Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 467

Klinikum

2021. DECEMBER 20.

Erőelemzés, mintanagyság, hatásnagyság, szignifikanciaérték kapcsolata és szerepük a klinikai vizsgálatokban

A kutatási javaslatok és pályázatok, valamint a publikációk elfogadásához az erőelemzés (power analysis) és a mintanagyság (sample size) meghatározása manapság a tudományos életben való boldogulás legfontosabb tényezőivé váltak. Az etikai bizottságok gyakran kérik a klinikai vizsgálatok engedélyezéséhez az erőelemzés- és a mintanagyság-meghatározás bemutatását. Ezek nélkül ma már szinte lehetetlen empirikus tudományos cikket publikálni. Erkölcsi, morális és gazdasági szempontból ugyanis nem elfogadható olyan klinikai vizsgálat elvégzése, amelyről előre tudni lehet, hogy a megfelelő statisztikai erő hiányában eleve reménytelen a vizsgálat sikere, és a pácienseken fölöslegesen kísérleteznek. Hasonlóképpen az sem elfogadható, ha olyan vizsgálatot végeznek el több ezer emberen, amelyhez elegendő volna néhány száz ember vizsgálata is, mivel ez egyrészt indokolatlanul sok emberen való kísérletezést jelentene a kockázatokkal együtt, továbbá nagyon sokba kerülne és túl sokáig tartana az ilyen „overpowered” vizsgálat.

Hivatásunk

2021. DECEMBER 15.

Díjazott kiválóságok 2021-ben is

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) kitüntetési bizottsága idén is kiválasztotta az „Az év kiváló szakdolgozója” és „Az év kiváló szakdolgozói közössége” díjra felterjesztettek közül is a legkiválóbbakat. Emellett lezárult az „Az év elhivatott fiatal szakdolgozója” pályázat is, amelyet kamaránk a LifeTime Media Kft.-vel – magazinunk kiadójával – közösen hívott életre azzal a céllal, hogy az elhivatott, fiatal generációra is felhívják évrõl évre a figyelmet.

Hírvilág

2021. NOVEMBER 23.

Nekem Szól! Egészségértés Díj: Szavazz Te is a legjobb projektekre!

Budapest, 2021. november 23. – Mától december 3. éjfélig lehet szavazni az idei Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázat legjobb pályaműveire a www.nekemszol.hu oldalon. A zsűri által előzetesen kiválasztott projektek közül a legtöbb voksot elnyerő pályázat bruttó 500 ezer forint pénzdíjban részesül. Az idei pályázat fókuszában az egészség élethosszon át tartó megőrzése és az erre való törekvés áll.

Hírvilág

2021. NOVEMBER 11.

Szerkezetkész a Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztály új épülete

Új épületszárnnyal gazdagodik az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek-egészségügyi Központ. Szerkezetkész a Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai részleg. A 2,2 milliárd forint értékű beruházás bokrétaünnepét 2021. november 9-én tartották.

Hírvilág

2021. AUGUSZTUS 27.

Jobban értjük az orvosunkat, mint 6 éve: javult a magyarok általános egészségértése

Október 3-ig lehet pályázni az idei Nekem Szól! Egészségértés Díjra Budapest, 2021. augusztus 25. – Az elmúlt 6 évben javult a magyarok egészségértése, emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) országos reprezentatív felméréséből. Amellett, hogy a koronavírus-járvány miatt többet és tudatosabban foglalkoztak az emberek egészségügyi kérdésekkel, a fejlődést segíti, hogy évről évre több az egészségértés javítását célzó kezdeményezés. A hiteles és közérthető egészségügyi tájékoztatást szolgáló projekteket támogatja a 2 millió forint összdíjazású Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázata is, amelyre idén október 3-ig lehet jelentkezni a nekemszol.hu weboldalon.

