Klinikai Onkológia - 2015;2(04)

Klinikai Onkológia

2015. DECEMBER 10.

A metasztatikus emlőrák korszerű kezelése

KOCSIS Judit, BÉRES Edit, HORVÁTH Zsolt

A szűrővizsgálatoknak és a korszerűbb technikáknak köszönhetően az emlőrákok nagyobb hányada ma már korai stádiumban kerül felismerésre. A betegek mintegy 5%-ánál azonban a betegség jelentkezésekor már áttét igazolható. Hazánkban ez az arány sajnos rosszabb. A korai stádiumú, emlőrákok esetében pedig a betegség ~30%-ban kiújul, legtöbbször metasztatikus formában. A metasztatikus emlőrák ritka esetek kivételével nem gyógyítható. A szisztémás terápiás lehetőségek folyamatos fejlődésének köszönhetően a legtöbb altípus esetében egyre gyakrabban lehet elérni hosszú távú túlélést. A kezelés elsődleges célja a túlélés növelése és a tünetek csökkentése révén az életminőség javítása. Ebben a referátumban a metasztatikus emlőrák különböző altípusainak szisztémás kezelési lehetőségeit foglaljuk össze, hangsúlyozva, hogy minden egyes beteg esetében egyénre szabott terápia meghatározása szükséges.

HUN 2015;2(04)

Klinikai Onkológia

2015. DECEMBER 10.

A gastrointestinalis lymphoma korszerű kezelése

PAKSI Melinda, ISTENES Ildikó, KÖRÖSMEZEY Gábor, DEMETER Judit

Az extranodalis lymphomák leggyakoribb megjelenési helye a gastrointestinalis rendszer. Az esetek döntő többségében non-Hodgkin lymphomáról van szó. A nodalis lymphomák általában másodlagosan érintik a gyomor-bél rendszert, az elsődleges gastrointestinalis lokalizáció meglehetősen ritka. A leggyakoribb szövettani megjelenési formák a diffúz nagy B-sejtes lymphoma és a MALT típusú extranodalis marginális zóna lymphoma. Bár a gastrointestinalis rendszer bármely szakaszát érinthetik, mégis a leggyakoribb a gyomor érintettsége. A kezelést és a prognózist alapvetően a lymphoma szövettani típusa, a betegség stádiuma, a beteg kora és általános állapota határozza meg. A gyomorlymphomák esetén az egyik legfontosabb kockázati tényező a Helicobacter pylori-fertőzés, melynek jelenléte vagy hiánya alapvetően befolyásolja a kezelés eredményességét, pozitivitás esetén az antibiotikus kezelés önmagában is teljes gyógyulást eredményezhet. A legtöbb esetben azonban a választandó kezelés immunterápia és/vagy kombinált kemoterápia, mely az adott lymphomatípusnak megfelelő nemzetközileg elfogadott protokollok alapján történik. Kisebb szerep jut a radioterápiának, a sebészi kezelés pedig szinte csak szövődményes esetekben, vérzés, elzáródás, perforáció kapcsán jön szóba.

HUN 2015;2(04)

Klinikai Onkológia

2015. DECEMBER 10.

A húgyhólyagrák nem sebészi kezelése

PIKÓ Béla, LACZÓ Ibolya

Jelen ismereteink szerint a húgyhólyagrákos betegek kezelésében a műtéti beavatkozás elengedhetetlen, de az egyes nem sebészi módszerek ennek nagyon fontos segítői. A felszínes (nem izom-invazív) daganatot intravezikális citosztatikus vagy BCG-kezeléssel, besugárzással láthatjuk el, a simaizom réteget már infi ltráló (≥pT2a) tumor neoadjuváns, adjuváns kemoterápiát, besugárzást, radiokemoterápiát igényel. Távoli áttétekkel járó (vagy lokálisan előrehaladott, kiújult) betegség kezelése első-, másodvonalbeli kemoterápia, palliatív sugárkezelés, intervenciós beavatkozások, izotópkezelések és tüneti szerek alkalmazásából áll. Az egyes terápiás modalitásokat bemutatva jelezzük azoknak az aktuális ESMO és NCCN ajánlásokban való szerepeltetését is.

