A tanulmány egy 2013-14-ben lezajlott ausztráliai tesztprojekt eredményeit összegzi és vitatja meg, azzal a céllal, hogy a felismerések hatékonyan beilleszthetők legyenek a kialakítandó gyógyszerészi szolgáltatásba. A tanulmány kritikai és konstruktív hozzáállása különösen értékes, mivel egy nagy jelentőségű projekt kevéssé kielégítő sikerességi mutatóira reflektál. A krónikus betegségekkel foglalkozó célzott szolgáltatásokra egyre nagyobb igény van napjainkban, az idősödő és huzamosabb ideig krónikus betegséggel élő páciensek számának növekedésével. Különösen igaz ez a magasvérnyomás-betegségre, amelynél ausztráliai felmérések szerint a betegek 67,5%-a nem részesül megfelelő vérnyomás-ellenőrzésben. Az ellenőrzés hiánya mögött az áll, hogy az ausztráliai klinikai ellátás jelenleg nem képes erre a fajta rendszeres kontrollra, a páciensek körében jellemző a terápia be nem tartása (beleértve a méréseket is), és nincs is jól kidolgozva az ellenőrzés rendszere. Ezért vetődött fel néhány évvel ezelőtt a közösségi gyógyszerészek és a háziorvosok közötti együttműködés lehetősége – különösen, hogy a magas vérnyomás kezelésével kapcsolatban már a 90-es évekből adatok támasztották alá a gyógyszerészek pozitív szerepét. A magas vérnyomás kezelése komplex feladat: folyamatosan ellenőrizni kell méréssel a vérnyomást, fel kell tárni a terápia betartásának akadályait, és felül kell vizsgálni a gyógyszeres kezelést. A felméréshez három csoportot alakítottak ki: a páciensek A csoportja volt a kontrollcsoport, a B csoport részesült a teljes beavatkozásban, a C pedig a beavatkozás egy rövidített változatában. A C csoport gondozása csak 3 hónapig zajlott, és az volt a célja, hogy leképezze a megszokott klinikai ellátást és a korábbi, a jelen kísérlethez hasonló projektekben alkalmazott gyógyszerészi gondozást. A gyógyszerészek önkéntes alapon vettek részt a projektben. A pácienseknél a részvétel feltétele az volt, hogy 18 évnél idősebbek legyenek, írásban beleegyezzenek a felmérésbe, elérhetőek legyenek telefonon, meg tudjanak jelenni az utókezelés egyes alkalmain, és nem ellenőrzött, de diagnosztizált magasvérnyomás-betegségük legyen. A felmérésben való részvétel előtt 2 alkalommal (a C csoport esetében csak 1 alkalommal) a gyógyszertárban megmérték a páciensek vérnyomását, hogy igazolódjon a magas vérnyomás fennállása. Az A csoport a megszokott ellátásban részesült: megkapták a gyógyszereiket, és a gyógyszerszedéssel kapcsolatos tanácsadásban részesültek. A B és C csoportot ellátó gyógyszerészeket speciális ellátásra készítették fel: ennek fő célja az volt, hogy azonosítsa és megszüntesse a kezelés betartásának akadályait (életmóddal kapcsolatos ismeretek hiánya, alkalmazás és emlékezés nehézségei, motivációs problémák, mellékhatások, hozzáférési nehézségek). Ez személyes beszélgetések keretében zajlott, amelynek során megmérték a páciens vérnyomását is, ellenőrizték a terápia betartását, és megismerték az életminőségének alakulását. A gyógyszerészek a kutatási projekt támogatásával (űrlapok, protokoll stb.) értesítették a páciensek családorvosát is az eredményekről és változtatásokról, kommunikációt kezdeményeztek velük. 15 gyógyszerész tudott sikeresen aktivizálni pácienseket, és összesen 38 páciens vett részt végig a felmérésben, ami a vártnál alacsonyabb részvételi arányt jelentett. Az A és B csoportnál a felmérés megkezdése előtt is volt egy vérnyomásmérés: a két csoport vérnyomásértéke között ekkor nem volt különbség. A C csoportnál ez a megelőző mérés kimaradt. A felmérés kezdetét jelentő mérésnél a C csoport szisztolés és diasztolés értéke is szignifikánsan magasabb volt, mint a másik két csoportban. 