Ökológia

Biodiverzitás és a következő nemzedék

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az ENSZ napokban kiadott Global Biodiversity Outlook című jelentése megállapítja, hogy a világ kormányai által 2002-ben az idei évre megfogalmazott céljai egyáltalán nem teljesültek. A megállapodással ellentétben a biodiverzitás csökkenése ellen nem sikerült hatékonyan fellépni és a szegénység enyhítése sem valósult meg. Mindkét mulasztás jelentős veszélyeket hordoz a jelenlegi társadalomra nézve, ám főként a következő generáció jólléte és egészsége forog kockán. A kihalás szélén álló fajok száma növekedett. A legnagyobb veszélyben lévő kétéltűek helyzete sem javult,a korallfajok eltűnése pedig gyorsult. A növényfajok közel negyedét fenyegeti a kihalás veszélye A klímaváltozás, a környezetszennyezés, az invazív idegen fajok terjedése, az élőlények természetes lakóhelyének megváltozása, valamint a föld és vizeink túl intenzív használata és az erdők fragmentációja együttesen okozzák az ijesztő változásokat. Jelentős problémát okoz, hogy egyelőre hiányzik a biodiverzitás és az emberi jóllét közötti összefüggések pontos tudományos térképe, amely sokszor használt hivatkozási alap a teendők halogatására. Ám a részletes összefüggések ismeretének hiányában éppenséggel fokozott óvatosságra int. A 2002-es célkitűzés egyes részterületeken (invazív fajok kontrollja, erdővédelem) hozott bizonyos eredményeket, bizonyítva, hogy a megfelelő erőforrásokkal és politikai akarattal nagyobb méretekben is véghezvihető lenne a változás. Némi optimizmusra ad okot az is, hogy hatékonyabb lehetőségek bontakoztak ki a természetvédelem, a ymezőgazdasági területek beültetése, valamit a folyók medencéinek helyreállítása területén is. Mára nyilvánvaló vált, hogy ha a jelenlegi berendezkedés, a “business as usual” súlyosan veszélyezteti a jövő nemzedékek alapvető szükségleteit, de különösen a szegénységben élő embertársainkét. Az is világossá vált, hogy a biológiai sokszínűség megőrzése nem egy költséges és nehezen kivitelezhető feladat , hanem egy bölcs és költséghatékony befektetés az egész emberiség számára. Ennek ellenére a legtöbb iparosodott állam vezetője folytatná a föld intenzív kizsákmányolását (a trópusi őserdők irtásával előállított bio-üzemanyag, túlhalászat, etc. ). Sürgős akciókra és változtatásokra lenne szükség a föld-, az energia-, és a vízhasználat területén, valamint piaci incentívák bevezetésére a pazarló fogyasztási minták ellen. A vízi kultúrák megmentése szintén nem halogatható tovább. A jelentés kiemeli, hogy minden szinten, de különösen a gazdasági és állami szektorban szükséges, hogy a biodiverzitás szempontjából jobb döntések szülessenek a jövőben, hiszen ez társadalmunk egyik alapvető problémája. Amennyiben ezt elmulasztjuk megtenni, a következő generáció helyzete jelentősen bizonytalaná válik. Forrás: ENSZ - Global Diversity Outlook MTvSZ

KULCSSZAVAK

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Ökológia

Túlfogyasztás és lelki kiteljesedés – Gyulai Iván új kötetéről

A szerző ökológus, a hazai környezet-, és természetvédelem ismert szakembere és a fenntartható fejlődés fáradhatatlan kutatója és propagátora. Gyulai Iván e kötetében a fenntartható fejlődés koncepcióját mutatja be. Nagyon világosan, közérthetően, rendszerszemléletben. Onnan indul el, hogy a megközelítésmód fókuszában nem az emberi igények, hanem a szükségletek kielégítésének biztosítása áll. Ez a kérdéskör magyar irodalmában gyakran összekeveredik.

Ökológia

Minamata kór – Valami új a nap alatt

A kötet alapján teljes bizonyossággal látható, hogy a klíma változása, a tiszta ivóvíz hiánya, a lecsökkent biológiai sokféleség rengeteg viszontagságot hoz még az emberiség számára.

Ökológia

Mennyi az elég?

Az SZVT Kutatási és Fejlesztési Központ székházában került sor arra az interaktív konferenciára, melynek témája Gyulai Iván „Fenntartható fejlődés” tanulmányának három fejezete volt. Az egyes fejezetekhez korreferátumok hangzottak el Gyulai Iván rövid ismertetőit követően, majd a hallgatóság oszthatta meg észrevételeit...

