A tudományos életet a gyógyszeriparra, az ott kivívott vezetői pozícióját pedig alkalmazott gyógyszerészi státuszra cserélte dr. Kádár Tibor gyógyszertárvezető gyógyszerész. Ma már egy kis budai patika vezetője és résztulajdonosa, de nem csak az adminisztrációval foglalkozik. A gyógyszertár törzsvásárlói gyakorta találkoznak vele a tára mögött.

Azt mondja, a hasonló, kisebb patikákban van arra lehetőség, hogy személyes ismeretséggé mélyüljön a gyógyszerész-beteg kapcsolat, ennek eredményeként a betegek kikérik a véleményét, megfogadják a tanácsait. Ez maga a gyógyszerészi tanácsadás, ami anélkül is működik, hogy nyomást gyakorolnának a patikusokra. Bár az üdvözlendő lenne, ha a szabályozás úgy alakulna, hogy a betegek és vásárlók ne csak a szakasszisztensekkel, hanem a gyógyszerészekkel is mind gyakrabban találkozzanak az officinában.

– Innen már csak nyugdíjba megyek – mondja kedélyesen, lazán ülve a budai patika eladótere fölé nyúló galérián megbúvó aprócska iroda egyik székében. Messzire került szülővárosától, és kanyargós utat járt be az egyetem elvégzése után. A megye nevét is adó Csongrádon született, gyógyszerészdinasztiába.

fotó: Manek Attila

– Már a nagyszüleim is gyógyszerészek voltak, édesanyám, bátyám is az lett, evidensnek tűnt, hogy nekem is a gyógyszerészkarra kell mennem az érettségi után – vág bele a család történetébe, de megjegyzi: itt aztán meg is szakadt a hagyomány, sem a testvére, sem az ő gyermekei nem ezt a szakmát választották. Elmeséli, a famíliában az utolsó patikatulajdonos a nagyapja volt, csongrádi gyógyszertárát 1949-ben államosították. Így aztán, amikor Tibor kézhez kapta a diplomáját, nem is gondolt rá, hogy alkalmazottnak álljon a tára mögé, inkább a gyógyszerészeti tanszéken maradt, doktorált, majd a Szegedi Egyetem orvostudományi karának kísérlettani intézetében dolgozott. Amikor aztán elérte az adjunktusi fokozatot, úgy érezte, már nem maradt számára kihívás és előrelépési lehetőség a tudományban, és váltott. A húsz évnyi, szegedi, egyetemi nyugalom után egy gyógyszergyár képviselőjeként nem csak a feladata lett más, de a fizetése is mindjárt a kétszeresére ugrott, és a főváros nyüzsgésébe is bele kellett szoknia. Túl volt az ötvenen 2007-ben, amikor marketingigazgatóként ismét úgy érezte, itt az idő a váltásra, lejjebb lépni a ranglétrán nem akart, a feljebbjutásra pedig nem volt kilátás. Rövid ideig egy közvélemény kutató intézet egészségügyi kutatási igazgatója volt, de épp a legrosszabb időszakban: senkinek nem volt pénze tanulmányokat rendelni.

– Akkor döntöttem úgy, hogy visszatérek eredeti szakmámhoz, és patikusnak állok. Egy másik budapesti üzletben kezdtem a tanulóéveket, túl az ötödik ikszen, másfél évig beosztott gyógyszerészként dolgoztam, eleinte saját kérésemre minimálbéren. Később gyógyszertárvezető lettem, majd onnan kerültem ebbe a budai kis patikába, ahol ugyancsak vezető lettem, és tulajdonrészt is szereztem – folytatja a fordulatos történetet, majd gyorsan hozzáteszi azt is, most sem merne egyedüli tulajdonosként felvállalni egy gyógyszertárat, úgy érzi, túl nagy a gazdasági rizikó.

– Ha bátrabb, és egy kicsivel fiatalabb lennék, vidéken talán még érdemes lenne belevágni egy saját vállalkozásba, ott rentábilisan működtethetőek a gyógyszertárak, konkurencia híján jól megy a bolt. Itt a fővárosban egymást érik a patikák, mi is nyolc kisebb-nagyobb másik gyógyszertárral versenyzünk. Miközben mi küszködünk, nem csak a társadalom, de még az állam is abban a tévedésben van, hogy a gyógyszerészek jól keresnek, és az üzlet jövedelmező.

– Nálunk nincs gyógyszerészi gondozás, mi minden beteget gondozunk – mondja Kádár Tibor, aki szerint elképzelésnek nem rossz a az emelt szintű gyógyszerészi tanácsadás, csak éppen az állam részéről csak az elvárás fogalmazódik meg, ugyanakkor senki nem dotálja a többletmunkát. A bevezetéshez akkreditáció szükséges, előírás az erre fenntartott külön helyiség, a folyamatokat dokumentálni kell a beteg felé is, ami mind költségeket generál. A gyógyszerészi gondozás hazája az Amerikai Egyesült Államok, ahol ezt üzleti modellként építették ki, és szolgáltatásként kínálják a pácienseknek. Aki igénybe veszi, az fizet is érte. Arra a kérdésre, hogy a széles körben megvalósuló gyógyszerészi gondozás mennyiben tudná támogatni, tehermentesíteni az alapellátást, a gyógyszerész úgy válaszol: annak sokkal jobb módja lenne, ha végre bevezetnék az e-Receptet, azzal sokkal több orvos-beteg találkozó lenne megspórolható, egyszerűsítené a folyamatokat, és nem kellene annyi papírmunkát sem végezni.


