PharmaPraxis

A gyógyszerész mint kemoterápia előtti tanácsadó

2021. AUGUSZTUS 24.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az emlőrák miatt kemoterápiában részesülők nagy része nem elégedett azzal az információval, amit orvosától kapott. A betegközpontú gyógyszerészi ellátás segíthet a probléma áthidalásában. Korábbi vizsgálatok tanúsága szerint az emlőrák miatt kemoterápiában részesülők nagy része kevéssé érti az orvosai által a betegségével, a kezeléssel és annak lehetséges mellékhatásaival, illetve a lehetséges gyógyszer-interakciókkal kapcsolatban közölt információkat (az orvos által közölt információ kevesebb mint 70%-át értik meg a betegek). Ezenkívül a betegek az információ pontos felidézésére és alkalmazására is kevéssé képesek. A betegek továbbá általában elégedetlenek azzal az időmennyiséggel, amit az orvos rájuk szán. A nem megfelelő tudásátadás okai a vizsgálatok szerint a szűkös időkereteken kívül az orvosok rossz kommunikációs képessége, illetve az, hogy az orvosok hajlamosak információt visszatartani a betegeiktől, továbbá az, hogy a betegek rosszul emlékeznek azokra az információkra, amiket a diagnózisközlés utáni stresszhelyzetben kapnak. A nem megfelelő tudásátadás eredményeként rossz lesz a betegadherencia, a betegek nem lesznek képesek részt venni a kezelésükkel kapcsolatos döntési folyamatokban, és ez hosszú távon rontja a terápiás kimeneteket. Bár a megfelelő tanácsadás pozitív hatással van a betegek életminőségére, és a mellrákos páciensek stresszmennyiségét is csökkenti, csak kevesen részesülnek ilyenben, és akik igen, azoknak is csak 23%-a kap tanácsot orvosától (a többiek főleg önsegítő csoportokban kapnak segítséget). A közelmúltban felértékelődött a multidiszciplináris betegellátás szerepe, és bebizonyosodott, hogy akkor érhető el optimális betegkimenet és költséghatékony gyógyítás, ha a gyógyszerészeket is bevonják az alap- és kórházi ellátásba. Egy 2015-ös tanulmány még azt is kimutatta, hogy a gyógyszerész által biztosított kemoterápiás konzultáció javítja a rákos betegek pszichológiai állapotát és önbecsülését is. Az itt bemutatott randomizált, egyszeresen vak, prospektív vizsgálat azt volt hivatott kideríteni, hogy a kórházi gyógyszerész által nyújtott kemoterápiás konzultáció javítja-e a mellrákos betegek tudását kemoterápiájukkal, annak lehetséges mellékhatásaival, a mellékhatások kezelésével és a beteg által szedett többi szerrel (köztük komplementer szerek és gyógynövények is) való interakciókkal kapcsolatban, továbbá javítja-e a betegadherenciát, és a betegek milyennek értékelik a gyógyszerészi tanácsadó szolgáltatást. A konzultációt az intervenciós csoportba randomizált betegeknél első kemoterápiájuk előtt egy ellenőrző lista segítségével személyesen végezte a gyógyszerész. A konzultáció során a betegek számos kérdést is feltettek, amikre a gyógyszerésztől választ is kaptak (pl. táplálékkiegészítő-használat, diétával kapcsolatos kérdések, mellékhatások időbeli lefolyása, teendő mellékhatások jelentkezése esetén). A 2. és 6. kemoterápiás kör után valamennyi beteg részt vett egy 15-20 perces tudás- és elégedettségfelmérő interjúban, amit képzett kutatási asszisztensek végeztek (az asszisztensek nem tudták, mely páciensek részesültek gyógyszerészi tanácsadásban és melyek nem). A kutatásban 38 nőbeteg vett részt, 50%-uk 50 és 60 éves kor közötti volt, és 47%-uk csak középiskolai végzettséggel bírt. Az eredmények szerint az intervenciós csoportban a 2. és a 6. kemoterápiás kör után is szignifikánsan magasabb volt a betegek tudása valamennyi területen, mint a kontrollcsoportban; a magasabb iskolai végzettség és a fiatalabb életkor mutatott még enyhe, de szignifikáns összefüggést a tudásszinttel. A gyógyszerész által nyújtott kemoterápiás konzultációban részesült betegek 70%-a szerint volt a szolgáltatás hatékony: a gyógyszerész segített a kezelés megértésében és a mellékhatások leküzdésében. A betegadherencia a kórház betegbehívási jó gyakorlata következtében mindkét csoportban 100% volt. Korábbi vizsgálatok szerint a betegek tudása és a betegkimenetek között szignifikáns összefüggés van, továbbá a gyógyszerész a betegek által leginkább elérhető egészségügyi szakember. Jelen vizsgálat is azt bizonyítja, hogy a gyógyszerész szerepe alapvető lehet az orvos és a beteg közötti információs szakadék áthidalásában, a kemoterápiában részesülő betegek pozitív terápiás kimenetének biztosításában, a kemoterápia mellékhatásának enyhítésében. Összefoglalójukban a szerzők megjegyzik: az onkológiai gyógyszerészek a betegek primer ellátását végző team tagjaként is fontos szerepet tölthetnek be. Szemlézte: Kazai Anita dr. Eredeti közlemény: Dang CC, et al. An emerging role of pharmacist in pre-chemotherapy counseling among breast cancer patients. Indian Journal of Pharmaceutical Sciences 2017;79(2):294-302.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.

PharmaPraxis

Antimikrobás szerek a patikai gyakorlatban

TÓSAKI Árpád

A baktériumfertőzés esetén alkalmazható készítmények széles tárháza áll a gyógyítók rendelkezésére. Egyes csoportjaik eltérő hatásmechanizmussal pusztítják el a kórokozókat. Jelen cikkben a baktériumok sejtfalszintézisére ható gyógyszerekkel ismerkedünk meg részletesebben.

PharmaPraxis

D vitamin és kálcium pótlás polycisztás ovárium szindrómában szenvedők betegek esetében

D-vitamin és kálcium pótlással kiegészített kezelés hatékonyan csökkenti a hyperandrogenizmus tüneteit, jótékonyan hat a menstruációs ciklus zavarait és eredményesen csökkenti testtömegindexet.

PharmaPraxis

Elavult a gyógyszertári asszisztensek oktatása

A szakmai szervezet több ízben jelezte a mindenkori kormányzat és szaktárca felé, hogy a képzést meghaladta a kor gyógyszergyártási és gyógyszertári gyakorlata, és javasolták, hogy ehhez igazítva szervezzék át az oktatást, ám a döntéshozóknál egyelőre nem sikerült eredményt elérniük.

PharmaPraxis

Gyógyszerész-beteg kapcsolat

A tudományos életet a gyógyszeriparra, az ott kivívott vezetői pozícióját pedig alkalmazott gyógyszerészi státuszra cserélte dr. Kádár Tibor gyógyszertárvezető gyógyszerész. Ma már egy kis budai patika vezetője és résztulajdonosa, de nem csak az adminisztrációval foglalkozik. A gyógyszertár törzsvásárlói gyakorta találkoznak vele a tára mögött.

Kapcsolódó anyagok

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).