Ökológia

A katasztrofikus klímaváltozási szcenáriók kutatása

A klímaváltozással foglalkozó szakirodalom áttekintését is elvégző közleményben Luke Kemp és munkatársai (amerikai, kínai, brit, holland és német kutatók) kifejtik: bár a kulcsfontosságú Torontói Deklaráció már 1988-ban megállapította, hogy a klímaváltozás lehetséges következményeinél csak egy globális nukleáris háború következményei lehetnek rosszabbak...

Ökológia

A fészkesvirágzatú növények (Asteraceae) szerepe az emberi egészség védelmében

Az Asteraceae család, azaz a fészkesvirágzatúak a világ egyik legszélesebb elterjedésű és legfajgazdagabb növénycsaládja. Olyan növényeket sorolunk ide, mint a pongyola pitypang, a saláta, a cikória, a kamilla és az articsóka. E taxon egészségügyi jelentőségét vizsgálták a The Plants of the Asteraceae Family as Agents in the Protection of Human Health című tanulmány szerzői. Nagy diverzitásuk ellenére a legtöbb faj kémiai összetétele alapjaiban hasonló, a prebiotikus tulajdonságú inulinnak mindegyikük jó forrása. Emellett erős antioxidáns, gyulladáscsökkentő, antimikrobiális, vizelethajtó és sebgyógyító hatást is kifejtenek.

Kapcsolódó anyagok

Ökológia

Célkitűzések a biodiverzitás megőrzéséért

2010-ben jött létre a Biológiai Sokféleség Egyezmény (Convention on Biological Diversity), amelynek létrehozásakor egy 10 éves keretrendszert, a biodiverzitási stratégiát (Strategic Plan for Biodiversity 2011–2020) is kidolgozták. Távlati célként azt jelölték meg, hogy 2050-re az ember harmóniában éljen a természettel, a biodiverzitást értékelve, megőrizve, helyreállítva és bölcsen használva. Ennek elérése érdekében fogalmazták meg a 20 Aicsi-célt, amely részletezi a tágabb célkitűzések eléréséhez szükséges teendőket – többek között a biodiverzitás-csökkenés mögött húzódó okok kezelését, a biodiverzitás fenntartható használatát, illetve az ebből származó javak igazságos elosztását.

Ökológia

A gyógyászati célból használt állatokat is fenyegeti az ökoszisztémák leromlása

Az Ecology and Society szaklapban megjelent tanulmány (Global synthesis reveals that ecosystem degradation poses the primary threat to the world’s medicinal animals) az első globális áttekintő munka, ami a gyógyászati állatok felhasználásának és veszélyeztetettségének összefüggéseit vizsgálja. A kutatás célja az volt, hogy tisztázza a gyógyászati célú felhasználás jelentőségét az egyes fajok populációinak csökkenésében, mivel mind szakmai körökben, mind a médiában megjelenik az a nézet, miszerint a gyógyászati célú felhasználás komoly fenyegetést jelent a különböző állatfajokra, azok túlhasználatához vezet.

Hírvilág

53 százalékkal csökkentek az erdőben élő gerincesek populációi 50 év alatt

Több mint felére csökkenetek az erdőben élő gerinces állatok populációi az elmúlt 50 év alatt az erdők biodiverzitásáról a Természetvédelmi Világalap (WWF)vezetésével készült első globális állapotfelmérés szerint.

Ökológia

A betegségek felbukkanása, az állattartás kiterjedése és a biodiverzitás csökkenése globális léptékben összefügg

Az állattartás egyre növekvő mértéke csökkenti a biodiverzitást, és egyre erősebben veszélyezteti mind az emberi, mind az állati egészséget. Az e mögött húzódó összefüggések pontosabb megértése mind közegészségügyi, mind természetvédelmi szempontból kiemelkedő jelentőségű. A Biological Conservation szakfolyóiratban megjelent publikáció, az Emerging diseases, livestock expansion and biodiversity loss are positively related at global scale ezeket az összefüggéseket tárja fel nemzetközi adatbázisokból származó adatok segítségével végzett modellezésekkel.

Hírvilág

A globális felmelegedés 17 százalékkal csökkentheti a vizek élővilágát

A globális felmelegedés 17 százalékkal csökkentheti a vizek élővilágát. A világ óceánjai hal- és egyéb állatállományának egy hatodát veszíthetik el a évszázad végére, ha a klímaváltozás a jelenlegi mértékben zajlik - vélik tengerbiológusok.