PharmaPraxis

Feszítő gondok között is csöndes a gyógyszerágazat

2015. DECEMBER 02.

Szöveg nagyítása:

-
+

A hamis gyógyszerek piacáról származó bevételekből pénzelik a terrorizmust, a jövedelmező üzletágban minden befektetett dollár ötszörös hasznot hoz – derült ki többek között a Napi.hu gazdasági szakportál keddi, egészségügyi konferenciájának gyógyszerellátási szekciójában, ahol a gyógyszerhamisítás elleni uniós direktíva várható hatásairól, a bizonyítékokon alapuló támogatáspolitikáról, és a gyógyszerpiaci szereplők összefogásának fontosságáról is szó esett.

Alig több mint három év van vissza 2019 februárjáig, amikor az Európai Parlamentben 2011-ben elfogadott gyógyszer hamisítási direktívának megfelelően a közösség országaiban valamennyi receptköteles gyógyszer nyomon követhetővé válik gyártástól egészen a fogyasztóig. A direktíva 17 millió doboz vényköteles gyógyszerre és 4700 gyártóhelyre vonatkozik, a bárkódokat 117 ezer expediálóhelyen kell majd leolvasni és kijelentkeztetni a rendszerből.



A Közösségi Gyógyszerkódex előírásai komoly informatikai fejlesztéseket prognosztizálnak, mindez meglehetősen nagy terhet ró majd a gyógyszeripar szereplőire, hiszen a rendszer működtetéséhez elengedhetetlen uniós és nemzeti adattárházak felállítását és működtetését nem az állami költségvetéseknek, hanem a gyártóknak és forgalmazóknak kell majd finanszírozniuk és fenntartaniuk. Minderről Ilku Lívia, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (MAGYOSZ) igazgatója beszélt a konferencián, hozzátéve azt is, a gyártóknak minden országban fizetniük kell a nemzeti adattárház költségeit, ahol forgalomba hozzák a készítményeiket, ugyanakkor az egy terméket értékesítőknek ugyanannyit kell leróniuk, mint a több száz gyógyszert kínálóknak. Mindez a MAGYOSZ tagvállalatainak 13,5 milliárd forintos plusz kiadást jelent majd.


Gyógyszerből él a terrorizmus


Nincsenek hiteles becslések arról, hogy mennyi lehet a hamis gyógyszerek forgalma hazánkban, bár a tradicionálisan zárt rendszerű gyógyszerforgalmazás miatt teljesen kizárt, hogy a betegek a patikában jussanak hamis medicinához. A fogyasztószerek, potencianövelők, altatók, és szívgyógyszerek származnak leginkább ellenőrizetlen forrásból, ezek kontrollja, így forgalmuk becslése szinte lehetetlen, azonban az interneten gyógyszert vásárló magyarok száma 2009 óta megduplázódott, 2014-ben már elérte a 12 százalékot, idén a becslések szerint további két százalékos növekedés várható.

Az illegális kereskedelemben probléma nélkül szerezhető be az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) nyilvántartásában hiánycikként szereplő orvosságok 99 százaléka. A készítmények internetes rendeléssel, postai úton, jellemzően külföldről kerülnek be az országba. Minden egyes dollár, amit a hamisítók a gyógyszerek gyártásába befektetnek, ötszörösen térül meg, hiszen nincsenek kutatási, klinikai kipróbálási és engedélyeztetési költségeik, ráadásul a legális iparban mindez 10-12 évig is eltarthat. Mint azt Ilku Lívia elmondta, a hamis gyógyszerekből származó hatalmas hasznot a terrorizmus finanszírozására fordítják, erre utal, hogy konferenciáikon rendszeresen képviseltetik magukat a szervezett bűnözés elleni szervek.


