daganatos megbetegedések közé tartozó emlő- és vastagbél daganatok kezelésében azonban napjainkban is a platina-, illetve taxánalapú kemoterápiák jelentik a kezelés alapját. Az elmúlt évtizedekben számos kemoterápia okozta mellékhatás kezelésében jelentős fejlődés ment végbe. A korszerű szupportív terápiák bevezetésével a kemoterápia okozta hányinger, hányás, neutropenia, anaemia preventív kezelése mára már magas evidenciákon alapul. Továbbra is vannak azonban olyan mellékhatások, amelyeknek a megelőzése, illetve a tünetek kezelése jelenleg sem megoldott, ezek közé a mellékhatások közé sorolható a kemoterápia indukálta perifériás neuropathia is. A cikk áttekintést nyújt a kemoterápia indukálta perifériás neuropathiák megelőzésére alkalmazható gyógyszeres terápiákról, vitaminkészítményekről, illetve a nem farmakológiai eljárásokról, azonban jelenleg nincs olyan gyógyszerkészítmény, amely a klinikai vizsgálatok alapján bizonyítottan hatékony a kemoterápia indukálta perifériás neuropathia megelőzésében.

Korszerű Kaleidoszkóp

2018. OKTÓBER 20.

A felnőttkori pneumococcus infekciók cardiovascularis szövődményei

LUDWIG Endre

Az elmúlt évtizedben egyre nagyobb figyelem fordul a felnőttkori súlyos pneumoniákhoz kapcsolódó cardiovascularis szövődmények felé, melyek közül elsősorban az arrhythmiák, szívelégtelenség, akut coronaria syndroma gyakoriságát vizsgálták. Az epidemiológiai vizsgálatok alapján merült fel az is, hogy a pneumonia után észlelt gyakoribb morbiditás és késői halálozás nagyrészt cardiovascularis szövődmény következménye. A vizsgálati adatok szerint ez részben a pneumoniának, mint súlyos sepsist okozó infekciónak betudható jelenség, tehát a sepsis során lezajló patofi ziológiai folyamatok következménye. A sepsis következményeihez azonban a pneumocccusinfekciók esetében a pneumococcusok direkt, specifi kus kardiotoxicitása társul.

Klinikai Onkológia

2018. DECEMBER 10.

PI3K–AKT–mTOR-jelút gátlása mint terápiás célpont

KOPPER László

A PI3K-AKT-mTOR az egyik legforgalmasabb út a sejtjeinkben, jelek fogadásával és továbbadásával, átkapcsolásaival (RAS-út, ligandok), beépített gátlóival (PTEN) a sejtműködés szabályozásának kulcseleme. Ehhez a sejttípusonként eltérő bonyolult rendszerhez megfelelően komplex szabályozás társul. A szabályozásban szereplők hibái (mutáció, amplifikáció, deléció) daganatok kialakulásához vezethetnek, egyben a tumorellenes terápiák fontos célpontjai lehetnek. Engedélyt klinikai alkalmazásra eddig csak négy szer kapott. Ennek a csalódást okozó eredménynek a hátterében számos probléma húzódhat meg. Ilyen a biomarker hiánya, ami a betegek kiválasztását tehetné hatékonyabbá, a grade 3-4 toxicitási mellékhatások magas aránya, a terápiás szer pontatlansága, de az is felvethető, hogy a támadott célpontok nem a daganat meghatározó mozgatói, nem driverhibák. Az a tanulság biztosan levonható, hogy értékelhető klinikai válasz csak kombinált kezeléstől várható.

Klinikai Onkológia

2018. MÁJUS 10.

A fluoropirimidinek melletti kardiotoxicitás

PIA Österlund

A tradicionális kemoterápiás szerek egyik leghatékonyabb családját a fluoropirimidinek jelentik. Számos daganattípus eredményes kezelése azonban, mint más citotoxikus szer esetében, különböző szervek toxicitását okozhatja, amely a kezelés leállításához is vezethet. Ez az áttekintés a fluoropirimidinek kardiotoxicitását elemzi irodalmi adatok és saját tapasztalatok alapján. A kardiotoxicitás igen széles határok között jelenik meg, követése a kezelés tartama alatt folyamatos ellenőrzést és szükség esetén beavatkozást igényel.

Hírvilág

2018. FEBRUÁR 20.

Műanyaghulladékot mutattak ki az Atlanti-óceánban élő halak gyomrában

Nagy mennyiségű mikroműanyagot, vagyis öt milliméteresnél kisebb műanyagrészecskét mutattak ki a kutatók az Atlanti-óceán északnyugati részén élő halak gyomrában.

Ideggyógyászati Szemle

2018. JANUÁR 30.

[Funkcionális neurotoxicitás és szöveti fémszintek patkányban titán-dioxid-nanorészecskék szubakut légúti adagolását követően]

HORVÁTH Tamara, VEZÉR Tünde, KOZMA Gábor, PAPP András

[A feltételezetten neurotoxikus hatású titán-dioxid-nanorészecskék kiterjedt alkalmazása emberi expozícióval járhat, ami többféle módon, többek közt belégzés útján mehet végbe. A jelen munkában kétféle méretű gömbszerű TiO2-nanorészecskével kezeltünk patkányokat, intratrachealis adagolással.]