Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 229

PharmaPraxis

2021. ÁPRILIS 23.

A körzeti orvosi praxisközösségben dolgozó gyógyszerész szerepe a Covid-19-járvány idején

Míg a Covid-19-pandémia alatt a kliensek többet foglalkoznak egészségi állapotukkal, és a média is több egészségügyi információval szembesíti őket, a sok beteg esetében elmaradó rutinszerű ellátás a krónikus kórképek fellángolásához vezethet. Ebben a helyzetben a gyógyszerészek gyógyszerelési információkkal segíthetik a körzeti orvosokat, a szakszemélyzetet és a betegeket is, továbbá közreműködhetnek a krónikus betegségekkel kapcsolatos betegedukációban.

Gondolat

2021. FEBRUÁR 04.

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

PharmaPraxis

2020. DECEMBER 04.

Gyógyszerész által vezetett krónikusbeteg-ellátás a COVID-19 járvány alatt

A krónikus betegek gyakran maradnak ellátás nélkül a COVID-19 járvány alatt bevezetett szociális távolságtartás és az egészségügyi szolgáltatók alacsonyabb hozzáférhetősége miatt, különösen így van ez az orvoshiánnyal küzdő vidéki területeken. Az ellátási hiányt orvosolandóegy floridai gyógyszerészképző egyetem példaértékű programba kezdett: az ambuláns betegellátásban dolgozó gyógyszerészek a járvány idején nehezített ambuláns betegellátást a közegészségügyi tanszék két gyógyszerészének vezetésével és gyógyszerészhallgatók bevonásával távgyógyászati (telehealth) szolgáltatás keretében biztosítják.

Hírvilág

2020. OKTÓBER 21.

Új irányelv: a kétlépcsős inkontinencia-ellátás szolgálja a beteg érdekét

Megújult az inkontinencia irányelv, amelyben az érintett szakmák képviselői ismét megfogalmazták, hogy az inkontinencia diagnosztikáját és ellátási folyamatát két lépcsőben kell megvalósítani, ez szolgálja leginkább a betegek érdekeit is.

Lege Artis Medicinae

2020. SZEPTEMBER 30.

A multidiszciplináris teamek vizsgálata a pszichiátriai ellátásban. Három fókuszcsoport tanulságai

MOLNÁR László, ZANA Ágnes, GYŐRFFY Zsuzsa, SZVATH Petra

Kutatócsoportunk 2015 óta foglalkozik a pszichiátriai és pszichote­rápiás teamek vizsgálatával. A kutatás a team összetételének és működésének ma­gyar sajátosságait térképezi fel. A Magyar Pszichiátriai Társaság 2017., 2018. és 2019. évi konferenciáján a pszichiátriai teamek működése témában fókuszcsoportos kvalitatív felmérést végeztünk. A három csoportmunka so­rán a fókuszba a vezetés, a teamen belüli kommunikáció és a kompetenciák tárgykörét helyeztük. Az átlagosan 17 fős csoportok spontán alakultak ki különböző vég­zett­ségű szakemberek részvételével. A fókuszcsoportok főbb eredményei a következők voltak: 1. A teamen belüli különböző típusú vezetés egy­aránt megkívánja a felelősség és a szerepek el- és kiosztását, a destrukciók leállítását. 2. A teamekben az informális kommunikációs csatornák hangsúlyosak. 3. A kompetenciák és a felelősség pontos tisztázása fontos, jelenleg nem áll rendelkezésre hazai pszichiátriai szakorvosi kompetencialista. A pszichiáter-szakképzésben szükséges lépésnek tűnik a szakmai kompetenciák még pontosabb definiálása, újragondolása és ezek oktatásba való beépítése, továbbá a jogalkotó felé a hazai pszichiáter szakorvosi kompetencialista kidolgozásának előmozdítása. A ku­tatás második szakasza az eddigi eredményeken alapuló kvantitatív, kérdőíves vizsgálattal folytatódik.

