hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


A Nyugat asszonyai


A Nyugat asszonyai

| |
 

A 20. század elején kibontakozó törekvések, mely a jog, a tudományok és a művészetek területén egyaránt feszegeti a női szerepkörök eddigi kereteit, elméleti diskurzust nyitottak, amik jól szemléltetik a korban átrajzolódó erővonalakat. A patriarchális társadalom védelme nemcsak a férfiak oldaláról fogalmazódik meg, s fordítva: a nők védelmére kelnek férfi szerzők is. Georg Simmel német filozófus, szociológus szerint a nők szabadsága, melyre törekszenek, új kulturális minőségeket kell hogy teremtsen. A nők ne relatíve, hanem magukhoz képest létezzenek, cselekedjenek és alkossanak, s ne kényszerüljenek folyamatosan konfrontálódni a férfiak diktálta formákkal, szabályokkal. 1911-ben írt tanulmányában nyilvánvalóvá teszi az uralkodó férfi elv sajátosságait, s azt, hogy a nemek kérdése elsősorban hatalmi kérdés.


„…a férfiak hatalmi helyzete biztosítja azt, hogy a férfinem nem egyszerűen viszonylagos fölényben van a női nemmel szemben, hanem az általános emberivé váltan, egységesen normát szab az egyes férfi és női jelenségeknek. […] Ami férfias, az ily módon objektívvá és tárgyilag mérvadóvá abszolutizálódik […] a férfiasból létrejövő eszmék és eszményi követelmények is nemfeletti abszolútummá válnak.”


A szecesszió korában nőt és férfit egyaránt a női lélek rejtélyei ragadják magukkal, a nőiség ethosza és mítosza vár arra, hogy megismerje önmagát, hogy megmutathassa intimitását, és beízesüljön a társadalomba. Láthatjuk, hogy a sajátosan női tapasztalatokat közvetítő közlésmódok úgyszintén helyet keresnek a férfiak alkotta irodalmi kánonban.

Lapozzunk bele egypár huszadik század eleji irodalmi folyóiratba. Azonkívül, hogy jobban fogunk szórakozni, a szó eredeti értelmében, mint ha egy mai irodalmi folyóiratot olvasnánk, azt tapasztaljuk, hogy szinte nincs olyan szám, amiben fel ne tűnnének az írónevek között a női keresztnevűek. A Nyugat és a körülötte kialakuló szellemi élet bővelkedett a tehetségekben, akik között a történelem során először kaphattak a nők is szót (ecsetet, tintát).

A századelőn a költészet jóval fontosabb szerepet töltött be a közkultúrában, de magában az irodalomban is, mint manapság. A líraiság áthatotta az újságírást, színjátszást, szociológiát – hogy az akkoriban felfedezett rádiumhoz tonnányi verset írtak francia, de magyar földön is; a kulturális élet fő vonulatához tartozott. A Nyugat, a Napkelet, a Jövendő vagy éppen a Vasárnapi Újság hasábjain a képzőművészeti szemlék, színházi kritikák, könyvismertetések – valamennyi telve van költészettel, a formaérzék ezekben az írásokban is megköveteli az irodalmiságot.

Kádár Erzsébet, Török Sophie, Reichard Piroska, Bohuniczky Szefi megrajzolják számunkra irodalmunk nagyjainak portréját. Látszólag jelentéktelen mozzanatokhoz fűzik reflexióikat, melyeken élesebben tetszik át az ábrázolt portré számtalan árnyalata, labirintusa. Akár a letűnőben lévő dzsentri világ, kortársaik megragadják képzeletüket, és gyémántélességű pszichológiai érzékük elejtett mozdulatokból katedrálist épít, az emberi természet katedrálisát. Nagy kincseink ezek a pillanatfelvételek.


