A csontritkulás elhúzódó, lassan progrediáló kórlefolyása miatt hosszú éveken át tartó kezelést igényel. Mivel a betegek az egyéb gyógyszeres kezelések mellett rendszeresen szorulnak kálcium és D vitamin pótlásra, a gyakori gyógyszerszedés komolyan próbára teszi a betegek türelmét, akaraterejét és a kezelőorvost is kihívások elé állítja.

Az osteoporosis talaján kialakult törések megelőzésére leggyakrabban használt szerek közé tartoznak a biszfoszfonátok. A biszfoszfonátok heterogén csoportot alkotnak, az egyes hatóanyagok között mind farmakológiai tulajdonságaikban, mind az esetleges mellékhatásaikban, mind pedig hatékonyságukban jelentős különbségek adódnak. Az ún. második generációs, nitrogén tartalmú biszfoszfonátok eltérő hatását több mechanizmus is magyarázza: a csoport képviselői különböznek a hidroxi-apatit kötő képességükben, valamint a farenzilfoszfát-szintáz enzim gátlásának mértékében is. Ez a két tulajdonság határozza meg döntően, hogy a vázrendszeren belül hol és mennyi időn belül fejtik ki hatásukat. A gyógyszerek eredményességét azonban döntően meghatározza, hogy a betegek igényeinek megfelelő-e a készítmény, milyen mellékhatásokat okoz, szívesen alkalmazzák (egyáltalán beszedik-e) az adott szert a páciensek.

Az ibandronát, egy új típusú biszfoszfonát, a legnagyobb előnye, hogy mind per os, mind pedig intravénás úton, többféle dózisban adagolható. A többféle felhasználási mód az eddigi szereknél rugalmasabb, egyénre szabott terápiás felhasználást tesz lehetővé, ezért népszerűségnek örvend a betegek körében. Az ibadronát az alendronate-nál jobban, míg a többi biszfoszfonátnál kevésbé gátolja a farenzilfoszfát-szintáz enzim működését, ezért hatása lassabban alakul ki. A hidroxi-apatit kötő tulajdonsága bár megelőzi a riserdonatét, de elmarad a többi hasonló csoportba tartozó szertől, ez magyarázhatja skeletális hatását.

Az ibandronát hatékonyságát és biztonságosságát vizsgáló meta-analízis keretein belül Inderjeeth és munkatársai olyan randomizált, kontrollált vizsgálatokat hasonlítottak össze, amelyekben a résztvevők a napi 2,5 mg, havi 150 mg ibandronátot szedtek per os vagy háromhavonta 3 mg-ot kaptak intravénásan. Az elemzés során 2003 és 2013 és között publikált, 168 vizsgálat eredményeit vetették össze, amelyeket PubMed és Medline adatbázisban az „ibandronate”, „postmenopausalis osteoporózis”, „törés” és „csontsűrűség” kulcsszavak segítségével választottak ki.

A csonttörési kockázatot vizsgálva, azt találták, hogy napi 2,5 mg ibandronát szedés mellett a csaknem 49%-al csökkent a csigolyatörés relatív kockázata. Ezzel szemben a nem-csigolya eredetű törések rizikója a betegek csak egy kisebb csoportjában, viszonylag magas dózisok alkalmazásával csökkent, míg a csípőtörések kockázata nem változott jelentősen. Az ibandronát hosszútávú hatásait vizsgálva azt tapasztalták, hogy a gyógyszer öt éven túl is biztonságosan használható. A három éven át tartó biztonságossága a mellékhatásként jelentkező influenza-szerű tünet-együttest leszámítva megközelítette a placebo-kontroll csoportét. Az influenzára hasonlító mellékhatások gyakrabban alakultak ki havi egyszeri per os vagy intravénás adagolás mellett. A vizsgálatok alatt egy esetben sem jelentettek olyan súlyos nem kívánatos eseményt, mint az atípusos combnyaktörés vagy állkapocs-nekrózis. Az egyéves csontsűrűség-változást tekintve a nagyobb dózisú alkalmazás (legalább 150 mg havi oralis vagy ennek megfelelő intravénás adagolás) előnyösebbnek bizonyult, mint a kisebb, napi 2,5 mg oralis dózis. Az eredmények szélesebb körben való értelmezését korlátozza a vizsgálatok módszertani hiányossága, a beválogatott betegek sokfélesége, a súlyponti vizsgálatokban (például a fázis 3 BONE vizsgálatban) a gyógyszer alul-dozirozása és a placebo-kontroll csoport hiánya a nagyobb dózisokat alkalmazó kutatások esetében.

Az elemzés alapján elmondható, hogy az ibandronát legelőnyösebb tulajdonsága, hogy különböző módon és dózisban is adagolható, ami lehetővé teszi, hogy a beteg válassza ki a neki legmegfelelőbb formát. Mivel az eddigi vizsgálatok eredményei nem egyértelműek az ibandronát nem-csigolyát érintő törések, különösképpen a csípőtáji törések megelőzését illetően, ezért a jövőben több randomizált, placebo kontrollált vizsgálat elvégzése válhat szükségessé. A további kutatások eredményéig az ibandronát a csontritkulás kezelésében másodvonalbeli szerként foglalja el a helyét, alkalmazása főképp a beszűkült vesefunkciójú betegeknél, valamint a nehezen együttműködő páciensek esetében javasolt.

Eredeti közlemény: Int J Womens Health. 2014 Dec 17;7:7-17. Long-term efficacy, safety, and patient acceptability of ibandronate in the treatment of postmenopausal osteoporosis.

Szemlézte: Dr. Csontos Ágnes Anna