A mai egyetemi hallgatók készségei, tapasztalatai és elvárásai eltérnek azoktól a diákoktól, akikkel a pedagógusok korábban találkoztak. A millenniumi generáció néven ismert korosztály 1982-ben vagy azt követően született. Ők a felsőoktatásban már megszokták a hektikus órarendeket; széles körben alkalmazzák az informatikai és multimédiás eszközöket; nem idegen tőlük az aktív tanulás, a csapatmunka és a többfeladatú munkavégzés (multitasking). Számukra a technológia természetes része a környezetnek, az internetet oktatási és személyes célokra egyaránt használják.

Brent I. Fox és Ranjani Varadarajan tanulmánya ezért az interneten keresztül történő, pedagógiai célú kommunikáció, azon belül is a Twitter használatát elemzi egy gyógyszerészeti kurzushoz kapcsolódóan. A Twitter a legnépszerűbb mikroblog napjainkban. Felhasználói maximum 140 karakterből álló üzeneteket (tweeteket) tudnak közzétenni vagy privát üzenetként küldeni egymásnak. Lehetőségük van követni más személyeket, közzétenni a többi felhasználó tweetjeit, nyomon követni szabadon választott csatornákat. Az egészségügyben és a gyógyászatban a Twitter figyelemre méltó módon és sokféleképpen kerül felhasználásra, beleértve az oktatást, marketinget, hálózatépítést, infodemiológiai adatgyűjtést (adatok gyűjtése elektronikus adathordozón keresztül), közegészségügyi promóciót, valamint a gyógyszerek és egyéb, az egészséggel kapcsolatos információk terjesztését. A felsőoktatásban való alkalmazásával kevesebb tanulmány foglalkozott eddig, mint a közoktatásban betöltött szerepével.

A cikkben elemzett egyetemi kurzus (Gyógyszertári gyakorlatfejlesztés, menedzsment és értékelés) az amerikai Auburn Egyetemen zajlott 2010-ben, és kísérletet tett a Twitter mint kommunikációs eszköz bevezetésére a hallgatók, az oktató és a meghívottak között. A Twitter pedagógiai alkalmazásának során célul tűzték ki, hogy (1) a diákokat bevezessék a Twitter használatába a gyógyszerészi oktatás során, (2) lehetőséget biztosítsanak a hallgatóknak arra, hogy interakcióba lépjenek egymással, az oktatóval és a vendégekkel az kurzus során, és (3) végül meghatározzák, hogy diákok számára előnyös vagy hátrányos volt-e a Twitteren való kommunikálás. 143 hallgató vett részt a kurzuson, körülük 24-en nem az Auburni Egyetem kampuszán végezték el az órát.

A diákok némi pontot gyűjthettek azzal, ha kis számú tweetet tettek közzé a foglalkozások során. A posztgraduális oktatói asszisztensek elkészítették az összes bejegyzés archívumát, számba vették az egyes diákok tweetjeit, és azonosították a nem megfelelő tweeteket. A félév végén minden tanuló meghívást kapott egy opcionális, anonim felmérés elvégzésére, amelyben a Twitterrel kapcsolatos tapasztalataikról számolhattak be.

A diákok gyakran és következetesen tettek közzé bejegyzéseket, míg a vendégek és az oktató kevésbé éltek ezzel a lehetőséggel. A legjellemzőbb tartalom (kb. a bejegyzések 80%-a) az volt, amikor a hallgatók kommentálták vagy megkérdőjelezték az aznapi óra tartalmát. A hallgatók ritkán kezdeményeztek interakciót az oktatók és a vendégek felé, egymás felé már inkább. Négyötödük egyébként a félév végén azt állította, hogy korábban soha nem használták a Twitter-t, és kilencven százalékukat nem zavarta a személyes szférájuk esetleges veszélyeztetése, ami pedig gyakori kritika a közösségi oldalakkal szemben.

A diákok nagy hányada azt jelezte a félév végén, hogy a Twitter elvonta a figyelmüket a kurzusról, és megakadályozta, hogy olyan alaposan jegyzeteljenek, mint amennyire szerettek volna. Ugyanakkor szintén magas százalékuk állította, hogy a Twitter megkönnyítette az ötletek megosztását az osztályban, illetve lehetővé tette számukra, hogy kifejezzék véleményüket, ha másképpen nem tették meg ezt az órán. Kb. kétharmaduk úgy vélte, hogy elsajátítottak ismereteket a kurzus anyagából az osztálytársai tweetjeinek olvasása során. Lényegesen kevesebben jelezték, hogy a vendégek megjegyzéseiből is tanultak, amit az magyaráz, hogy a hallgatók több mint felének a szeme elé sem kerültek a vendégek bejegyzései – ahogy körülbelül ennyien állították azt is, hogy az oktató tweetjeit sem látták. Ennek mindenekelőtt a közzétett tweetek nagy száma lehetett az oka: bizonyos bejegyzések egyszerűen eltűntek a rövid üzenetek nagy tömegében.

A Twitter pedagógiai használatát tervező oktatóknak tehát számolniuk kell a Twitter potenciálisan zavaró jellegével, valamint a túláradó tweetfolyammal, és ezeket a problémákat ki kell egyenlíteniük a felhasználás lehetséges pozitív aspektusaival. A kurzus kiértékelése során végül arra a kérdésre, hogy „Szeretném-e használni a Twittert, hogy megvitassuk a kurzus tartalmát más osztályokkal?", a hallgatók 64 százaléka nemmel válaszolt. Azonban a társas tanulásnak ebben a formájában meglátták az értéket is: főleg a véleménynyilvánítás könnyű lehetőségében, és felvetették azt is, hogy így a kurzuson részt nem vevő társaikkal is megoszthatnák és megvitathatnák a kurzuson elhangzottakat.

Eredeti közlemény:
McConnell, Karen J., Thomas Delate, and Carey L. Newlon. “The Sustainability of Improvements from Continuing Professional Development in Pharmacy Practice and Learning Behaviors.” American Journal of Pharmaceutical Education 79.3 (2015): 36. PMC. Web. 18 July 2017.

Szemlézte:
Cziglényi Boglárka
eLitMed.hu
2017. 07. 18.