Kapócs Gábor a LAM főszerkesztőjeként beszélgetett a MOK újonnan megválasztott és a minap le­köszönt elnökével az előző ciklus tapasztalatairól és a MOK új vezetése előtt álló új kihívásokról, a kitűzött célokról.

A cikk az egyórás beszélgetés rövidített, szerkesztett változata. A teljes videó interjú itt nézheti meg.

Kapócs Gábor: Szeretettel üdvözlöm Álmos Pétert, a MOK frissen megválasztott elnökét és Kincses Gyulát, a leköszönt elnököt. Köszönöm szépen, hogy egy ilyen nagyon zsúfolt idôszakban rendelkezésre tudtatok állni. Régi ismeretségünk okán tegezôdni fogunk a beszélgetés során. Ôrségváltásnak nevezném, ahogy a MOK élén ez a vezetôségváltás megtörténik. Hogy érzitek magatokat ebben a helyzetben? 

Álmos Péter: Köszönöm szépen, izgatottan, tervekkel teli, és elég zsúfoltan, hiszen decemberben még a klinikai munkámat is el kell látnom, ügyelek is, és nyilván a kamarai teendôk sem várnak.

Kincses Gyula: Köszönöm, én duplán jól vagyok. Egyrészt, hogy nem indultam, és nem folytatom az elnökséget, ami a saját döntésem volt. Másrészt nyugodt vagyok, mert Péter szerintem jobban fogja csinálni a megváltozott környezetben, mint ahogy én csináltam volna. Saját személyes sorsomat tekintve is végre megint önmagam lehetek. Visszakapom a személyiségemet, fotózhatok, meg bármi egyéb. És még itt leszek a kamarát illetôen is.

K. G.: Mire vagytok büszkék az elmúlt együtt töltött évekbôl?

K. Gy.: Azt gondolom, hogy az a csapat, amit még Péterék indítottak, az „1001 orvos hálapénz nélkül”, elindított egy belsô mozgást a kamarán belül, de ez nem direkt kamarai, hanem az orvostársadalmon belüli szervezôdésnek indult. Ez a csapat engem tisztelt meg, hogy én legyek az az arc, aki ezt a kihívást elfogadja. Ez a négy év a kamara életében nagyon fontos idôszak volt. Visszahoztuk a kamarának az ismertségét, közmegbecsülését, a tagság sokkal nagyobb hányada érezte a kamarát saját maga számára fontosnak. Olyan kifejezetten fontos eredményeket értünk el, mint a hálapénz betiltása a béremeléssel együtt, és egyáltalán az, hogy a kamara elkezdett szakmai módon, az egészségpolitika létezô szereplôjévé válni.

Á. P.: Konkrét eredmények szempontjából én is a bérrendezést, a hálapénz kivezetését említeném meg legfontosabb eredményként. Ha bemegyek a kórházba, a klinikára, akkor azt látni, hogy legalább az egzisztenciális gondok már nem nyomasztják az orvosokat. Bár az átalakuló egészségügyben sok minden nyomasztja ôket, de azért ebben van egy jelentôs elôrelépés, az életminôség ilyen szempontból javult. Ez fontos, nem is tudom, mi lenne most, ha ez nem lenne. Kicsit távolabbról közelítve pedig azt, hogy egy picike kis Facebook-csoportból elindulva, pár kollégával felvázolt elképzelésbôl eljutni odáig, hogy egy hetvenéves probléma eltûnjön a rendszerbôl, ez egy olyan építkezés, amire lehet büszkének lenni. Ez azt mutatja, hogy lehet eredményeket elérni, esetleg nem éppen kedvezô társadalmi körülmények között is. Hiszen az egészségügy és az egészségüggyel kapcsolatos történések, miközben a társadalmat foglalkoztatják, de nincs úgy ott a fókuszban, hogy azért nagyon sokan megmozdulnának, nem látunk tömegtüntetéseket az utcán, hogy kiváló egészségügyet Magyarországnak.

