PharmaPraxis

Milyen etikai problémákkal küzdenek a gyógyszerészek?

2022. MÁJUS 28.

Szöveg nagyítása:

-
+

A közforgalmú gyógyszerellátásban dolgozó gyógyszerészek által tapasztalt etikai kihívásokat és azok súlyosságát mérte fel egy szerb vizsgálat. Bevezetőjükben a belgrádi kutatók megállapítják: a többi egészségügyi szakmával ellentétben viszonylag keveset tudunk azokról az erkölcsi dilemmákról, amikkel a gyógyszerészek szembesülnek. E problémák súlyosságát és gyakoriságát eddig mindössze egyetlen, harminc éve megjelent vizsgálat próbálta megbecsülni (Haddad 1991). Az újabb vizsgálatok leginkább egy konkrét problémáról számoltak be: a közforgalmú gyógyszerellátásban dolgozó gyógyszerészek problémának élik meg, hogy üzleti és kereskedelmi érdekeknek kell megfelelniük. Egy következő vizsgálatfajta pedig arról tudósít, hogy a patikusok körében az etikai dilemmák stresszbetegség kialakulásához vezethetnek. Jelen vizsgálat kutatói egy kvantitatív, keresztmetszeti, multicentrikus vizsgálat keretein belül beszerzett empirikus tapasztalataikról számolnak be, amit általuk kifejlesztett és validált kérdőív segítségével végeztek. A vizsgálatnak 3 célja volt: 1. felmérni, hogy a gyógyszerészek mindennapi praxisukban milyen súlyosnak élik meg az etikai problémákat és milyen gyakorisággal találkoznak a 16 előre meghatározott etikai dilemmával; 2. megvizsgálni, milyen okokból sértik meg saját etikai elveiket a gyógyszerészek; és 3. felmérni, hogy a gyógyszerészek mennyire ismerik szakmájuk etikai kódexét, és mennyire tartják azt hasznosnak mindennapi praxisukban. A közforgalmú gyógyszerellátásban dolgozó gyógyszerészek etikai dilemmáinak súlyosságát és gyakoriságát felmérő online kérdőívet 690, véletlenszerűen megkeresett patikus töltötte ki. A gyógyszerészek témával kapcsolatos érdeklődését mutatja, hogy a válaszarány igen magas: 84%-os volt. A válaszadók 94%-a volt nő, átlagos munkatapasztalatuk 15,17 ± 10,04 év volt. Az értékeléskor két olyan probléma emelkedett ki, amit a legtöbb válaszadó különösen súlyosnak értékelt: 1. ha a gyógyszerésznek a felíró orvossal való konfliktus elkerülése érdekében olyan gyógyszert kell diszpenzálnia, amit a beteg gyógyulása szempontjából inadekvátnak tart; és 2. ha a gyógyszerésznek a beteggel való humánus bánásmód érdekében jogi szabályt kell áthágnia. Az is kiderült azonban, hogy e legsúlyosabb etikai kihívásokkal a patikusok csak ritkán találkoznak praxisukban. Az életkor és a gyógyszerész által megélt problémasúlyosság között a kutatók nem találtak összefüggést, azonban a fiatalabbak a legtöbb problémával gyakrabban szembesültek, mint az 50 évesnél idősebbek. Egyetlen problémát jeleztek nagyobb gyakorisággal az 50 évesnél idősebbek: a patika kereskedelmi céljainak elérése érdekében rájuk nehezedő presszúrát. A 15 évnél rövidebb szakmai gyakorlattal rendelkező patikusok egyetlen kivétellel minden etikai problémát súlyosabbnak ítélték, mint azok, akik hosszabb tapasztalattal bírnak: ha nekik kell informálniuk a diagnózisát nem ismerő beteget azzal kapcsolatban, hogy miért írtak fel számára egy adott gyógyszert. A 15 évnél hosszabb szakmai gyakorlattal rendelkező patikusok kisebb problémagyakoriságról számoltak be – kivételt ez alól a kereskedelmi célok miatti presszúra jelentette. A leggyakoribb etikai kihívások a következők voltak: 1. A gyógyszerész a receptfelírás adminisztratív hibái miatt nem tudja az adott gyógyszert diszpenzálni a betegnek; és 2. a beteg nem tudja kifizetni a számára felírt gyógyszert. Mindazonáltal, a patikusok egyharmada egyáltalán nem tudott felidézni olyan esetet, amikor etikai kihívással szembesült munkája során. A kérdőív által felsorolt problémák, amikkel viszonylag gyakran találkoztak a patikusok, a következők voltak: originális helyett generikus szer diszpenzálása; olyan szer diszpenzálása, ami szerinte nem lesz hasznos a betegnek; a beteg nem tudja megérteni a gyógyszerész tanácsait; a beteg bizalmatlanságát fejezi ki a számára felírt szerrel kapcsolatban; a gyógyszerésznek számos egyéb feladatot kell végeznie a diszpenzálással párhuzamosan; bizalmas beszélgetést kell végezni a többi beteg jelenlétében; túlzóan reklámozott táplálékkiegészítőt kell kiadni; kolléga vagy saját maga kompetenciáját kell megkérdőjeleznie a beteg jólléte érdekében. A patikusok 85%-a mondta azt, hogy ismeri szakmája etikai kódexét, 46%-uk használja azt időnként, 25%-uk gyakran. Mint kiderült, negatív korreláció van aközött, hogy egy patikus mennyire ismeri a kódexet és mennyire tartja azt hasznosnak. Az etikai elvek megsértését a gyógyszerészek leginkább azért tartják problémásnak, mert azzal árthatnak a betegnek. Összefoglalójukban a kutatók kifejtik: a patikusok által legnehezebbnek tartott etikai problémá(ko)n az orvosokkal való kommunikáció javításával és a mindennapi szakmai munka során tapasztaltakat jobban figyelembe vevő etikai kódexek alkotásával lehetne segíteni. Szemlézte: Kazai Anita dr. Eredeti közlemény: Crnjanski, Tatjana, Dusanka Krajnovic, and Mirko Savic. "Pharmacists’ assessment of the difficulty and frequency of ethical issues encountered in community pharmacy settings." Science and Engineering Ethics 25.4 (2019): 1017-1036.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.

