Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 341

Hivatásunk

2022. DECEMBER 12.

A kamara a béremelés folytatását támogatja, a pótlékrendszer beépítését az alapilletményekbe viszont ellenzi

Bár a miniszteri és államtitkári megszólalásokból és az ellátórendszer átalakítását célzó törvénymódosítási csomag mellé csatolt indoklásból kiderül, hogy 2023. január 1-jétől emelkednek a szakdolgozói bérek, az eddigi egyeztetések során a MESZK a tervezett bértábla egészét nem ismerhette meg – mondta a Hivatásunknak Balogh Zoltán, a kamara elnöke.

Hivatásunk

2022. DECEMBER 12.

Elismerés és jó hangulat a Szociális Munka Napján

November 19-én került megrendezésre a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara szervezésében a Szociális Munka Napja, ezen belül pedig a IV. szakmai nap. A rendezvényen dr. Balogh Zoltán beszéde utána elismerő okleveleket nyújtottak át, és érdekes előadásokon vehettek részt a meghívottak. A szakmai nap „A pandémia során bekövetkezett változások és annak hatásai a szociális ellátórendszerre” címet viselte.

Hivatásunk

2022. DECEMBER 12.

2022 legjobbjai

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara kitüntetési bizottsága idén is kiválasztotta az „Év kiváló szakdolgozója” díjra felterjesztettek közül is a legkiválóbbakat. Emellett lezárult az „Év elhivatott fiatal szakdolgozója” pályázat is, amelyet kamaránk a LifeTime Media Kft.-vel közösen hívott életre azzal a céllal, hogy az elhivatott, fiatal generációra is felhívják évről évre a figyelmet.

Hivatásunk

2022. DECEMBER 12.

A debreceni kiváló közösség

A MESZK „Az Év kiváló szakdolgozói közössége” díját 2021-ben hét kórházi osztály szakdolgozói csapata nyerte el. A különdíjasok között szerepelt a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Nagyerdei Campus Neurológiai Klinikájának Intenzív Osztályának szakdolgozói közössége. Az intenzív osztály munkája példamutató, érdemes megismerni őket. Egy hónapban átlagosan 60 beteget látnak a szakdolgozók.

Hivatásunk

2022. DECEMBER 12.

Mit hozhat a jövõ? – A siófoki kongresszus összefoglalója

Számos tudományos és szakmai előadás mellett a szakpolitika terveibe is bepillantást nyerhettek a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara IX. Szakdolgozói Tudományos Kongresszusának résztvevői, Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár egy órán át beszélt ezekről a rendezvényen. Hetven, nagy érdeklődésre számot tartó témakört felölelő előadásból állt össze a kongresszus programja.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

2022. OKTÓBER 20.

„A 75 éves Ideggyógyászati Szemle ünnepi ülése a Magyar Tudományos Akadémián” 2022. október 20.

TAJTI János

A Clinical Neuroscience/Ideggyógyászati Szemle kilenc tulajdonostársaság értékes szakmaspecifikus folyóirata. A lap kiadása 75. évfolyamához érkezett. Ezt az ünnepi eseményt a Szerzők magas színvonalú munkája, a Lektorok odaadása, az Olvasók kitartó figyelme, a Szerkesztőbizottság, a Szerkesztők és a Kiadó évtizedeken át tartó töretlen lendülete tette lehetővé.

Hivatásunk

2022. SZEPTEMBER 12.

Szakmai díjazottak 2022-ben

A MESZK IX. Szakdolgozói Tudományos Kongresszusán, 2022. szeptember 8-án kerül sor a MESZK Szakmai Díj, a MESZK Tagozatért Díj, a MESZK-ért Díj és az „Az Ápolás Hivatásért” Díj ünnepélyes eredményhirdetésére és átadására. A kongresszusnak hagyományosan, immáron kilencedik alkalommal, Siófok városa ad otthont, ahová idén is szép számban várják a kollégákat.

Hivatásunk

2022. SZEPTEMBER 12.

Elnöki beszámoló a MESZK 2020–2021. évi szakmai munkájáról – 2. rész

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) Országos küldöttközgyűlést tartott 2022. június 24-én, ahol ismertetésre került az országos szervezet szakmai beszámolója a 2021. évi elvégzett feladatokról.  Az írás a Hivatásunk magazin 2022/2. lapszámában megjelent beszámoló folytatása.

Hivatásunk

2022. SZEPTEMBER 12.

Erő, kitartás és alázatosság

Ezekkel a szavakkal lehetne röviden és tömören jellemezni a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Infektológiai Osztályát, akik több másik osztály mellett elnyerték a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara „Az év kiváló szakdolgozói közössége” különdíját 2021-ben. Bánné Vida Andreával, az osztály főnővérével beszélgettünk a közösségről, a csapatmunkáról.

Hivatásunk

2022. SZEPTEMBER 12.

Valóra vált magyar álmok

Dr. Gazda István tudománytörténész, a Magyar Tudománytörténeti és Egészségtudományi Intézet (MATI) igazgatójának előadásait minden évben élvezettel hallgatja a MESZK siófoki szakdolgozói tudományos kongresszusának közönsége, hiszen minden szaván érződik, hogy egész életét a tudománytörténeti ismeretek átadásának szenteli. Előadása az idei rendezvényen „Egy kis Álmok Álmodói Siófokon” címet viseli majd, ugyanis István a vezető kurátora a Millenárison jelenleg is megtekinthető élményalapú interaktív kiállításnak, amelynek kapcsán a tárlat háttérmunkáiról, megvalósításáról és személyes kapcsolódásairól beszélgettünk vele.