K. G.: Igen, így utólag visszanézve a közelmúltat, valóban csodálatra méltó, hogy ilyen kicsi kezdeményezésbôl, pár ember elszántságából szárba szökkent, és végül a kamara egész tevékenységére ki tudott terjedni ez a megtisztulási folyamat. Gyakorló orvosként én is azt látom a saját intézményemben, hogy amióta ez a jelentôs összegû béremelés megtörtént, azóta valahogy nyugodtabbak a mindennapok. A kollégákban nem érezhetô az a feszültség, amit az egzisztenciális bizonytalanság és a megélhetéshez szükséges mellékállások stressze jelentett. Bár az egészségügy külsô környezete, belsô szervezeti, finanszírozási és egyéb körülményei még bôven elég stresszfaktort jelentenek. És mit éltetek meg kudarcként?

K. Gy.: Nekem személyes kudarcom, hogy felvázoltam egy nagyívû belsô szerkezeti és mûködési átalakítást a kamarán belül, és ez a különbözô szervezeti szinteken nem haladt úgy, ahogy kellett volna. Tehát a kamara mûködésében négy év alatt érdemi változást nem sikerült elérni. A hivatalos kudarcunk természetesen a kötelezô tagság és az etikai eljárások elvétele. Hogy ez kudarc, vagy egy kikényszerített hiba? Azt hiszem, így hívják ezt. Tehát a kormányzati lépésekre olyan válaszokat kellett adnunk a szakma érdekében, ami ezt a nem várt lépést hozta.

Á.P.:Mivelegyelnökségbendolgoztunk,nagyjából hasonlóan látom. Nem sikerült úgy elmélyíteni a kommunikációt nem csak a teljes orvostársadalommal, hanem a kamarai küldöttként is aktív tagsággal, hogy az elnökség és a vezetôség elképzelései pontosan érthetôen átláthatóak, láthatóak legyenek. A következô ciklusnak fontos feladata lesz,  hogy olyan kommunikációs csatornákat alakítson ki, és mûködtessen, ahol jóval nagyobb taglétszámot tudunk közvetlenül megszólítani. Tehát hiba, hogy a belsô kommunikációnk továbbra is viszonylag keskeny és gyenge. Az etikával kapcsolatban én azt nem a mihibánknak tartom, bár kudarcnak kudarc. Ami lett helyette, és ami most történik, az láthatóan nem mûködik. Ezt egyértelmûen rendezni kell, mert ez sem a társadalomnak, sem az orvosoknak nem jó, én itt látok is némi reményt.

K. G.: Vajon azzal, hogy megszüntették egyfajta retorzióként a MOK kötelezô tagsági viszonyát, gyengítik vagy erôsítik a kamarát? Úgy érzem, hogy alapjában véve visszafelé sült el ez a fegyver. Tehát azzal, hogy önkéntes kamarai tagok lettünk – én is –, azzal szerintem olyan hozzáállást fejeztünk ki, amely a kamarával való azonosulást inkább erôsíti. Ezért könnyen lehet, hogy önmagában az önkéntes kamarai tagság felvállalása a tagsággal való intenzívebb párbeszédet és a tagság intenzívebb bevonásának lehetôségét is jelentheti. Nem tudom, jól érzékelem-e, vagy van-e látható változás ebben az elmúlt fél évben?

Á. P.: Rövid távon visszafelé sült el, tehát az, hogy ilyen nagy létszámban jelentkeztek vissza, vagy be a kamarába az orvosok, egyértelmûen azt mutatja, hogy a kamara erôs szervezet, amely fontos a tagjainak. Az lesz tehát a feladatunk, hogy ezt megôrizzük. Az idô és elvégzett munka fogja megmutatni, hogy ez hosszú távon mit jelent a kamarának.Mostinkábbjó,deúgykellvezetniés mûködtetni, hogy a tagoknak legyen jó. A tagoknak pedig az a jó, hogyha a kamara jól mûködik, ha érzik, hogy képviselik ôket, ha eredményeket érünk el. Ilyen szempontból ez a betegeknek is jó, mert az orvosi kamara az orvosokon keresztül van a betegekért. Ezért is nem említettem a kudarcok között az önkéntes tagság elvételét. Vannak országok, ahol önkéntes tagsággal mûködik kamara, vagy ahhoz hasonló orvosi szervezet. Ettôl még lehet egy nagyon erôs szervezet. Én most inkább egy lehetôségként tekintek rá.

