Ökológia

Növényvédő szerek kockázatos hatásai az emberi egészségre – rák és más kapcsolódó betegségek

2022. ÁPRILIS 13.

Szöveg nagyítása:

-
+

Miközben a konvencionális mezőgazdaságban elterjedt növényvédő szerek ökológiai és emberi egészségügyi hatása is súlyos, mind a környezetünk, mind az élelmiszereink szennyezettek ezekkel a szerekkel. Az Environmental toxicology and pharmacology szaklapban megjelent tanulmány, a Hazardous effects of chemical pesticides on human health–Cancer and other associated disorders szerzői összefoglalták, hogy melyek azok a főbb egészségügyi problémák, amelyek kapcsolatban állnak különféle növényvédő szerekkel, és bemutatták az ezeket okozó eddig megismert mechanizmusokat. A növényvédő szereknek való kitettség terén három fő típus különböztethető meg: a rövid távú, nagyon magas szintű kitettség (szándékos és foglalkozásból adódó), a hosszú távú magas szintű (foglalkozásból adódó) és a hosszú távú nagyon alacsony szintű kitettség (nem foglalkozásból adódó). A szándékos kitettségbe tartozik az öngyilkosság, amelynek egyik igen elterjedt eszközét a viszonylag könnyen elérhető peszticidek jelentik. Foglalkozásból adódó kitettség áll fenn többek között a növényvédőszer-gyártásban dolgozók, a mezőgazdasági munkások és a zöldség-gyümölcs árusok esetében. A nem foglalkozásból adódóan kitettek csoportjába tartozik az emberek legnagyobb része, akik leginkább fogyasztóként érintkeznek a növényvédő szerekkel, fogyasztják azokat a különféle élelmiszereken keresztül. A növényvédő szerek egészségügyi hatásainak megértését nehezíti, hogy sokféle befolyásoló tényező alakíthatja azokat, és a gyakran rágcsálókon végzett tipikus laborkísérletekkel ellentétben a valóságban többféle szerrel egyszerre találkozik az emberi szervezet. Az egerek és patkányok ráadásul kevesebb javító enzimmel rendelkeznek, mint az emberek, ez közvetlenül is befolyásolhatja az eredményeket. Számos tanulmány mutatott ki összefüggést különféle betegségek és pesztidiceknek való kitettség között. Mind a gyermekeket, mind a felnőtteket érintő rákos megbetegedések szoros kapcsolatban állnak a növényvédő szerekkel. Kutatásokból kiderült, hogy az anyák ilyen szereknek való kitettsége kapcsolatban áll a gyermekek leukémiás megbetegedésével. Az endokrin rendszer zavarait okozó kémiai anyagok (environmental endocrine disrupting chemicals – EDCs) összefüggésben állnak a hormonfüggő rákos megbetegedésekkel, mint a mellrák, a hererák és a prosztatarák. A szerves foszfátok metabolikusan aktiválódnak, irreverzibilisen gátolják a kolinészterázokat és neurotoxinként viselkednek. Egy kutatás eredményei szerint a gyomorrák, végbélrák, májrák, hólyagrák és agydaganat gyakoribb volt azokban a régiókban, ahol magasabb volt a peszticidhasználat mértéke, mint ott, ahol alacsonyabb. A daganatos megbetegedések mellett több más betegség is kapcsolatban áll a növényvédő szerekkel, amelyek szintén halálosak lehetnek, vagy ronthatják az életminőséget. Ezek közé tartozik a Parkinson-kór, az Alzheimer-kór, valamint légzőszervi és reprodukciós rendellenességek is. Egy metaanalízis során kimutatták, hogy a peszticidkitettség olyan gének módosulását okozhatja, amelyeknek szerepe van a Parkinson-kór patogenezisében, egyes környezeti szennyezőanyagok pedig pozitív kapcsolatban állnak az Alzheimer-kór patogenezisével. Reprodukciós problémákkal kapcsolatban szintén többféle eredmény utal a peszticidek káros hatásaira. Ezen eredmények egy része laborkörülmények között végzett állatkísérletekből származik, egy kutatás pedig arra az eredményre jutott, hogy azokon a területeken, ahol nagyobb mennyiségű peszticidet használtak, ott a vetélésnek, az alacsony születési súlynak, a hypospadiasisnak, a rejtettheréjűségnek és a mikropénisznek mind jelentősen magasabb prevalenciarátái és kockázata volt. Légzőszerveket érintő megbetegedések szintén kötődnek a növényvédő szerekhez. Akár prenatális érintkezés is okozhat gyermekkori problémákat: spanyolországi kutatásokban például azt találták, hogy a DDT egy metabolitjának magasabb mértékű jelenléte növelte 4 éves korban a nehézlégzés kockázatát. Egy másik kutatásban pedig arra az eredményre jutottak, hogy a növényvédőszer-palackozóban dolgozó munkások esetében magasabb többféle légzőszervi megbetegedés (például krónikus köhögés, hármas és négyes fokú légszomj, torokirritáció) kockázata, mint olyanoknál, akik más palackozóban dolgoznak. A növényvédő szerek egészségügyi kockázataihoz vezető molekuláris mechanizmusokkal kapcsolatban még sok kérdés megválaszolatlan, de egyre többet tudunk. A különféle szerek más és más módon hathatnak, többek között a sejt idegen anyagokra adott válaszait stimulálva, akár reaktív oxigén gyököket (ROS) indukálva. A molekuláris mechanizmusok közé tartozik az endokrin működés megzavarása (például hormonreceptorok aktiválása által), a genetikai károkozás (többek között génmutációk, kromoszómaaberrációk), az oxidatív stressz, illetve epigenetikai hatások (DNS metilációs mintázatok, hisztonmódosítás) előidézése. Szemlézte: Pribéli Levente Eredeti közlemény: Sabarwal, A., Kumar, K., & Singh, R. P. (2018). Hazardous effects of chemical pesticides on human health–Cancer and other associated disorders. Environmental toxicology and pharmacology, 63, 103-114.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Ökológia

