A tizenötödik századi európai hódítások nagyban hozzájárultak az emberi bioszféra-átalakításhoz. Új mezőgazdasági gyakorlatok, fajták, technológiák, sőt világnézetek terjedtek el világszerte, a kontinensek összekapcsolása, összekapcsolódása pedig utat nyitott mindenféle élőlénynek, illetve vírusoknak is. A hódítók szándékos népirtásai és az őslakosokra nézve gyakran halálos új betegségek a helyi lakosság drámai csökkenését okozták. A Nature Ecology & Evolution szaklapban megjelent cikk (Non-uniform tropical forest responses to the ‘Columbian Exchange’ in the Neotropics and Asia-Pacific) a népességcsökkenés hatására bekövetkező újraerdősülés területi összefüggéseit, és a különbségek mögött húzódó okokat vizsgálja. A kolumbiai csere (Columbian Exchange) az 1492 utáni spanyol és portugál hódításokat jelöli. A kutatók palinológiai (pollentani), paleoökológiai ismeretek segítségével tárták fel az erdőborítottság múltbeli változásait, törekedve arra, hogy széles földrajzi régiók szisztematikus vizsgálatával minél pontosabb képet alkossanak az ökoszisztémák népesség- és földhasználat-változásra adott válaszairól. A vizsgált Neotropikus és Ázsiai-Csendes-óceáni térség egyaránt szerves része volt az interkontinentális személy- és áruszállításnak. Ez nagyban hozzájárult különféle halálos betegségek terjedéséhez, amelyek a hódításokat megelőző időszak népességéhez képest akár 30–90%-os csökkenést is előidézhettek. Azt feltételezhetjük, hogy a földhasználatra gyakorolt hatás miatt hasonló mértékű ökoszisztéma-változások, újraerdősülés következhettek be. A tanulmányból kiderül, hogy – bár mind a trópusi Afrikában, mind az Ázsiai-Csendes-óceáni régióban jelen volt – az újraerdősülés bekövetkezte és mértéke számos térben változó kulturális és klimatikus hatástól függ, összefüggésben az ökorégió-specifikus rezilienciával. Az eredmények erősen vegyes képet mutatnak, az újraerdősülés mértéke nem homogén. Ez azt is jelenti, hogy az erdősülés nem jó jelzője az adott terület népességcsökkenésének, mivel számos földrajzi és kulturális tényező erősen befolyásolja. A szerzők felhívják rá a figyelmet, hogy a különböző adatok közötti jelentős eltérések jelzik, hogy a változatos földhasználati stratégiák, és más kulturális, társadalmi és biofizikai tényezők is meghatározó szerepet játszottak a megfigyelhető vegetációs és tűzaktivitási változások kiváltásában. Kiemelendő például, hogy bizonyos térségekben olyan földhasználati gyakorlatokat alkalmaztak az őslakosok, amelyek fenntartották az erdőborítottság mértékét, így ezekben az esetekben nem helytálló az erdősültség változására az őslakosok népességcsökkenését jól jelző egyetlen indikátorként tekinteni. A kutatásból kiderül, hogy a légköri-humán hajtóerők, társadalmi összeomlás, és akár a prekoloniális ökoszisztéma-mérnöki tevékenység jelentősebb mértékben befolyásolhatták az erdősültséget az ibériai kapcsolatnál. A klimatikus tényezők erősebben hathattak a szezonálisan változó ökoszisztémák esetében – azonban szintén jelentősek az éghajlati tényezőkre adott emberi alkalmazkodási megoldások (erre egy példa az éghajlati szélsőségek ellen alkalmazott adaptív agroerdészeti megoldások és más, új gyakorlatok kialakítása). Az adatok az erdőborítottság növekedése mellett más esetekben csökkenést mutatnak az ibériai érkezést követően, ami bekövetkezhetett akár közvetlenül az érkezés után, akár később, a kolonizáció tágabb következményeinek hatására (példa a kapitalista európai hegemónia kiterjedése, vagy a nagy felgyorsulás). Szintén áttételes következmény lehetett egyes esetekben, hogy az őslakosok olyan területekre kényszerültek vándorolni, ahol korábban nem folytattak mezőgazdasági művelést. A Neotropikus régió átalakított tájaiban az iparosodás korában bekövetkező erdőterület-vesztés azonban messze meghaladja az elmúlt kétezer év minden erdősültség-változását. Az őslakosok sok térségben való meggyilkolása, áttelepítése és megfertőzése, és a flóra és fauna „cseréje” mind az Antropocén újraértékelésére kell, hogy ösztönözzön minket – egy időben is változatos, biogeográfiailag és kulturálisan egyenlőtlen folyamatról van szó. Az erdősülési dinamikák összefüggéseinek még mélyebb feltárásához részletesebb vegetációs és tájhasználat-változási adatokra van szükség a trópusok különböző területeiről, az archeológiai, paleoökológiai ismereteket és az őslakosok ökológiai tudását kombinálva. Ezzel alaposabban fel lehetne tárni, hogy hogyan hatott az őslakosok ellenállása, az invazív fajok, a gazdasági egyenlőtlenségek, valamint a koloniális hatalom és a profit által hajtott tájhasználat szerte a trópusi világban. A múltbeli események alaposabb megértése nagyban segítheti a természetvédelmi törekvéseket azzal, hogy segít megbirkózni a változatos társadalmi-politikai, kulturális és gazdasági tényezőkkel, amelyek alakították és alakítják ma is a trópusi tájak szerkezetét, sokféleségét és rugalmas ellenálló képességét. Szemlézte: Pribéli Levente Eredeti közlemény: Wiegand Thorsten, et al. Consequences of spatial patterns for coexistence in species-rich plant communities. Nature Ecology & Evolution 2021;1-9.