K. G.: Mit tartotok jelenleg a legnagyobb kihívásnak, ami a kamara elôtt áll, illetve mi az, amit prognosztizáltok a következô egy-két évben. Már amennyire ebben az országban lehet elôre látni...

Á.P.:Szerintematagságmegtartásaéslegfôképpen a fiatalok megszólítása a legfontosabb. Mert a most végzô orvosok, akiknek a bérkörnyezet már adott, nem a kamarához kötôdnek, ôk ebbe lépnek bele. Ôk is lássák azt, hogy miért érdemes kamarai tagnak lenni. Ha távolabb lépünk, akkor mindenképpen az, hogy sikerüljön olyan egyeztetéseket lefolytatni a kormánnyal, amelyek a gyakorlatban érdemi jó intézkedésként megjelennek. Mert pusztán önmagában az, hogy konfrontálódunk, az nem szolgálja sem a tagság, sem a betegek érdekét. Ezt csak egy olyan megegyezés szolgálja, ami jobbá teszi az orvoslás minôségét, környezetét. Itt vannak most például a közremûködôi szerzôdések, sok orvos bedolgozik kórházakba, ezeket folyamatosan próbálja kivezetni a kormányzat, de mindig vissza kell lépnie, mert ezek nélkül nem mûködik a magyar egészségügy. Valószínûleg nem is nagyon képzelhetô el, hogy ezt, ami eleve a rugalmasságát adja az egészségügynek, ki lehessen vezetni a rendszerbôl.

K. Gy.: Azt gondolom, hogy a kamarának egyértelmûen ki kell találnia, hogy mi a dolga. Az, amit Péter mondott. De történetileg látni kell, hogy 2019 elôtt a kamara teljesen elszürkült. Nem volt jelen az ágazat életében, a társadalmi közéletben. Mi egy nagyon erôs váltást hoztunk, akció-reakció elvként egy kicsit túlzottan kifelé éltünk. Tehát teljesen jó, hogy volt ismertségünk, de a kamarának nem ennyire kifelé kell a jövôben dolgozni, hanem ki kell találni, hogy hogyan. Mert most nem lehet az egészségpolitikában olyan súllyal jelen lenni, mint ahogy arra az elsô három évben nekünk volt lehetôségünk.

K. G.: Péter, mi az, amirôl úgy gondolod, hogy szinte egyenes vonalú mozgásként folytatódni fog, és mi az, amiben változás várható a kamara tevékenységében, irányaiban, eszközeiben?

Á. P.: A szakmaiság megerôsítése az egyik legfontosabb teendô, ez folytatásnak mondható. Egy felperzselt kamarát vettünk át, nem folyt érdemi szakmai munka. De már van hat mûködô munkacsoport, amelyek segítik az elnökség munkáját. Másfél hete vagyok kamarai elnök, két munkacsoport már alakul, remélem, mindenképpen várható folytatás. Én a betegágy és a tudomány felôl jövök, ebbôl adódóan valószínûleg a súly is inkább azon lesz, hogy részt vegyünk az irányelvek kidolgozásában, vagy ha ez nem menne, akkor saját ajánlásokat fogalmazzon meg a MOK, amit a betegágyak mellett dolgozók tudnak használni. A társadalommal való kapcsolatunk szintén nagyon fontos. Egy Ipsos-felmérés alapján Magyarországon a harmadik leghitelesebb szereplô az orvos, az országok többségében azonban az elsô helyen van. Tehát a Magyar Orvosi Kamara szerepe fontos a hitelesség erôsítésében.