Túlfogyasztás és lelki kiteljesedés – Gyulai Iván új kötetéről

A szerző ökológus, a hazai környezet-, és természetvédelem ismert szakembere és a fenntartható fejlődés fáradhatatlan kutatója és propagátora. Gyulai Iván e kötetében a fenntartható fejlődés koncepcióját mutatja be. Nagyon világosan, közérthetően, rendszerszemléletben. Onnan indul el, hogy a megközelítésmód fókuszában nem az emberi igények, hanem a szükségletek kielégítésének biztosítása áll. Ez a kérdéskör magyar irodalmában gyakran összekeveredik.

Ökológia

Minamata kór – Valami új a nap alatt

A kötet alapján teljes bizonyossággal látható, hogy a klíma változása, a tiszta ivóvíz hiánya, a lecsökkent biológiai sokféleség rengeteg viszontagságot hoz még az emberiség számára.

Ökológia

Mennyi az elég?

Az SZVT Kutatási és Fejlesztési Központ székházában került sor arra az interaktív konferenciára, melynek témája Gyulai Iván „Fenntartható fejlődés” tanulmányának három fejezete volt. Az egyes fejezetekhez korreferátumok hangzottak el Gyulai Iván rövid ismertetőit követően, majd a hallgatóság oszthatta meg észrevételeit...

Ökológia

A katasztrofikus klímaváltozási szcenáriók kutatása

A klímaváltozással foglalkozó szakirodalom áttekintését is elvégző közleményben Luke Kemp és munkatársai (amerikai, kínai, brit, holland és német kutatók) kifejtik: bár a kulcsfontosságú Torontói Deklaráció már 1988-ban megállapította, hogy a klímaváltozás lehetséges következményeinél csak egy globális nukleáris háború következményei lehetnek rosszabbak...