Gyógyszermankó


– A ma működő ellátórendszerben sokszor úgy teszünk, mintha törődnénk a beteggel, eközben sem a szakorvos, sem a háziorvos életmódbeli tanácsokat nem ad neki, pedig egyre több az olyan egészségtudatos páciens, aki igényt tartana erre – folytatja Tibor. – Mivel hozzánk döntően törzsvásárlók járnak, sokat beszélgetek velük. Ugyanakkor gyakran szembesülök azzal is, hogy sok beteg egyáltalán nincsen tisztában azzal, hogy mit miért írtak fel neki, melyik gyógyszer hogyan, és mire hat, mert ezeket az információkat a készítményt rendelő orvosától nem kapja meg. Fontos lenne, hogy a beteg és a gyógyszerésze között kialakuljon egy olyan bizalmi kapcsolat, amelyben a páciens már szívesen megosztja a problémáit a patikussal, így személyre szóló tanácsokkal tudjuk ellátni. Nálunk ez most is így működik – mondja a gyógyszerész, és szavait igazolja az officinából a galériára felszűrődő kedélyes csevej, miután betér egy-egy vásárló.

fotó: Manek Attila

A kis budai patika négy dolgozója éppen törzsvásárlóinak megtartásával igyekszik állni a sarat a konkurenciával szemben, naponta akár kétszáz beteget is kiszolgálnak. Nem csak a pácienseik gyógyszerelésében történő változásokra figyelnek fel, hanem arra is, ha a beteg rosszabbul néz ki. Ilyenkor – ha nem tudnak helyben segítséget nyújtani – igyekeznek rávenni, hogy menjen el az orvoshoz. Az expediálások túlnyomó részét a vényköteles szerek kiadása teszi ki, de a preventív szemléletű, egészségtudatos vásárlók egyre többször keresik az étrend-kiegészítőket, egy-egy új termékről gyakran kérik ki a szakemberek véleményét. Kádár Tibor azt is hozzáteszi, igyekszik ráirányítani a hozzájuk betérők figyelmét, hogy lehet, a havonta ezer forintba kerülő gyógyszer olcsóbban és egyszerűbben tartja karban a vérnyomást, vagy a vércukrot, mint a rendszeres mozgás, a kiegyensúlyozott táplálkozás, az egészséges életmód, ellenben az utóbbinak nincsen káros mellékhatása. Sok beteg végig sem gondolja, hogy nincs olyan készítmény, ami nyom nélkül ürülne ki a szervezetből. A betegnek ismernie kell a kockázatokat is, hiszen egy „egyszerű” fájdalomcsillapító szernek is lehet hosszú távon vese, vagy májkárosító hatásaira.

– Az alapvető probléma az, hogy nem arra lettünk tervezve, hogy nézzük a tévét – mondja, és mivel firtatom, ő mit tesz saját egészségéért, mutatja az asztalon a biciklis sisakot, ha nem esik az eső, Pestről átteker Budára. Aztán folytatja. – A gyógyszer tulajdonképpen egy mankó, amibe kapaszkodni lehet. Azonban attól, hogy van mire támaszkodnia, a beteg még nem lett egészséges, a probléma oka továbbra is fennáll.


Kellene kontroll és monitoring


Amikor a problémákról faggatom, kimondja: a rendszer sajátosságai miatt könnyen lehetne szabálytalanul működni. Ez nem szerencsés. Nagyobb állami szerepvállalás mellett lehetne erősebb az ellenőrzés, ezen keresztül a szakmai felügyelet, hiszen ha egy patikába háromévente egyszer téved be egy ellenőr, az nem valódi kontroll. Azt örömmel hallotta, hogy az újonnan felállított Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) hatósági ellenőrző szerepet kap az étrend-kiegészítők piacán, mert erre nagy szükség lenne. Ugyanakkor azt is hozzáteszi, hogy a klinikai gyógyszerkipróbálásokra is nagyobb figyelmet kellene fordítani, a monitoring tevékenységet nem csak a vizsgálat végső kimenetelére, hanem a részeredményekre is ki kellene terjeszteni – véli a gyógyszeriparban szerzett tapasztalataira alapozva. További faggatózásomra végül elmondja azt is:

– A beosztott gyógyszerészeknek nincs képviselete, a kamara a patikatulajdonosokat reprezentálja. Alkalmazottként nincs jövőképe a patikusoknak, így nagy szükség lenne egy olyan életpályamodellre, ami kiszámíthatóvá és tervezhetővé tenné a jövőt az ő számukra is.

eLitMed.hu, Tarcza Orsolya
2015-05-18