K. G.: Abban az esetben, ha a kamarán belüli szakmai munka intenzívebbé válik, és a fôbb szakterületeket lefedi, akkor ez a fajta szakmai megalapozottság a kamarát predesztinálja arra, hogy egyébként a társadalmi szerepét kifelé sokkal hitelesebben meg tudja valósítani. Ebbôl számomra az is következne, hogy a kamara él ezzel az eszközzel, és kommunikál a társadalom felé, nem csak a szakpolitika felé. Azt hiszem, hogy ez a fajta belsô szakmai megalapozottság a proaktív társadalmi szerepvállalás feltétele.

K. Gy.: Ennek van egy létezô példája. A Covid alatt nôtt nagyban az ismertségünk, mert a kamara volt az a hiteles hang, amelyik csak szakmai alapon foglalt állást Covid-ügyben, és nem húztunk rá politikai felhangokat.

Á. P.: Ugyanerre példa, hogy a Covid alatt az intenzív osztályok nem tudtak kommunikálni egymással. Ha már létezett volna intenzíves munkacsoport a kamarán belül, akkor könnyebben meg lehetett volna osztani a szakmai tapasztalatokat. Például fôleg az elején olyan pici apróságokon múltak akár életek, hogy a noninvazív lélegeztetéshez a sportáruházból kellett beszerezni a maszkokat.

K. Gy.: Hozzátenném, hogy Péter legfontosabb munkája az elôzô ciklusban a MOK-applikáció kitalálása és elindítása. Az ugyanígy alkalmas lett volna a szakmán belüli nagyon gyors, nagyon széles körû kommunikációra ilyen válsághelyzetben

K. G.: A MOK-app elindítása mikorra várható?

Á. P.: Pár hónapon, legkésôbb egy éven belül. A prototípus már készen van, most történik a gyártás. A háttér-informatikai munkálatokon múlik, hogy mikor tud elindulni. A kamara egy kicsit a zsebébe költözik az orvosoknak, illetve csak be kell nyúlni a zsebükbe, és ott a kamara.

K. G.: A MOK-applikáción belül hozzáférhetôk lesznek azok az irányelvek, ajánlások, amelyeket a MOK szakmai csoportjai megfogalmaznak?

Á. P.: Igen, a honlapon már most is elérhetôek a hivatalos szakmai irányelvek, de ezekbôl most nagyon-nagyon kevés van.

K. G.: Hogyan lehet rávenni majd a szakmák, szakterületek képviselôit arra, hogy a MOK-on belül elôállítsák azokat a korszerû vagy korszerûsített irányelveket, amelyeket egyébként néha 5-10-15 éve nem állítottak elô, vagy már rég lejárt irányelvet nem újítottak meg. Mitôl fog ez változni?

Á. P.: Az irányelvkészítés problémái kiütköznek abban, hogy Magyarországon kevés érvényes irányelv van, és nem azért, mert a szakma nagy tudású képviselôi ne szeretnének ezzel foglalkozni, hanem annyira körülményes és bürokratikus ennek a folyamatnak a véghezvitele, hogy már belefáradt az összes akadémikus és az összes professzor. Nemrégiben beszéltem egy kollégával, aki elmondta, hogy kész külföldi irányelvük van, amit adaptáltak, és a klinikájukon azt használják. Ez bármikor megosztható, de hivatalos irányelvként nem hivatkozható. A kamara abban tud segíteni, hogy megosztja ezeket mint nem hivatalos irányelveket.

K. G.: Remélem, hogy a kamara új vezetésének égisze alatt ez a következô években megvalósulhat. Mit tervez a kamara adni a tagjainak a következô években?