Ökológia

A fészkesvirágzatú növények (Asteraceae) szerepe az emberi egészség védelmében

Az Asteraceae család, azaz a fészkesvirágzatúak a világ egyik legszélesebb elterjedésű és legfajgazdagabb növénycsaládja. Olyan növényeket sorolunk ide, mint a pongyola pitypang, a saláta, a cikória, a kamilla és az articsóka. E taxon egészségügyi jelentőségét vizsgálták a The Plants of the Asteraceae Family as Agents in the Protection of Human Health című tanulmány szerzői. Nagy diverzitásuk ellenére a legtöbb faj kémiai összetétele alapjaiban hasonló, a prebiotikus tulajdonságú inulinnak mindegyikük jó forrása. Emellett erős antioxidáns, gyulladáscsökkentő, antimikrobiális, vizelethajtó és sebgyógyító hatást is kifejtenek.

Kapcsolódó anyagok

Ökológia

Túlfogyasztás és lelki kiteljesedés – Gyulai Iván új kötetéről

A szerző ökológus, a hazai környezet-, és természetvédelem ismert szakembere és a fenntartható fejlődés fáradhatatlan kutatója és propagátora. Gyulai Iván e kötetében a fenntartható fejlődés koncepcióját mutatja be. Nagyon világosan, közérthetően, rendszerszemléletben. Onnan indul el, hogy a megközelítésmód fókuszában nem az emberi igények, hanem a szükségletek kielégítésének biztosítása áll. Ez a kérdéskör magyar irodalmában gyakran összekeveredik.

Ökológia

Minamata kór – Valami új a nap alatt

A kötet alapján teljes bizonyossággal látható, hogy a klíma változása, a tiszta ivóvíz hiánya, a lecsökkent biológiai sokféleség rengeteg viszontagságot hoz még az emberiség számára.

Ökológia

Mennyi az elég?

Az SZVT Kutatási és Fejlesztési Központ székházában került sor arra az interaktív konferenciára, melynek témája Gyulai Iván „Fenntartható fejlődés” tanulmányának három fejezete volt. Az egyes fejezetekhez korreferátumok hangzottak el Gyulai Iván rövid ismertetőit követően, majd a hallgatóság oszthatta meg észrevételeit...

Ökológia

A fészkesvirágzatú növények (Asteraceae) szerepe az emberi egészség védelmében

Az Asteraceae család, azaz a fészkesvirágzatúak a világ egyik legszélesebb elterjedésű és legfajgazdagabb növénycsaládja. Olyan növényeket sorolunk ide, mint a pongyola pitypang, a saláta, a cikória, a kamilla és az articsóka. E taxon egészségügyi jelentőségét vizsgálták a The Plants of the Asteraceae Family as Agents in the Protection of Human Health című tanulmány szerzői. Nagy diverzitásuk ellenére a legtöbb faj kémiai összetétele alapjaiban hasonló, a prebiotikus tulajdonságú inulinnak mindegyikük jó forrása. Emellett erős antioxidáns, gyulladáscsökkentő, antimikrobiális, vizelethajtó és sebgyógyító hatást is kifejtenek.

Ökológia

Célkitűzések a biodiverzitás megőrzéséért

2010-ben jött létre a Biológiai Sokféleség Egyezmény (Convention on Biological Diversity), amelynek létrehozásakor egy 10 éves keretrendszert, a biodiverzitási stratégiát (Strategic Plan for Biodiversity 2011–2020) is kidolgozták. Távlati célként azt jelölték meg, hogy 2050-re az ember harmóniában éljen a természettel, a biodiverzitást értékelve, megőrizve, helyreállítva és bölcsen használva. Ennek elérése érdekében fogalmazták meg a 20 Aicsi-célt, amely részletezi a tágabb célkitűzések eléréséhez szükséges teendőket – többek között a biodiverzitás-csökkenés mögött húzódó okok kezelését, a biodiverzitás fenntartható használatát, illetve az ebből származó javak igazságos elosztását.