A Magyar Klinikai Onkológiai Társaság 2014. november 13–15-én tartotta idei kongresszusát. A hazai és külföldi szakemberek mintegy 150 előadásban számoltak be a már bevezetett és a még vizsgálati stádiumban lévő gyógyszerekkel szerzett tapasztalatokról. A rák a tudomány fejlődésének köszönhetően ma már nem egyenlő a halálos ítélettel, korszerű diagnosztikai, műtéti, gyógyszeres és szupportív kezelések állnak rendelkezésünkre a teljes gyógyulás, vagy ha az nem lehetséges, akkor a beteg életének meghosszabbítása és az életminőség minél teljesebb megőrzése érdekében. A sikeres kezelés összehangolt csapatmunkát igényel, ezt tükrözi a konferencia programja is, ahol külön szekciót biztosítottak a szakápolókat foglalkoztató kérdéseknek. Kiemelkedő az ápolók szerepe a kezelések pontos betartásában, az esetleges nemkívánatos események észlelésében és leküzdésében. Az ápoló segíthet a betegnek a kezeléssel és betegséggel összefüggő kisebb, de az életet megkeserítő panaszok enyhítésében. Ehhez kaphattak segítséget a szekció résztvevői. A daganatos betegek ápolása hosszú távon nehéz, embert próbáló feladat. Az ápolók pszichés terheinek csökkentéséről, a kiégés megelőzéséről, az empátia fenntartásának lehetőségeiről is hallgathattak előadásokat az érdeklődők. Nem csak a konferencia miatt érdekesek azonban az ápolási szakembereknek a daganatok. A közmondásban szereplő suszter rossz cipője sajnos az egészségügyben is érvényesül. Bár az itt dolgozók az átlagembernél gyakrabban és élesebben szembesülnek a daganatok súlyosságával, kezelésének nehézségeivel, mégis, az egészségügyi dolgozók, mintha védettnek éreznék magukat, ritkábban vesznek a szűrővizsgálatokon. Magyarázatként sokszor az időhiányra leterheltségre hivatkoznak. Szóba jön az is, hogy jobban látják, mekkora terhet jelentenek az egyes vizsgálatok, és félnek vállalni a beavatkozást. A hibásan értelmezett szemérem is visszatarthatja a dolgozót a szűrővizsgálattól, hiszen az orvos, az asszisztens ismerős, ő előtte kellene megmutatkozni úgy, ahogy ismerős előtt nem szeretnénk, például kolonoszkópia, nőgyógyászati szűrés vagy mammográfia során. Meg talán abban is bízunk, hogy ezek a betegségek mindig valaki mást érnek utol, ez velünk nem történhet. A daganat azonban sajnos nem válogat, éppúgy megbetegszik az egészségügyi dolgozó, mint a más helyen tevékenykedő ember. És éppúgy jelentkezhet kultúránkban szégyellni való, mint vállalható helyen. A ráknak nem szalonképesebb szerv az epehólyag, mint a végbél, holott társaságban ez utóbbiról nem beszélünk, az epepanaszok viszont akár családi vacsora közben is említhetők. Küzdjük le az ellenérzéseinket és menjünk el a szűrővizsgálatokra önmagunk és szeretteink érdekében. Példát mutathatunk ezzel a betegeknek és a társadalomnak egyaránt. A vastagbélrákban szenvedő betegek szervezetének elnöke fogalmazott úgy, hogy „ha a vastagbélrák tabu, akkor abba belehalunk”. Az egészségügyi dolgozók sokat tehetnek azért, hogy ez ne így legyen. Fogadjuk meg az új évre, hogy elmegyünk a szűrővizsgálatokra, és szeretteinket is rábírjuk a részvételre! dr. Lipták Judit eLitMed.hu 2014. november 25.