Á. P.: Az érdekképviselet egy olyan örökség, ami már Éger István vállát is nyomta. Magyarországon alapvetôen a szakszervezeti kultúra nem túl erôs, és ezért került a szakmai kamara ilyen szerepbe. Nemcsak a miénk, hanem például az egészségügyi szakdolgozók esetén is. Ez nem kifejezetten kamarai szerep, ezzel kapcsolatban olyan szerepkonfliktusok alakulnak ki, amik nem könnyûek, de mégis vinnünk kell ezt a feladatot. Küzdeni fogunk azért, hogy ez a bérrendezés megtartsa az értékét. Hangsúlyozni kell, hogy az orvosok nemzetközi piacon mozognak, ahol nemcsak jobb fizetést, hanem sokkal jobb munkakörülményeket kapnak, akár csak pár száz kilométert arrébb költözve. A munkakörülmények is nagyon fontosak. A munkakörülményekben, a munkaterhelésben igazán komoly romlás van az elmúlt években, hogy milyen minôségben tudom ellátni a munkámat. Ez egyre több súrlódáshoz vezet a társadalommal, és az orvosok természetesen egyre fáradtabbak, egyre ingerültebbek.

A másik komoly feladat a jogi képviselet. Itt van a debreceni törvényszéken gyôztes, kamarai jogász által képviselt per. Ezt folytatni szeretnénk, nemcsak a gyôztes pereket, hanem olyan ügyeket is, amelyek több orvost érintenek. Ilyenek például a kirendelések, az egyetemekrôl kirendelnek orvosokat vidéki kórházakba hosszabb idôre, mint szabadna. Vagy például most folytunk bele abba, az önként vállalt többletmunka ügyébe, amely a túlmunka túlmunkájának a túlmunkája. Ehhez a kamara jogászaira van szükség, ilyen ügyekben jogi képviseletet is biztosítani fogunk.

Szeretnénk az orvostársadalmon belül párbeszédet indítani. Csak egy példa: háziorvosok és sürgôsségi ellátók. Nagyon sok köztük a súrlódás, fôleg az ügyeleti munka, beküldések ügyében. Ez abból adódik, hogy a sürgôsségi betegellátás viszonylag rövid múltra tekinthet vissza Magyarországon, nem volt ideje organikusan egymás mellett kifejlôdni ennek a két területnek.

A fiatalok támogatása is cél, szeretnénk a fiatal rezidensek, szakorvosjelöltek érdekeit, szempontjait is képviselni a kamarán belül. Rájuk hárul a legtöbb teher, ôk más szemléletet képviselnek, mint akár a másfél vagy két évtizeddel ezelôtt végzett orvosok, más közegben nôttek fel, sokkal fontosabb számukra az énidô, a regeneráció, a hivatáson túli önmegvalósítás, és ez konfliktushoz vezet a különbözô korosztályok között. A kamarán belül azt szeretnénk közvetíteni az idôsebb orvostársadalom felé, hogy itt nem rosszabb kollégákról van szó, csak változnak az idôk.

Az elmúlt idôszak egyik nehézsége volt, hogy nagyon reaktívnak kellett lennünk. Tehát történtek a dolgok, próbáltunk reagálni, kárt menteni, „szögletre menteni”, ahogy Gyula mondta. Most egy picit próbálunk a proaktivitás felé mozdulni, vannak például a munkacsoportok, le fogjuk írni – most éppen a vállalkozókat képviselô munkacsoporttal dolgozunk ezen –, hogy pontosan mit is szeretnének ôk látni? Egy kicsit elébe kell mennünk a dolgoknak, és leírni azt, hogy mi mit képzelünk el, mit gondolunk jónak. A döntést a politikusok fogják meghozni, de mi már letettük az asztalra azt, amit gondolunk, és majd látjuk, hogyan alakul. Ilyenfajta proaktivitást képzelek el.

K. G.: Ha jól értem, akkor egy belsô, az eddigiekhez képest kibôvített és talán részletgazdagabb szakmai megalapozás után a kamara a társadalom és a kormányzat felé egy proaktívabb szerepet kíván felvállalni. Kevésbé reagáló üzemmódban mûködne, sokkal inkább feltáró, javaslattevô üzemmódban.