PharmaPraxis

Antimikrobás szerek a patikai gyakorlatban

TÓSAKI Árpád

A baktériumfertőzés esetén alkalmazható készítmények széles tárháza áll a gyógyítók rendelkezésére. Egyes csoportjaik eltérő hatásmechanizmussal pusztítják el a kórokozókat. Jelen cikkben a baktériumok sejtfalszintézisére ható gyógyszerekkel ismerkedünk meg részletesebben.

PharmaPraxis

D vitamin és kálcium pótlás polycisztás ovárium szindrómában szenvedők betegek esetében

D-vitamin és kálcium pótlással kiegészített kezelés hatékonyan csökkenti a hyperandrogenizmus tüneteit, jótékonyan hat a menstruációs ciklus zavarait és eredményesen csökkenti testtömegindexet.

PharmaPraxis

Elavult a gyógyszertári asszisztensek oktatása

A szakmai szervezet több ízben jelezte a mindenkori kormányzat és szaktárca felé, hogy a képzést meghaladta a kor gyógyszergyártási és gyógyszertári gyakorlata, és javasolták, hogy ehhez igazítva szervezzék át az oktatást, ám a döntéshozóknál egyelőre nem sikerült eredményt elérniük.

PharmaPraxis

Gyógyszerész-beteg kapcsolat

A tudományos életet a gyógyszeriparra, az ott kivívott vezetői pozícióját pedig alkalmazott gyógyszerészi státuszra cserélte dr. Kádár Tibor gyógyszertárvezető gyógyszerész. Ma már egy kis budai patika vezetője és résztulajdonosa, de nem csak az adminisztrációval foglalkozik. A gyógyszertár törzsvásárlói gyakorta találkoznak vele a tára mögött.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Ki itt a Frankenstein?

NAGY Zsuzsanna

Mary Shelley alkotása felvetette a modern bioetika alapkérdéseit.

PharmaPraxis

A gyógyszerész mint menedzser

Mint minden munkahelyen, ahol emberek dolgoznak együtt, a gyógyszertárban is szükség van arra, hogy valaki ellássa a vezetői szerepkört. De mi tesz egy gyógyszerészt egyben sikeres vezetővé, mai szóval: menedzserré, aki jól koordinálja a vele dolgozó technikusok munkáját, megszervezi, irányítja és kontrollálja a gyógyszertár vagy a klinikai munkacsoport működését?

Ökológia

A boldogság közgazdaságtana

Elmondható, hogy a piacok leginkább a boldogtalan és elégedetlen fogyasztókra várnak. Ők ugyanis a vásárlói azoknak a nagy mennyiségben előállított komforttermékeknek – pl. cipők, autók, TV-k -, amelyek használata rövidtávon közvetlen ösztönzést és kellemes érzetet nyújt. Azonban ezeknek a termékeknek gyorsan csökken a hasznosságuk, sőt tartós fogyasztásuk hosszútávon függőséghez vezet(het), ugyanis a múltbeli örömérzet megszerzéséhez a jelenben még több komfortjószágot kell fogyasztani.

PharmaPraxis

Kutatási trendek a gyógyszerészi kommunikációban

A gyógyszerészi kommunikációval foglalkozó kutatások főbb irányvonalait bemutató különszámot jelentetett meg a Pharmacy című, szabad hozzáférésű, negyedéves folyóirat. A lap szerkesztőségi közleményében Sofia Kälvemark Sporrong és Susanne Kaae foglalták össze a különszámban bemutatott legérdekesebb trendeket (Trends in Pharmacy Practice Communication Research).

PharmaPraxis

Legyen gyógyszerész a bentlakásos intézményekben is

Milyen klinikai és gazdasági előnnyel jár a gyógyszerész bevonása egy közösségi kórházhoz tartozó, betegközpontú bentlakásos intézmény működésébe?