Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 244

Hírvilág

2019. ÁPRILIS 01.

A súlytalanság élettani hatásait vizsgálják magyar kutatók részvételével Kölnben

A súlytalanság élettani hatásait vizsgálják a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóinak részvételével Kölnben. Az egy évig tartó program különlegessége, hogy azt is tanulmányozzák, mennyire használható a súlytalanság hatásának ellensúlyozására a centrifugával létrehozott mesterséges gravitáció.

Lege Artis Medicinae

2019. MÁRCIUS 20.

Gyökérgümőkből antibiotikumok

KOVÁCS Ferenc

2018-ban Kondorosi Éva akadémikusnak ítélték az egyik legtekintélyesebb tudományos kitüntetést, a Balzan-díjat. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Szegedi Biológiai Kutatóközpontjának, illetve számos külföldi kutatóintézet tudományos tanácsadója és az Európai Kutatási Tanács alelnöke főként a pillangósvirágúak gyökérgümőire jellemző növény-baktérium kapcsolatot tanulmányozza. Kutatásainak azonban korunk talán legsúlyosabb egészségügyi problémái, az antibiotikum-rezisztenciát és a daganatos megbetegedéseket célzó orvosi vonatkozásai is egyre erőteljesebbek.

Hírvilág

2019. MÁRCIUS 11.

A digitális világ és az agy kapcsolata - programsorozat

A digitális világ és az agy kapcsolata lesz a fő témája az Agykutatás napjai elnevezésű programsorozatnak, amelyet kedden és szerdán rendeznek meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Természettudományi Karának (TTK) lágymányosi campusán.

Hírvilág

2019. MÁRCIUS 11.

Elhunyt Halász Béla neuroendokrinológus

Életének 92. évében elhunyt Halász Béla, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, Széchenyi-díjas orvos, anatómus, neuroendokrinológus, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetének professor emeritusa - közölte az MTA kommunikációs főosztálya pénteken az MTI-vel.

Hírvilág

2019. MÁRCIUS 04.

Elhunyt Ulmann Ágnes mikrobiológus

Kilencvenegy éves korában elhunyt Ulmann Ágnes, a molekuláris biológia világhírű kutatója, a Francia Nemzeti Tudományos Kutatóközpont (CNRS) kutatási vezetője, a párizsi Pasteur Intézet és a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja.

Hírvilág

2019. FEBRUÁR 27.

Horváth Péter kapta az idei Szent-Györgyi Talentum Díjat

Horváth Péter bioinformatikus, a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpont (MTA SZBK) Biokémiai Intézetének igazgatója kapta az idei Szent-Györgyi Talentum Díjat.

Hírvilág

2019. FEBRUÁR 27.

MTA: A kutatóhálózat maradjon az Akadémiánál

Ülést tartott kedden az Magyar Tudományos Akadémia elnöksége, a tanácskozáson részt vettek az MTA kutatóhálózatának vezetői, köztük a kutatóközpontok főigazgatói, illetve az önálló jogállású kutatóintézetek igazgatói.

Hírvilág

2019. FEBRUÁR 05.

A kormány kivérezteti az MTA-t ellenzéki képviselők egy csoportja szerint

Elfogadhatatlan a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) szembeni kormányzati politika, amely a köztestület kivéreztetésére irányul - jelentette ki közös sajtótájékoztatón ellenzéki képviselők egy csoportja hétfőn Budapesten.

Hírvilág

2019. FEBRUÁR 05.

Várják a jelentkezéseket a FameLab tudománykommunikációs versenyre

Hétfőtől március 13-ig várják a természettudományi, műszaki, orvosi vagy matematikai témával foglalkozó diákok, kutatók, tanárok jelentkezését a FameLab tudománykommunikációs versenyre, amelynek célja megtalálni azokat, akik inspirálóan és izgalmasan tudnak beszélni fontos tudományos témákról.