HUN 2015;2(04)

Klinikai Onkológia

2015. DECEMBER 10.

Docetaxel legyen-e a metasztatikus áttétes hormonszenzitív prosztatarákos betegek standard kezelése? Érvek és ellenérvek

FIZAZI K, JENKINS C, TANNOCK IF

A TAX-327 vizsgálat eredményei nyomán kérdések merültek fel azt illetően, hogy a prosztatarákos férfi aknál standard hormonkezelés esetén a betegség tüneti progressziója előtt alkalmazott kemoterápiás kezelés javíthatja-e a beteg túlélésének időtartamát és minőségét. A GETUG-AFU-15 és a CHAARTED vizsgálat is a hormonkezelésben korábban nem részesült, áttétes prosztatarákos fér- fi aknál docetaxellel együtt vagy anélkül alkalmazott androgéndeprivációs terápia (ADT) hatásosságát és tolerálhatóságát értékelte. Mindkét vizsgálatban részt vettek de novo áttétes betegségben szenvedő (kb. 75%), illetve lokalizált betegség kezelését követően kialakult áttéteket mutató betegek is. Rövid ADT kezelés mindkét vizsgálatban megengedett volt a beválasztás előtt. A két vizsgálat között a fő különbség a nagy volumenű áttétekkel jellemezhető betegek száma (GETUG-AFU-15: 52%; CHAARTED: 65%) és a docetaxel ciklusainak száma (GETUG-AFU-15: legfeljebb kilenc ciklus: CHAARTED: hat ciklus) volt. Mindkét vizsgálatban arról számoltak be, hogy docetaxel + ADT alkalmazása esetén az önmagában alkalmazott ADT-hez viszonyítva nőtt a progressziómentes túlélés. A GETUG-AFU-15 nem talált szignifi káns különbséget az elsődleges végpontban, az össztúlélésben (OS) [relatív hazárd (HR) 0,9 (95%-os konfi dencia-intervallum (KI): 0,7-1,2); p=0,44] az ADT + docetaxel és az önmagában adott ADT között. A CHAARTED vizsgálatban teljesült az OS elsődleges végpontja [HR 0,61 (95% KI: 0,47-0,80); p=0,0003], és egy alcsoportonkénti elemzés szerint a legnagyobb javulás a nagy volumenű betegséggel jellemezhető betegeknél volt megfi gyelhető [HR 0,60 (95% KI: 0,45-0,81); p=0,0006]. Cikkünk a GETUG-AFU-15 és a CHAARTED vizsgálat eredményeit vitatja meg, és felteszi a kérdést, hogy meg kell-e változtatni a korábban hormonkezelésben nem részesült, áttétes prosztatarákos betegek esetében alkalmazott gyakorlatot egy pozitív vizsgálat eredményei alapján.

HUN 2015;2(04)

Klinikai Onkológia

2015. DECEMBER 10.

Az EGFR receptorcsalád jelentősége az onkológiai gyakorlatban

MÉHES Gábor

A normális hámsejtek kommunikációja a külső környezettel többek között tirozinkinázaktivitású sejtfelszíni receptorokon keresztül történik. Az EGFR fehérjecsalád négy jelentős homológiát mutató tagja (EGFR1, EGFR2/HER2, EGFR3/HER3, EGFR4/HER4) a sejtaktivitás szempontjából az egyik legfontosabb ilyen közvetítő receptor. Jelentőségük a hámeredetű daganatok kialakulásában és progreszsziójában, valamint ezen keresztül a daganatellenes terápiában is kimagasló. A receptor expressziójában és aktivitásában bekövetkező változás a tumorsejtek környezetéből érkező stimulus hatását, illetve a jelátvitel intenzitását döntően befolyásolja. Mindezek mellett a receptorok mutációi a tirozinkináz-gátló kezelés hatékonyságát is meghatározzák. Összefoglalónkban a receptorcsalád egyes tagjainak szerepe, valamint klinikailag is fontos genetikai és biológiai eltérései kerülnek áttekintésre.

