A perifériás érbetegek ellátása során gyakran érezheti magát a kezelőorvos sarokba szorítva a béta-blokkoló kezelés bevezetésével kapcsolatban, hiszen ezen betegeknél maga az alapbetegség a béta-blokkoló terápia relatív kontraindikációját jelenti. Másrészt azonban a végtagi ischaemiás tüneteket gyakran cardialis problémák is kísérik. Indokolt esetben a kardiovaszkuláris mortalitás csökkentésének egyik lényegi eleme a béta-blokkoló kezelés. Ebben a róka-fogta-csuka helyzetben nincs egyszerű dolga a kezelőorvosnak, akinek mérlegelnie kell, a cardialis mortalitásra gyakorolt kedvező hatás mellett mennyire rontja a béta-blokkoló kezelés a perifériás ischaemia progresszióját. Annak ellenére, hogy több konferencia, köztük a Trans-Atlantic Inter-Society II. konszenzus (TASCII) is napirendi pontjai közé tűzte a béta-blokkolók helyes alkalmazásának megvitatását, továbbra is számos kérdés maradt megválaszolatlanul a témában.

A végtagi verőérbetegek körében bevezetett béta-blokkoló kezelés hatását vizsgálták Soga és munkatársai egy multicentrikus, prospektív vizsgálat keretein belül. 2004. márciusától 2011. decemberéig összesen 1873, korábban endovascularis beavatkozáson átesett járóbeteg adatait dolgozták fel. A betegek közül 305-305 olyan pácienst választottak ki, akik fő karakterisztikai tulajdonságaikban megegyeztek: hasonló antropometriai paraméterek mellett, egyforma arányban szenvedtek dyslipidaemiában, diabetes mellitusban, hypertóniában és egyéb társbetegségekben, hasonló volt a kardialis érintettség aránya és megegyezőek voltak a főbb gyógyszerszedési szokások. A részvevőket két csoportra osztották az alapján, hogy az endovascularis beavatkozás után szedtek-e béta-blokkolót, vagy sem. A betegek átlagéletkora 72 év volt, 76%-uk szenvedett diabetes mellitusban, 52%-a szorult hemodializisre. A béta-blokkoló kezelés bevezetésére az esetek 31%-ában szívelégtelenség vagy bal kamra elégtelenség, 28% coronária-betegség, 28% magasvérnyomás betegség, 13%-ban pitvarfibrillatio miatt került sor. A béta-blokkolót alkalmazók 63%-a carvedilolt, 27%-a bisoprololt, 8%-a atenololt és 3%-a metoprololt szedett. A betegeket átlag 22±15 hónapig követték nyomon. A vizsgálat elsődleges végpontja az amputáció mentes túlélési idő, a másodlagos végpont teljes túlélési idő, a végtagmegtartás mértéke, és a végtagi súlyos nemkívánatos eseményektől (ismételt intervenció, sebészeti beavatkozás, amputáció) mentes idő voltak.

A tanulmány eredményei alapján az amputáció mentes túlélési idő tekintetében nem volt szignifikáns különbség a béta-blokkolót szedő és nem szedő betegcsoport között (51,8% vs. 55,6%, log-rank p=0,58, és a prospensity match elemzés alapján 58,8% vs. 58,5%, log rank p=0,76). Az amputáció mentes túlélési időt nem befolyásolta lényegesen az alkalmazott béta-blokkoló hatóanyaga (carvedilol, bisoprolol, atenolol, metoprolol, log-rank p=0,35). A béta-blokkolót szedő páciensek körében a harminc napos mortalitás szignifikánsan alacsonyabbnak bizonyult a béta-blokkoló terápiában nem részesülő betegekhez képest (1,0% vs. 3,6%, p=0,03). A harminc napon belül történt végtagi amputáció vagy bypass műtét arányában nem volt szignifikáns különbség a csoportok között (1,0% vs. 1,6%, p=0,48 és 1,0% vs 1,0%, p=0,99). A szerzők a hosszútávú utánkövetés során sem észleltek jelentős különbséget a béta-blokkolókat alkalmazók és a kontroll csoport között. Hasonló eredmények születtek a három éves végtagmentés arányában (88,3% vs 88,8%, p=0,41), a három éves túlélési időben (62,0% vs. 62,4%, p=0,70), a három éven belüli bekövetkező kardiális eredetű halálozástól való védelemben (76,0% vs. 78,2%, p=0,66), végtagi súlyos nemkívánatos eseménytől való mentességben (43,6% vs. 44,9%, p=0,58), a bypass műtét (90,6% vs. 94,3%, p=0,34) és az újabb beavatkozás szükségességében (45,0% vs. 46,4%, p=0,60).

A szerzők elismerik, hogy a jelen tanulmány hátrányai közé tartozik annak retrospektív felépítése. A módszertani hiányosságok miatt a jövőben prospektív randomizált vizsgálatok szükségesek az eredmények megerősítésére. A vizsgálat eredményei alapján a béta-blokkolót szedő betegek végső túlélését nem módosította szignifikánsan a gyógyszer szedése, azonban az egyes hatóanyagok hatásainak megítélésére túl alacsony volt az esetszám, így a választ a későbbiekben nagyobb elemszámú, dózisfüggő elemzések hozhatják.

Jelen vizsgálat eredményei arra engednek következtetni, hogy a perifériás érbetegek körében alkalmazott béta-blokkoló kezelés nem rontotta a végtagi ischaemia súlyosságát. A kezelés mellett nem változott szignifikánsan az amputáció mentes és a teljes túlélési idő, a végtagcsonkolás és a végtagi nemkívánatos események bekövetkezésének aránya. A kontraindikációkat figyelembe véve, a béta-blokkoló kezelés indokolt esetben alkalmazható a végtagi ischaemiában szenvedő betegek érbetegek esetében is.


Összefoglalta: Dr. Csontos Ágnes Anna