Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 122

Gondolat

2016. MÁJUS 18.

A fele sem igaz

Borisz Akunyin valójában Grigorij Cshartisvili; Akunyin csak az írói, pontosabban szépírói álneve. De van történelmiregény-írói álneve is, Anatolij Brusznyikin, sőt, még Anna Boriszova néven is megjelentetett három könyvet. És olyan könyv is akad, amit „Cshartisvili” és „Akunyin” együtt írt.

Gondolat

2016. MÁRCIUS 08.

A Nyugat asszonyai

A 20. század elején kibontakozó törekvések, mely a jog, a tudományok és a művészetek területén egyaránt feszegeti a női szerepkörök eddigi kereteit, elméleti diskurzust nyitottak, amik jól szemléltetik a korban átrajzolódó erővonalakat.

Hírvilág

2016. JANUÁR 15.

Holdistennő-4

Eddig egyedülálló módon, a Hold túlsó, vagyis a Földről nem látható oldalán terveznek leszállást 2018-ban a kínai űrprogram irányítói - számolt be a Hszinhua hírügynökség a nemzetvédelmi kutatások állami hivatalához tartozó Hold-kutatóközpont vezetőjének nyilatkozatát idézve.

Nővér

2015. DECEMBER 25.

Egy ápolónő, aki befolyásolta a történelem folyását - Edith Cavell (1865-1915)

PERKÓ Magdolna, SÖVÉNYI Ferencné, FEDINECZNÉ VITTAY Katalin

A mai kor felfogása szerint az ápolás önálló diszciplína. Az ápolói tevékenység végzése megköveteli a magas szintű szakmai képzettséget, a megértő, együtt érző, karitatív attitűdöt, empátiát.

Lege Artis Medicinae

2015. SZEPTEMBER 20.

Magyar egészségpolitika: aktuálisan és a történelem távlatából

BALÁZS Péter

A diszfunkcionális egészségügyi rendszerek legmélyebb problémája egyfelől az egészségpolitika reális célmodelljének hiánya, másfelől tartós önértékelési zavara a többi szakpolitikához képest. Ennek mindenkori terméke az alapmodell koherencia nélküli, jó esetben eklektikus működése.

Gondolat

2015. JÚNIUS 23.

Orvos a történelem viharában

1898. június 22. Megszületett Erich Maria Remarque német regényíró

Gondolat

2015. JÚNIUS 02.

Csilp csalp - Prága újra üzent

SAS Gábor

Egy nap történetét adja az író nagyon merész sűrítéssel. Emlékező regény ez, a mélyen átélt valóság keretei közé helyezett párbeszéd formájában. Az író módszere hogy szereplői megjelenítésére bízva felhalmoz mindent. Tehát a történelem, a társadalmi élet, a politika színét és visszáját, a szerelmi élet, a családi élet megrázkódtatásait, fricskáit és aberrációit, a növény- és állatvilág emberhez fűződő viszonyát és egzotikumait, az ételek és főleg italok ízét és színvilágát és a kocsmai élet auráját. Az út elvileg végtelenített, végcélja nincs, de itt és most nekünk Prága kell.

Hírvilág

2015. ÁPRILIS 13.

Elhunyt Günter Grass

87 éves korában elhunyt Günter Grass Nobel-díjas német író.

Gondolat

2015. MÁRCIUS 30.

Mandala, a „macskasági embermagánregény”

LÓRÁNTH Ida

A hazai észt kulturális hét utolsó előtti napján a fővárosban mutatta be Tönu Önnepalu író legújabb, a Gondolat Kiadó által karácsony előtt megjelentetett regényét, a Mandalát. A rendezvényen a szerző mellett ott ült a regény műfordítója Lengyel Tóth Krisztina is, aki a hazájában már a bestseller lista élén álló könyvéről és annak megszületési körülményeiről faggatta az írót.

Hivatásunk

2014. DECEMBER 10.

Megalitok és gyógyítás

NAGY Zsuzsanna

A történelem előtti időkben Európa-szerte jól látható nyomokat hagyott maga után egy kultúra, mely azt az érzést keltette az ámuló utókorban, mintha kezdetben óriások népesítették volna be a Földet.