PharmaPraxis

A körzeti orvosi praxisközösségben dolgozó gyógyszerész szerepe a Covid-19-járvány idején

2021. ÁPRILIS 23.

Szöveg nagyítása:

-
+

Míg a Covid-19-pandémia alatt a kliensek többet foglalkoznak egészségi állapotukkal, és a média is több egészségügyi információval szembesíti őket, a sok beteg esetében elmaradó rutinszerű ellátás a krónikus kórképek fellángolásához vezethet. Ebben a helyzetben a gyógyszerészek gyógyszerelési információkkal segíthetik a körzeti orvosokat, a szakszemélyzetet és a betegeket is, továbbá közreműködhetnek a krónikus betegségekkel kapcsolatos betegedukációban. A Gyógyszerészkollégiumok Amerikai Szervezete (American Association of Colleges of Pharmacy) azt a célt tűzte ki, hogy 2025-re az egyesült államokbeli körzeti orvosi praxisok legalább 50%-ában legyen elérhető gyógyszerész által nyújtott gyógyszerelésmenedzsment-szolgáltatás. Bár egy 2016-os felmérés szerint ez egyelőre csak a praxisok kevesebb mint 20%-ában valósult meg, exponenciálisan nő a posztgraduális ambuláns ellátási képzésben részt vevő gyógyszerész rezidensek száma. Az amerikai gyógyszerészek az ambuláns ellátási képzésen kívül posztgraduális képzés keretében jogosultságot szerezhetnek farmakoterápiában, geriátriai vagy kardiológiai gyógyszerészetben is, továbbá kollaboratív praxisszerződést is köthetnek, aminek keretében orvosi szupervízió mellett klinikai szolgáltatásokat nyújthatnak. A körzeti orvosi praxisközösségben dolgozó gyógyszerész a gyógyszerelés optimalizációja révén nyújtja a leghasznosabb szolgáltatást, főleg a nem kontrollált krónikus betegséggel küzdőknek és polifarmácia esetén. Bizonyított előnnyel jár a gyógyszerész alkalmazása a jobb diabétesz-, vérlipid- és vérnyomáskontroll elérése érdekében, továbbá a dohányzásról való leszoktatás területén. A felmérések szerint a gyógyszerész szolgáltatásaival a nagy kiégéskockázattal dolgozó körzeti orvosok is elégedettek, mivel a gyógyszerész által biztosított gyógyszerelés-menedzsment következtében több idejük jut a betegekre. A Covid-járvány új kihívás elé állította a körzeti orvosi praxisközösségeket. Az USA-ban a gyógyszerészek licencvizsga-letétele után nemcsak rendelhetnek Covid-teszteket, de alkalmazhatják is azokat, és a vizsgálatok szerint hatékonyan közreműködnek a különböző gyógyszerekkel kapcsolatos téves információk eloszlatásában, a betegek és az orvosok képzésében egyaránt. A Covid-járvány idején a leggyakrabban a következő gyógyszerek esetén veszik igénybe a gyógyszerészek tudását: nemszteroid gyulladásgátlók, angiotenzinkonvertálóenzim-inhibitorok, hydroxychloroquin, azithromycin, remdesivir, famotidin. A körzeti orvosi praxisközösségben dolgozó gyógyszerészek részt vesznek a telefonon jelentkező betegek sürgősségi besorolásában (triage) és a telehealth szolgáltatások időpontjainak egyeztetésében is. 2020. márciusi mérések szerint 60%-kal csökkent a körzeti orvosi praxisokat személyesen felkereső betegek száma. Egyre több krónikus beteg marad orvosi ellátás nélkül, ezen betegek számára a gyógyszerészek képzéseket indítanak, amelyeken a betegek megtanulják, hogyan menedzselhetik betegségüket a rendszeres orvosi vizitek hiányában is. Telehealth szolgáltatások keretében sok helyen a gyógyszerészek látják el a beteg-utánkövetést és segítik a betegek terápiás adherenciáját. A gyógyszerészek körzeti orvosi praxisközösségbe való integrációja előtt csak anyagi akadályok állnak: a gyógyszerész fizetésének a fenntartható finanszírozása. Azonban a gyógyszerész alkalmazása hosszú távon kiválóan megtérül: a gyógyszerész által nyújtott gyógyszerterápia-menedzsment például minden befektetett dollár után 12 dollárnyi megtakarítást eredményez. Szemlézte: Kovács Bence dr. Eredeti közlemény: Moreau C. The pharmacist as part of the primary care team during the COVID-19 pandemic. The Journal of the American Board of Family Medicine 2021 Feb 1;34(Supplement):S21-5.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.