HUN 2015;2(04)

Klinikai Onkológia

2015. DECEMBER 10.

A fizikai aktivitás szerepe az onkológiában

PETRÁNYI Ágota, GYIMESI Zsófia

Napjainkban sok szó esik a fi zikai aktivitás egészségmegelőző szerepéről, azonban sajnálatosan alig beszélünk erről a rosszindulatú betegségek kezelésével összefüggésben. Pedig a rendszeres testedzés eredményeként javul az erőnlét, a fi zikai teljesítőképesség, az izomerő, kedvezőbbé válik a test öszszetétele, a test arányai, csökken a fáradtságérzés. Pszichés hatásai eredményeként csökken a szorongás, a depresszió, javul a beteg hangulata, és nő a beteg önbizalma. Mindezek pedig az életminőség javulását eredményezik. A rosszindulatú betegség és a kezelések olyan rövid, vagy akár hosszú távú következményekkel és mellékhatásokkal járhatnak, melyek a mindennapi életet nagymértékben befolyásolják, korlátozzák. Ezek egy része pedig jelentősen csökkenthető lenne az onkológiában jártas gyógytornász segítségével meghatározott, személyre szabott mozgásterápiával, edzéstervvel.

HUN 2015;2(04)

Klinikai Onkológia

2015. DECEMBER 10.

Az őssejt-transzplantáció szerepe a felnőttkori szolid tumorok kezelésében

GOPCSA László Zsolt, MASSZI Tamás

A közleményben áttekintjük a szolid tumorok autológ és allogén haematopoeticus őssejt-transzplantációjával (HSCT) foglalkozó irodalmat. A felnőttkori szolid tumorok számos típusában az elvégzett autológ HSCT-k száma az elmúlt évtizedekben csökkenést mutat. A legjellegzetesebb az emlőrákban használt autológ HSCT-k számában bekövetkezett jól ismert növekedés és csökkenés. Az emlőrák autológ őssejtátültetésének kérdése ellentmondások területe. Számos randomizált vizsgálatban felmérték az autológ HSCT szerepét magas rizikójú primer emlőrákos betegekben (legalább négy érintett axillaris nyirokcsomó). Összesítve az adatokat a nagy dózisú terápia adjuváns kezelésként megnyújtotta a betegségmentes túlélést, de összesített túlélési előnyt csak szelektált betegeken tárt fel. A csírasejtes tumorok primer refrakter eseteiben és második vagy további relapszusában az autológ HSCT standard indikáció kedvezőtlen prognosztikai faktorok fennállásakor. A 2-3 ciklus szekvenciális HSCT terápia jobb az 1-nél. Felnőtteknél az autológ-HSCT elvégzése klinikai opció medulloblastomában és a Ewing-szarkóma család tumoraiban. A szolid tumorok egyéb típusában az autológ HSCT elvégzése általánosságban nem ajánlott vagy fejlesztés alatt áll, ezért csak prospektív klinikai vizsgálat keretében javasolt. A szolid tumorokban végzett allogén HSCT-k alacsony száma évek óta gyakorlatilag állandó. Az elmúlt évtizedben átmeneti növekedést tapasztaltak a vese-, az emlő- és vastagbélráknak köszönhetően. Szolid tumorokban az allogén HSCT koncepciója nemcsak a nagy dózisú kemoterápia és tumortömeg redukcióján alapul, hanem inkább a graft versus tumor hatáson. Az allogén HSCT vagy egyéb sejtterápiák hatékonyságának javítását célzó klinikai stratégiákat folyamatosan fejlesztik.

HUN 2015;2(04)