Méregkeverők és taposóakna gyártók


Miközben a Közösségi Gyógyszerkódex önmagában is egy új partnerségi rendszer kialakítását követeli meg a kórházi és kiskereskedelmi gyógyszertárak, a nagykereskedők, a gyártók, valamint a forgalmazók között a MAGYOSZ igazgatója szerint, addig Jakab Zoltán, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) elnöke egy másfajta összefogást is sürgetett a panel kerekasztal beszélgetésében. Úgy vélte, közösen kell pozitív képet kialakítani a gyógyszeriparról, amelyre a laikus közvélemény és az ágazatban szintén járatlan politikusok egyaránt méreg- és vegyszergyártó, profitéhes egységként tekintenek, így a döntések is szubjektív benyomások szerint születnek.

Az elmúlt 10-20 évben egyre inkább befelé forduló gyógyszerpiaci szereplők saját túlélésükkel foglalkoztak, és képtelenek voltak megmutatni valós problémáikat a döntéshozóknak. A költéseket a mesterségesen meghatározott gyógyszerkasszához mérten határozzák meg, a bizonyítékokon alapuló tervezésnek nyoma sincs. A negatív sztereotípiák mellett nem esik szó arról, hogy a gyógyszerek milyen mértékben támogatják az orvosi szakmát, ahogyan arról sem, hogy milyen egészségnyereséget biztosít a betegeknek. Az AIPM vezetője szerint mindezen az ágazati szereplők közösen kialakított kommunikációs stratégiával változtatni tudnának.

A partnerség a helyzet kulcsa Kaló Zoltán, az ELTE TáTK intézetvezető professzora szerint is, aki úgy vélte, a bizonyítékokon alapuló döntéshozatal változást hozhatna abban, hogy a közvélemény taposóakna gyártóként tekintsenek a gyógyszeriparra, és a betegek inkább fényterápiára költenek, mint bizonyítottan hatásos orvosságra. Miközben az új terápiák kimunkálása tudományos alapokon áll, a gyógyszerek befogadásánál és támogatásánál nincsenek egészséghatékonysági és eredményességi vizsgálatok, így sok közpénzt osztunk el úgy, hogy nem tudni, megfelelően hasznosul-e.

Szükség van a gyógyszeripari lobbistákra, hiszen a technológiák végső befogadásról nem az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP), hanem kormányrendelet dönt, pedig nagyobb teret kellene engedni a transzparens technológiai értékeléseknek. Minderre jó esély van hazánkban, hiszen az OGYÉI-ben működik technológiai értékelő iroda (TÉI), ami különösen hatékony lenne, ha a támogatáspolitikai döntések háttéranyagai és indokolása is nyilvános lenne. Az átláthatóságról és a bizonyítékokon alapuló támogatás kereteiről viszont a politikának kellene határoznia, így biztosítva a fenntartható finanszírozást.


Bizonyított érték, indokolt finanszírozás


Az új gyógyszerek bizonyítékokon alapuló befogadásához tőkeinjekcióra is szükség lenne, a költséghatékonysági vizsgálatok viszont hosszú távon megtakarítást hoznak – mondta Bidló Judit, az OEP Ártámogatási Főosztályának vezetője, aki a rendezvényen jelentette be azt is, hogy a gyártóknak idén nem kell számolniuk a sávos befizetéssel.

Az innovatív szerek befogadásának korlátozása miatt nagy nyomás nehezedik a méltányossági gyógyszerkasszára, hiszen ugrásszerűen nőtt a pénztárhoz érkező egyedi kérelmek száma. A szakember úgy vélte, új alapokra kéne helyezni az innovatív terápiák finanszírozását, a terápiák támogatását a generikus gyógyszerek piacán elért megtakarításból lehetne fedezni. Az OEP számos támogatási technikát alkalmaz a közgyógyellátástól a támogatási volumenszerződésig, ezek valamelyike összességében lefedi az ötezer támogatott készítményt.

Mivel az adók és járulékok emelése meglehetősen nagy politikai kockázattal jár, amit a döntéshozók nem szívesen vállalnak, az OEP-nek belső forrásain belüli átcsoportosítással, költségcsökkentéssel és a hatékonyság növelésével kell megtakarítania. Ezért is jó lenne, ha előtérbe kerülne a gyógyszerek eredményalapú finanszírozása, amelyet az OEP kezelésében lévő regiszterek klinikai adatainak feldolgozásával és standardizálásával lehetne alátámasztani.