Nővér

2021. AUGUSZTUS 11.

Szerkesztői levél

A NŐVÉR tudományos és továbbképző szakfolyóirat idén is meghirdette karácsonyi rajzpályázatát, melyre – a koronavírus járvány okozta kihívások – ellenére összesen 12 alkotás érkezett be. A zsűri titkos szavazással alakította ki az azonosító kóddal ellátott, névtelen versenymunkák rangsorát. A korábbi évek hagyományainak megfelelően a pályázat első három helyezettjének műveivel kíván a folyóirat Szerkesztősége és Kiadója e lapszámban boldog ünnepeket. A díjazottak és képzőintézményeik nyereményként egy-egy éves Nővér folyóirat előfizetést kapnak. Gratulálunk a díjazottaknak, köszönjük minden résztvevőnek a csodaszép alkotásokat és az iskoláknak, támogató tanároknak az együttműködést!

Egészségpolitika

2021. AUGUSZTUS 09.

Mankót kapnak szívbetegek és gyógyítóik

A közösségi háló helyett szakmai segítség – koordinátorok segítik a szív- és érrendszeri betegek gyógyítását A felvilágosítás, betegútkövetés a kardiológiában különösen kulcskérdés – koordinátori pályázatot indított a SZÍVSN országos betegegyesület, amelyhez az ország 20 kardiológiai központjában keres szakdolgozókat, akik egyfajta információs központként segítenék a szív- és érrendszeri betegeket, illetve a prevenciós munkát. Évente ugyanis a legtöbben szív- és érrendszeri betegségben halnak meg ma is hazánkban, hatvanezer embert veszítünk el annak ellenére, hogy az ellátás, a cardiovascularis központok felszereltsége világszínvonalú. Ennek több oka is van, de nagyban hozzájárul a betegek együttműködésének, tájékozottságának a hiánya. Ezen akar az egyesület változtatni, egyben tehermentesíteni az orvosokat és szakdolgozókat.

Hírvilág

2021. AUGUSZTUS 06.

Évente 60 ezer ember életét mentheti meg itthon az új transzlációsmedicina-modell alkalmazása

A Szegedi Tudományegyetemről induló új transzlációsmedicina-modell az egészségügyre, az új tudományos eredmények hasznosítására, ezek közérthető összefoglalására, valamint az összes résztvevővel történő kommunikációra fókuszál. Az elmúlt évek eredményeiről szóló cikket az orvostudomány legkiemelkedőbb folyóirata, a Nature Medicine közölte.

Hírvilág

2021. JÚLIUS 01.

Országos önkéntes program zárul a Magyar Vöröskeresztnél

225 millió forintos, vissza nem térítendő európai uniós támogatással országos önkéntes programot indított 2018-ban a Magyar Vöröskereszt. A 18–22 év közötti résztvevők bekapcsolódhattak a véradásszervezésbe, az elsősegélynyújtás népszerűsítésébe, valamint a katasztrófavédelmi és szociális szakmai területek munkájába. A humanitárius szervezet három és fél év alatt 182 fő bevonását vállalta, akik közül több mint 70-en jutottak jogosítványhoz, 9 fő pedig nyelvi képzésben vett részt. A Vöröskereszt az önkéntes szerződés időtartamára fedezte a programban résztvevők helyett az egészségügyi szolgáltatási járulékot is, ha igényelték.

Hírvilág

2021. JÚNIUS 25.

Ötödször nyerte el az MSD Magyarországon az „Év Gyógyszere” díjat

A Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság rangos szakmai elismerését idén az allogén őssejtátültetésen átesett felnőtteknél gyakran kialakuló veszélyes vírusfertőzés megelőzésére kifejlesztett gyógyszer érdemelte ki. Magyarországon egyedi méltányossági kérelemmel már elérhető a díjazott készítmény, amely az érintettek körében végzett klinikai vizsgálatok szerint jelentősen csökkenti a CMV-fertőzés kiújulásának, a súlyos, gyakran halálos kimenetelű szövődmények kialakulásának veszélyét, és javítja a betegek túlélési esélyeit.