PharmaPraxis

Antimikrobás szerek a patikai gyakorlatban

TÓSAKI Árpád

A baktériumfertőzés esetén alkalmazható készítmények széles tárháza áll a gyógyítók rendelkezésére. Egyes csoportjaik eltérő hatásmechanizmussal pusztítják el a kórokozókat. Jelen cikkben a baktériumok sejtfalszintézisére ható gyógyszerekkel ismerkedünk meg részletesebben.

PharmaPraxis

D vitamin és kálcium pótlás polycisztás ovárium szindrómában szenvedők betegek esetében

D-vitamin és kálcium pótlással kiegészített kezelés hatékonyan csökkenti a hyperandrogenizmus tüneteit, jótékonyan hat a menstruációs ciklus zavarait és eredményesen csökkenti testtömegindexet.

PharmaPraxis

Elavult a gyógyszertári asszisztensek oktatása

A szakmai szervezet több ízben jelezte a mindenkori kormányzat és szaktárca felé, hogy a képzést meghaladta a kor gyógyszergyártási és gyógyszertári gyakorlata, és javasolták, hogy ehhez igazítva szervezzék át az oktatást, ám a döntéshozóknál egyelőre nem sikerült eredményt elérniük.

PharmaPraxis

Gyógyszerész-beteg kapcsolat

A tudományos életet a gyógyszeriparra, az ott kivívott vezetői pozícióját pedig alkalmazott gyógyszerészi státuszra cserélte dr. Kádár Tibor gyógyszertárvezető gyógyszerész. Ma már egy kis budai patika vezetője és résztulajdonosa, de nem csak az adminisztrációval foglalkozik. A gyógyszertár törzsvásárlói gyakorta találkoznak vele a tára mögött.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

A korunk népbetegsége: az elhízás

A túlsúly problémája mára népbetegséggé nőtt ki magát: akár orvosként, akár betegként (vagy esetleg mindkét oldalról) szembesülünk az elhízás egészségromboló hatásaival, a kérdéskör nem hagyhat közömbösen bennünket.

PharmaPraxis

Gyógyszerész-beteg kapcsolat

A tudományos életet a gyógyszeriparra, az ott kivívott vezetői pozícióját pedig alkalmazott gyógyszerészi státuszra cserélte dr. Kádár Tibor gyógyszertárvezető gyógyszerész. Ma már egy kis budai patika vezetője és résztulajdonosa, de nem csak az adminisztrációval foglalkozik. A gyógyszertár törzsvásárlói gyakorta találkoznak vele a tára mögött.

PharmaPraxis

Klinikai gyógyszerész a hollandiai alapellátásban: négy lehetséges modell

A gyógyszert nem kiadó gyógyszerész szerepköre, felelőssége egyelőre bizonytalan. Négy eltérő modellel tipizálható megítélése ellenére jelentős szakmai konszenzus uralkodik az új típusú gyógyszerész szerepének egyes jellemzőit, valamint az alapellátási gyakorlatba való integráció pénzügyi, szervezeti és együttműködési aspektusait illetően.

PharmaPraxis

A gyógyszerészi gondozási terv készítésének legfontosabb szempontjai

Az alapellátás integráns része a közvetlen lakossági gyógyszerellátásban dolgozó gyógyszerészek által nyújtott gondozásiterv-szolgáltatás – legalábbis Kanadában, amelynek tíz tartománya közül nyolcban a gyógyszerészek e szolgáltatásért javadalmazásban is részesülnek.

PharmaPraxis

Segíti-e az intézményekből történő átadás folyamatát vénás thromboembóliában szenvedő beteg esetében, ha szakgyógyszerész keresi fel otthonában konzultáció céljából?

A Journal of Patient Safety tanulmánya arra kereste a választ, hogy vénás thromboembólia kórházi vagy ambuláns ellátása után hazabocsátott betegek esetében javítja-e az átadás folyamatát, illetve növeli-e a betegek átadással kapcsolatos elégedettségét és antikoagulációval kapcsolatos tudását, adherenciáját, ha a hazabocsátást követően gyógyszerész látogatja meg őket otthonukban, valamint antikoagulációs szakértő általi telefonos tanácsadásban részesülnek.