Hivatásunk

2020. AUGUSZTUS 24.

Megújuló szakképzés és kamarai feladatok

DR. BALOGH Zoltán

A szakképzés és felnőttképzés megújítása elengedhetetlenné vált a gyors technológiai fejlődés és a munkaerőpiaci elvárások folyamatos változása miatt. A Szakképzés 4.0 stratégia célja, hogy a magyar fiatalok olyan készségekkel és kompetenciákkal kerüljenek ki az iskolarendszerből, amelyek segítségével megállják a helyüket az átalakuló munkaerőpiacon különböző munkakörökben.

Nővér

2020. ÁPRILIS 30.

APN szerepe a hypertoniás beteg gondozásában a háziorvosi körzetben

VÖRÖS Tünde, PAKAI Annamária, SZEBENI-KOVÁCS Gyula, SZABÓNÉ Bálint Ágnes, OLÁH András

Nemzetközi szinten az APN ápoló szerepe a magas vérnyomás kezelésében sokat bővült. Az ápolók bevonása a vérnyomás kezelésébe, a szakszerű vérnyomásmérés elsajátításával és a betegoktatással kezdődött és a leghatékonyabb stratégiává vált a vérnyomáscsökkentés terén. Az egyetemi végzettségű APN ápolók feladatai közé tartozik a felmérés, nyomon követés, diagnosztika, gyógyszeres kezelés, egészségnevelés, betegeducatio, ellátás koordinálása, teljesítményellenőrzés és a minőség javítása. Hazánkban a hypertoniások ellátását és gondozását az alapellátásban háziorvosok végzik. A napi szinten ellátandó betegek száma miatt az egy főre jutó ellátási idő folyamatosan csökken. A magas számú akut betegek ellátása miatt kevesebb idő jut a krónikus betegek gondozására. Hazánkban 2017 őszén indult az egyetemi végzettséget adó APN képzés. Az első egyetemi végzettségű APN közösségi szakápolók 2019 februárjában kerültek ki a rendszerbe. Képzettségüknek megfelelően alkalmasak háziorvosi praxisokban, praxis közösségekben a kompetencia szintjüknek megfelelően krónikus betegek gondozására és nyomon követésére.

PharmaPraxis

2020. MÁRCIUS 31.

Gyógyszerészek fertőző betegségekkel kapcsolatos attitűdje Magyarországon

A Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerhatástani és Biofarmáciai, illetve Közegészségügyi Intézetének kutatói keresztmetszeti vizsgálat keretében mérték fel a közvetlen lakossági gyógyszerellátásban dolgozó gyógyszerészek antibiotikum-használattal és fertőző betegségekkel kapcsolatos tudását, attitűdjét és gyakorlati hozzáállását.

PharmaPraxis

2019. JÚLIUS 24.

A gyógyszerészeket is fel kell készíteni egyes betegségek diagnosztikájára

Számos egyetemen már el is kezdték a gyógyszerészi curriculum részévé tenni a pontos diagnózisalkotásra képessé tevő tréninget. A gyógyszerész ugyanis felismerheti, ha a betegnél új tünetek jelennek meg, vagy ha gyógyszerkölcsönhatás, gyógyszermellékhatás miatti problémák jelentkeznek, illetve orvoskollégája diagnosztikus tévedésének felismerésére is képessé válhat. A diagnosztikus tévedések 10%-a a körzeti orvosi ellátás során történik.

Nővér

2019. JÚNIUS 30.

Az ápolók hatáskörének és jogkörének szabályozása a szlovákiai egészségügyben

KILÍKOVÁ Mária, HRINDOVÁ Tatiana, ČERVENÝ Martin

Szlovákiában az ápolói kompetenciák a 2018-as év folyamán változtak. A jelenlegi ápoló képzés egyik főbb célja, hogy a mai ápolók teljes mértékben kielégítsék a társadalom igényéit. Az új rendelet Szlovákiában három ápolói kategóriára osztotta az ápolókat. A kézirat célja, hogy ismertesse, milyen változások történtek a szlovákiai ápolók hatáskörét illetően az elmúlt év során.