K. Gy.: Egy dolgot finomítanék ezen. A MOK eddig is proaktív volt, de sokkal inkább egészségpolitikai szinten. Az, amirôl Péter beszél, az az, hogy nem általában a nagy képben kell csak proaktívnak lenni, hanem konkrét ügyekben, részletekben, ami a mindennapokat, a kollégákat jobban érinti.

K. G.: Erre a szakmai csoportok, a szakcsoportok tökéletesen alkalmasak lesznek. A szakcsoportokra visszatérve, ezek hogyan fognak felépülni? Meghívtok bele embereket, jelentkezni kell?

Á. P.: Van egy szabályozott ügyrend, ami alapján mûködnek, most hat van, és kettô még pluszban. Az alapellátási munkacsoport a legaktívabb, ôk a háziorvosok, háziorvosi munkacsoport, akik az államtitkársággal is rendszeresen tárgyalnak. Ez önkéntes munka, a szakma saját jól felfogott érdekében jönnek és ülnek össze az emberek. Begyûjtik és továbbítják a kollégák véleményét. Itt vannak például a konfliktust jelentô ügyeleti szerzôdések az OMSZ-szal, melyek lassan egy év alatt válnak a háziorvosok jelentôs részének elfogadhatóvá.

K. G.: A kamara elnöksége határozza meg, hogy milyen szakcsoportok mûködjenek, vagy a tagok jogosultak javaslatokat tenni témákra, szakterületekre, adott esetben idôleges témákra, ahol szorít a cipô?

Á. P.: A tagok jogosultak.

K. Gy.: A keretét hoztuk létre, de nem mi jelöltük ki, hogy milyen területekre kérünk, hanem a kollégáknak azt mondtuk, hogy ha akartok valamit, álljatok össze, csináljatok csoportot, akkor tudjátok képviselni magatokat.

K. G.: A MOK jelenlegi vezetése mit vár a tagjaitól, mire számít, mit szeretne?

Á. P.: Elsôsorban figyelni kellene a kamarai hírleveleket, az e-maileket, amelyekben tájékoztatjuk a tagságot. Ezt körülbelül a tagok 30%-a nyitja meg. Akik rálátnak erre a szektorra, azt mondják, hogy ez egész jó arány. Gondolkozunk más kommunikációs csatornákban is. Cél, hogy a tagság vegyen részt a saját érdekeinek a képviseletében, és hogy maradjanak tagok. Hiszen óriási érték, hogy van egy olyan szervezet Magyarországon, ami független, magas társadalmi szereppel rendelkezô pozíciójú embereket tömörít, saját magát tartja fenn, nem kap semmilyen kormányzati, állami forrást. Ezt meg kell ôrizni, mert bármikor jöhet egy olyan helyzet, mint amilyen a Covid volt, vagy egy egészségügyi átalakítás, amikor bizony nagy szükség van az érdekképviseletre. Ehhez viszont meg kell ôrizni ezt a szervezetet, mert a nulláról felépíteni bármit is, az nagyon-nagyon nehéz.

K. G.: Az egészségügyi szakdolgozókat tömörítô kamarával milyen kapcsolatra, együttmûködésre törekszetek?

Á. P.: Az elôzô ciklusban is nagyon szerettük volna még szorosabbra fûzni az együttmûködés szálait. Úgy látom, ôk sokkal inkább azt az érdekegyeztetô, tárgyalásos vonalat viszik, ami kevésbé zajlik a nyilvánosság elôtt, és inkább a vezetôk közötti megbeszélésen alapszik. Ez a két dolog így nem nagyon mûködött együtt. Jó példa minderre, hogy tavaly februárban az Államtitkárság felkérte stratégiai partnernek mind a három kamarát. Ennek volt egy kitétele, hogy a megbeszéléseken elhangzó dolgokat nem kommunikálhatjuk kifelé, a tagjaink felé sem. Mi ezt azért nem tudtuk vállalni, mert ez ellenkezik a transzparenciaelveinkkel. A másik két kamara ebbe beleegyezett. Ettôl még a mi viszonyunk a kamarákkal jó, csak nem ugyanazt a munkamódszert képzeljük el.