Bohuniczky Szefi így mesél egy író–olvasó találkozóról a Britannia különtermében, 1930-ban, ahol a Nyugat szerzői saját műveiket árulták:

„Nem volt dolgunk, hát szórakozást keresve mulattunk a sétálók közönyén, és megpletykáltuk őket. Móricz Zsigmond védte a sétálókat:
– Nem csodálom, hogy ilyen gyönyörű időben nem kívánnak olvasni: sörözni jobb! Az ember esős időben vesz a kezébe könyvet.
Valaki megszólalt:
– Még várunk kicsit, aztán mi is elugrunk egy pohár sörre.
Felnyitottam táskámat, belenéztem erszényembe, és megnyugodtam: egy pohár sört, két sóskiflit ki tudok fizetni.
Móricz Zsigmond rám mosolygott:
– A Szefinek sok a píze! Vegyen tőlem egy könyvet, és írok bele egy szép verset!
Fülig pirultam. Móricz hátradőlt a széken, kacagott, és nyújtotta a tenyerét:
– Ide a pízt!
Megmutattam erszényem tartalmát. Soha többet nem láttam olyan szívből nevetni, mint akkor. Tovább ugratott.
– Ha nincs píz, talán lesz hitel!
Többen kiabáltak.:
– Válassz könyvet, fizetjük! Meg kell írni a verset!
A Boldog világ című, gyermekek számára írt könyvét tettem eléje.
Most Móricz Zsigmond eljátszotta, hogy kisdiák, és a nagy feladat előtt beijedt. Vakarta a füle tövét, és gyámoltalanul ismételte:
– Jaj, hogy kezdjem el… nagyon nehéz verset írni. – Közben lesett bennünket és átmelegedett tekintete elárulta, élvezi a játékot.
– Visszaadom a pízt, Szefi!
– Nem fogadjuk el! Tessék a verset megírni!
Móricz Zsigmond szétnyitotta a könyvet, bal kezével elfogta az üres oldalt, írni kezdett. Egy-egy szavát megnevette és hangosan mondta:
– „Tüzet rakik.” Ez nagyon szép! – Egy-egy elbillent rím után megdicsérte magát: –Gyönyörű! Remek szavak! Pedig jaj, de nehéz verset írni!
Tele volt játékkal, bolondozással. Mikor elkészült, azt mondta:
– Olyan szép, hogy a nevemet nem írom alá! A másik oldalra írom!

A verset együtt olvastuk:

Mese, mese mátka
Fekete madárka,
Körülrepül a világon,
Tüzet rakik minden ágon.
Heje-huja hó,
Hun egy áruló,
Itt ír pízért egy kis mesét,
Így árulja a könyvesét.
Rigó madárka,
Piros, nem sárga,
Bohuniczky Szefi azt
Ingyen firkálta.
Nem úgy, mint ezt én,
Mert ő nem szegén,
Hanem gazdag, van hitele,
Készen a vers, ide vele.

Móricz Zsigmond ezalatt, mint a feladatára jelest váró kisfiú, tréfás szorongással lesett bennünket. […] Azért „fekete madárka”, mert könyvem fedőlapját fekete rigó díszíti, … azért »firkálta ingyen«, mert könyvem senkinek se kellett…”

Bánsági Kinga
eLitMed.hu

Kulcsszavak

Nyugat, nők szabadsága, hatalmi diskurzus

Kapcsolódó anyagok

A Nyugat asszonyai

A világból kizuhant ember - videóinterjú Sári Lászlóval

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Gyógyító szerkentyűk képeskönyve – nem csak orvosoknak

Akár fiatalon, akár idősebb korban ébred fel ez az igény az orvostörténelem iránt, kiváló ajándék minden gyógyító szakember számára Magyar László András Solenoid és Pelithe. Régi gyógyszerkentyű című könyve.

Tovább


A gyógyító alkotói láz – Beszélgetés M. Kecskés András pantomimművésszel

A pantomim, a mozgásművészet és színházművészet elemeit egyesítem. Például jellegzetes pantomimes eszközöket használok elvont fogalmak kifejezésére. Egyszerű példát említve, pantomimes alaptechnika a súly cipelésének megjelenítése, de ezt a lélek mázsás súlyának kifejezésére is lehet használni.

Tovább


Közös jelek, bábeli zűrzavar -- beszélgetés Boros Mátyás képzőművésszel

Régóta rajzoló ember vagyok, a családi legenda szerint a rácsos ágyban kezdődött. Az idők során akarva-akaratlanul kialakítottam olyan biztos pontokat, formákat, amelyeket rajzolás közben bármikor elő tudok venni.

Tovább


„Kivisszük a betegséget, behozzuk az egészséget”: tavaszi gyógyító hiedelmek

Az érdekességre törekedve tekintjük át a magyar nyelvterület tavaszi gyógyító szokásait.

Tovább