3 hónap elteltével az A csoportnál nem változtak az értékek, a B csoportnál a diasztolés érték változott, a C csoportnál viszont szignifikánsan, 25mmHg-rel csökkent mindkét érték. 12 hónap után ehhez képest nem történt változás a szisztolés és diasztolés értékben az A és B csoportban. (A C csoportnál nem vettek fel későbbi adatokat.) A terápia betartása egyik csoportnál sem változott szignifikánsan a kutatás időkeretén belül. Nem szignifikáns javulás történt a B és C csoportban az első 3 hónap során. Az életminőséget illetően szintén nem voltak kimutatható változások – a páciensek mindhárom csoportban mindvégig jó életminőséget vallottak magukénak a kérdőív kitöltésekor. A teljes kutatás alatt 14 páciensnél kellett beavatkoznia a gyógyszerésznek a terápia betartásába. A páciensek felénél azért, mert a pácienseknek nehézséget okozott a gyógyszeres kezelés menedzselése. Másodsorban az is problémát okozott, hogy nem értették a saját betegségüket. Oktatással, tanácsadással és stratégiák kiépítésével tudtak ezen segíteni a gyógyszerészek. A gyógyszeres kezelés megváltoztatása mint beavatkozás inkább a gyógyszerész és páciens közti legelső találkozásnál volt jellemző. Az A csoportban szignifikánsan kevesebb ilyen beavatkozás történt a teljes 12 hónap során, mint a másik kettőben. A gyógyszerészek visszajelzései alapján nehézséget okozott a páciensek toborzása, különösen az, hogy meg is jelenjenek a későbbi találkozókon. Az is csökkentette a lehetséges résztvevők számát, hogy az A és B csoportnál a kutatásban való részvétel feltétele az volt, hogy a páciens 2 egymás utáni (egy hét eltéréssel történő) mérésnél is magas vérnyomást mutasson, sok esetben viszont az alatt az egy hét alatt javultak a páciens értékei. Vagy a kiinduláskor elkezdett terápia hatására, vagy azért, mert a megriadt páciens felkereste az orvosát, jobban odafigyelve kezdte szedni a gyógyszereit stb. – azaz az egyszeri mérés is hatékony beavatkozásnak minősült. A felmérés tervezésekor ezt a hatást alábecsülték. A C csoportnál viszont kimaradt ez a lépés (két mérés 1 hét eltéréssel), ami természetesen árnyalja a C csoport eredményeit. A pácienseknek itt nem volt lehetőségük megváltoztatni a viselkedésüket még a felmérés megkezdése előtt. Így az ő esetükben nagyobb javulásra nyílt lehetőség a kutatás keretén belül, illetve a gyógyszerészek is hatékonyabban segíthettek a kiinduló állapoton. Mindez a rendszeres és eseti szűrővizsgálatok fontosságát támasztja alá. De módszertani szempontból is fontos kérdés ez: a magasvérnyomás-betegség diagnózisának felállításhoz többszöri mérés szükséges, azonban ezek a mérések már önmagukban kezelésként, beavatkozásként hatnak. A gyógyszerészek szempontjából nézve a kérdést, világosan látszott a felmérés előkészítése során, hogy az ilyen ellátás szempontjából problémát okoz az ausztrál gyógyszerészek korlátozott feladatköre és a páciensekkel való személyes, más létező kapcsolat hiánya. Emellett a családorvosokkal sem állnak olyan szoros szakmai kapcsolatban, ami a hatékony együttműködést segítené. Eredeti közlemény Bajorek, Beata, Kate S. Lemay, Parker Magin, Christopher Roberts, Ines Krass, and Carol L. Armour. "Implementation and evaluation of a pharmacist-led hypertension management service in primary care: outcomes and methodological challenges." Pharmacy Practice (Granada) 14, no. 2 (2016): 0-0. Szemlézte Cziglényi Boglárka eLitMed.hu 2016. január