A neves amerikai pszichológus, Oishi Shigehiro a Társas-ökológiai lélektan (socioecological psychology) című közleményében kísérletet tesz arra, hogy újradefinálja a társas-ökológiai megközelítést és a terület főbb célkítűzéseit és módszertanát is meghatározza. A társas-ökológiai megközelítés a hazai egészségpszichológus, Urbán Róbert megfogalmazása szerint: „fő fókuszában a személy és a környezet közötti kölcsönhatás áll társas, intézményes és kulturális kontextusával együtt”. Urbánnal szemben Oishi szerint a társas-ökológiai pszichológia inkább arra tesz kísérletet, hogy nem csak a percipiált és megkonstruált környezeti reprezentációk hatását kutassa (ahogy ezt a lélektan és a szociálpszichológia legtöbb irányzata jellemzően megkísérli), hanem a környezet objektív (fizikai, biokémiai) paramétereinek a viselkedésre, gondolkodásra és érzésekre gyakorolt hatását megragadja. Ebből a szempontból Oishi személete inkább epidemiológiainak, humánökológiainak vagy szociológiainak tekinthető. Oishi kiemeli, hogy a lélektan legtöbb irányzata kizárólagosan meghatározó szerepet tulajdonít a belső intrapszichés folyamatoknak a viselkedés megértésében és egyáltalán nem veszi figyelembe a fizikai, klimatikus, politikai, demográfiai és kulturális hatásokat, pedig ezek is bizonyítottan befolyásolják az emberi viselkedést. (Magyarországon Buda Béla pszichiáter képviselt hasonló szemléletet, aki felhívta a hazai kutatók figyelmét, hogy az ember a kapcsolataiban és környezetében dinamikus és állandó interakcióban áll, amely hatására változik.) A szerző szerint három jól elkülöníthető típusa van a társas ökológiai pszichológiai kutatásoknak: (1) asszociatív: a társas környezet hatása a viselkedésre (példaként a népsűrűség segítségnyújtás enyhébb foka összefüggést ajánlja), (2) folyamat: egy mediátorfolyamat is azonosít a viselkedés/érzelem és a külső hatás között (példa: népsűrűség -> felelősséghárítás -> segítségnyújtás alacsonyabb foka), (3) niche construction: bizonyos gondolatok/érzések/viselkedések valamilyen niche létrehozását okozzák (például az információs túltöltöttség hatására egy bajbajutottakat segítő intézmény létrehozása). A szociológiától és az epidemiológiától az különíti el ezt a területet, hogy kizárólag asszociatív vizsgálatokat végeznek, a környezetpszichológiától, közösségi pszichológiától pedig az, hogy azok kizárólag kérdőíves és megfigyeléses vizsgálatokat végeznek. A viselkedésökológiai kutatási módszertant (és kutatási sorrendet) tartja szerencsésnek azzal a különbséggel, hogy nem csak a biológiai nyereség szempontjából elemezze az emberi viselkedést. Régi probléma, hogy a humánetológiai, viselkedésökológiai vizsgálatok ugyanazon problémakört vizsgálják, mint a lélektan, szociálpszichológia és a szociológia; és ez a megközelítés az átjárást és integráció lehetőségét kínálja. Meglepő, hogy a szerző számos környezetpszichológiai, epidemiológiai és ökopszichológiai paradigmában készült vizsgálatot társas-ökológiai pszichológiai vizsgálatként értékel. Eredeti közlemények: Oishi, S. (2014). Socioecological psychology. Annual review of psychology, 65, 581-609. Kapcsolódó hazai irodalom Buda B (2012). Empátia: a beleélés lélektana: folyamatok, alkalmazások, új szempontok. Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest. Urbán R (2017). Az egészségpszichológia alapjai. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2017.