K. Gy.: Az elnökség abban is generálisan újat hozott, hogy más a viszonyunk a szakdolgozókhoz. Tehát nem van az orvos és aztán a többi kiszolgáló személyzet, hanem igazi teammunkában, csapatban gondolkodunk. Nem véletlen, hogy mindig nagyon keményen kiálltunk a szakdolgozói béremelés mellett. Tehát a szakdolgozói kamarával is minden alkalmat megragadtam, hogy a rendezvényeiken jelen legyek, hogy lássák: mi, orvosok, a szakdolgozókkal egy sokkal szorosabb kapcsolatot akarunk kialakítani.

Á. P.: Jó példa minderre, hogy tavaly februárban az Államtitkárság felkérte stratégiai partnernek mind a három kamarát. Ennek volt egy kitétele, hogy a megbeszéléseken elhangzó dolgokat nem kommunikálhatjuk kifelé, a tagjaink felé sem. Mi ezt azért nem tudtuk vállalni, mert ez ellenkezik a transzparenciaelveinkkel. A másik két kamara ebbe beleegyezett. Ettôl még a mi viszonyunk a kamarákkal jó, csak nem ugyanazt a munkamódszert képzeljük el.

K. G.: Az Agora az a fórum, ahol meg lehet nyilvánulni bizonyos kérdésekben. Ezt folytatni gondoljátok, vagy rendszerszerûen beépíteni ebbe a fajta interaktív mûködésbe?

Á. P.: Ez egy nagyon sikeres rendezvény. Kettô volt eddig, tavaly és idén is egy, ez mindenképpen része lesz annak, hogy a közbeszéd fontos témáit az orvostársadalom is mediálja, és behozza azokat a fontos véleményeket, amik nem feltétlenül az orvostársadalomból belülrôl jönnek, de érintik az orvosokat.

K. G.: Ha becsukod a szemedet, akkor hol látod a kamarát 3-5 év múlva? Milyennek látod? Mi a vízió?

Á. P.: A vízió az, hogy a taglétszám körülbelül a ciklus végére ugyanez maradjon. Ez egy jó szám egyébként. Azt szeretném látni, hogy a tagjaink használják a kamarát, az irányelveinket, az ajánlásainkat, a kalkulátorunkat, az applikációnkat, a kedvezményeinket.

K. G.: Mit üzentek a LAM olvasóinak és az elitmed.hu nézôinek, hallgatóinak?

K. Gy.: A kötelezô tagság körüli történések bizonyították, hogy a szakma ad magára, és fontos a kollégáknak az önszervezôdés, a szakmának a saját magából való építkezése, és a presztízs. Ezt kell fenntartani, és ez kizárólag rajtunk, kollégákon múlik.

Á. P.: Én azt üzenem, arra kérem az olvasókat, nézôket, hallgatókat, hogy foglalkoztassa ôket az egészségügy helyzete. Gondoljanak arra, hogy az egészségügy, az egészségügyi dolgozók, maga az egészségügyi rendszer egy nemzeti kincs, amit meg kell ôrizni és javítani kell, mert nem jól mûködik. És ha nem ápoljuk, ha nem törôdünk vele, akkor bizony romlani fog. Az egészségügy szereplôi elhivatott emberek, azért választották ezt a területet, mert segíteni akarnak, ezt mindig tartsák szem elôtt, még akkor is, ha a nehéz körülmények között ez néha nem így tûnik. Áldott ünnepeket kívánok a karácsony közeledtével!

K. G.: Nagyon köszönöm, hogy együtt vállaltátok ezt a beszélgetést.