A kassza fenntarthatatlanságát eredményezi, hogy nincsenek költséghatékonysági vizsgálatok, és kritikus helyzetet teremt, hogy ehelyett méltányossági alapú a finanszírozás – jegyezte meg a konferencia gyógyszerszekciójának kerekasztala mellett Vincziczki Áron, az OEP munkatársa, hozzátéve, hogy társadalmi konszenzuson alapuló és politikai döntésnek kell születnie arról, hogy mire fordítja a finanszírozó a lejárt szabadalmú terápiákból eredő megtakarításokat

Mindezt Kaló Zoltán még azzal is kiegészítette, hogy a politikai döntéshozó nem is tud az ágazat problémáról, hiszen a szereplők csendben elviselnek mindent: az egészségügyi személyzet akkor is gyógyít, ha nem kap bért, a beszállítók akkor is szállítanak, ha nem fizetik ki őket. Feller Antal, a Hungaropharma Zrt. vezérigazgatója azonban úgy vélte, nem a szállítás leállítása a megoldás, hanem a szereplők közötti konszenzusos megállapodás, és az erre alapozott, hosszú távú cselekvési program.

eLitMed.hu, Tarcza Orsolya
2015-12-02

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.

PharmaPraxis

Antimikrobás szerek a patikai gyakorlatban

TÓSAKI Árpád

A baktériumfertőzés esetén alkalmazható készítmények széles tárháza áll a gyógyítók rendelkezésére. Egyes csoportjaik eltérő hatásmechanizmussal pusztítják el a kórokozókat. Jelen cikkben a baktériumok sejtfalszintézisére ható gyógyszerekkel ismerkedünk meg részletesebben.

PharmaPraxis

D vitamin és kálcium pótlás polycisztás ovárium szindrómában szenvedők betegek esetében

D-vitamin és kálcium pótlással kiegészített kezelés hatékonyan csökkenti a hyperandrogenizmus tüneteit, jótékonyan hat a menstruációs ciklus zavarait és eredményesen csökkenti testtömegindexet.

PharmaPraxis

Elavult a gyógyszertári asszisztensek oktatása

A szakmai szervezet több ízben jelezte a mindenkori kormányzat és szaktárca felé, hogy a képzést meghaladta a kor gyógyszergyártási és gyógyszertári gyakorlata, és javasolták, hogy ehhez igazítva szervezzék át az oktatást, ám a döntéshozóknál egyelőre nem sikerült eredményt elérniük.

PharmaPraxis

Gyógyszerész-beteg kapcsolat

A tudományos életet a gyógyszeriparra, az ott kivívott vezetői pozícióját pedig alkalmazott gyógyszerészi státuszra cserélte dr. Kádár Tibor gyógyszertárvezető gyógyszerész. Ma már egy kis budai patika vezetője és résztulajdonosa, de nem csak az adminisztrációval foglalkozik. A gyógyszertár törzsvásárlói gyakorta találkoznak vele a tára mögött.

Kapcsolódó anyagok

PharmaPraxis

Razzia a hamisítás ellen: 12 millió tabletta az idei fogás

Életveszélyesen széles az interneten kínált hamis és illegális gyógyszerek termékpalettája. A világhálón fellelhető gyógyszerhirdetések között minden elérhető, ami a klinikai terápiában megjelenik, a pszichoszomatikus kórképek kezelésére szolgáló tabletták éppen úgy, ahogy az onkológiai készítmények. Ezeknek a lelőhelyeknek a felszámolása, valamint a kábítószerekhez hasonló módszerekkel csempészett gyógyszerszállítmányok feltartóztatására immár kilencedik alkalommal léptek fel nemzetközi szövetségben a hatóságok a PANGEA akció keretében.

Hírvilág

Költségvetés után

NGM: kevés a GDP arányos egészségügyi költés, hosszútávon növelnék

PharmaPraxis

Most sincs hamis gyógyszer a hazai patikákban

A Közösségi Gyógyszerkódexnek előnyei is lesznek