Más környezeti és társadalmi problémákhoz hasonlóan a biológiai sokféleség vészes csökkenésének megállításáért is születtek, születnek nemzetközi megállapodások. Azonban – ahogyan a klímaváltozás mérséklése esetében – a biodiverzitás-megőrzés terén is kudarcot vallottak az eddigi próbálkozások globálisan. Ez felveti a kérdést, hogy milyen tényezők okozhatják a sikertelenséget, és mit tehetnénk a probléma megoldásáért. A Nature Sustainability szaklapban 2021 márciusában megjelent szerkesztői összefoglaló (Setting biodiversity goals) ezt a témakört járja körül.

2010-ben jött létre a Biológiai Sokféleség Egyezmény (Convention on Biological Diversity), amelynek létrehozásakor egy 10 éves keretrendszert, a biodiverzitási stratégiát (Strategic Plan for Biodiversity 2011–2020) is kidolgozták. Távlati célként azt jelölték meg, hogy 2050-re az ember harmóniában éljen a természettel, a biodiverzitást értékelve, megőrizve, helyreállítva és bölcsen használva. Ennek elérése érdekében fogalmazták meg a 20 Aicsi-célt, amely részletezi a tágabb célkitűzések eléréséhez szükséges teendőket – többek között a biodiverzitás-csökkenés mögött húzódó okok kezelését, a biodiverzitás fenntartható használatát, illetve az ebből származó javak igazságos elosztását. A CBD akkor ambiciózusnak, ugyanakkor elérhetőnek nevezte a célokat. Egy évtizeddel később, 2020-ban lett volna esedékes a részes felek újabb konferenciája az Aicsi-célok teljesítésével kapcsolatban, a Covid-19-járvány miatt azonban a kínai Kummingban tartandó konferenciát 2021 májusára halasztották. A konferenciához közeledve mind a kutatási erőfeszítések, mind a viták intenzívebbé váltak, és erős és egyértelmű üzenetet közvetítenek: a biodiverzitás helyzete rosszabb, mint korábban bármikor, és az Aicsi-célokat nagyrészt nem sikerült elérni. Egyesek szerint a kudarc az élő természet mérésének, számszerűsítésének nehézségein alapul, mások azonban a nem megfelelő nemzeti szintű végrehajtásban látják a problémát.

A 2021-es konferencián állapodnak majd meg a következő tíz év, tehát a 2030-ig tartó időszak vállalásairól, így kulcsfontosságú annak a megértése, hogy mi okozza a sikertelenséget. A 2030-as keretrendszerről és célokról készült előzetes tervek már el is készültek, de már a Kínában esedékes véglegesítés előtt is számos szakértő fejezte ki aggályait az újabb célok hatékonyságával kapcsolatban. Néhányan az agro-ökoszisztémák kiemelkedő szerepének figyelmen kívül hagyására mutattak rá, arra reflektálva, hogy mekkora nehézséget jelent a védelem nagyobb területekre történő kiterjesztése azokban a régiókban, például a szub-szaharai Afrikában, ahol egyre nagyobb nyomást jelent a növekvő népesség.

A célokkal kapcsolatos kudarcra válaszként születtek olyan javaslatok is, mint hogy a biodiverzitás-csökkenés megállítása érdekében helyezzük védelem alá a földfelszín felét. Ez nyilvánvalóan sok kérdést felvet, különböző tanulmányok a javaslat megvalósításával járó komoly társadalmi-gazdasági következményekre hívják fel a figyelmet. Rámutatnak például, hogy ez komoly élelmiszerhiányt okozhatna, és hogy a megvalósítás esetén érintett régiókban körülbelül egymilliárd ember él jelenleg. Ezek a tanulmányok a Nature Ecology & Evolution szakfolyóiratban megjelent gyűjtemény részeit képezik, amelynek több eleme is a fejlődés és a biodiverzitás-védelem összeegyeztetésének nehézségeire világít rá (legalábbis a ma uralkodó fejlődéskép esetén). Az erre irányuló megoldási javaslatok egy része erősen vitatott: ilyen például a biodiverzitás-ellentételezés (biodiversity-offsetting). Ez utóbbi kifejezés azt a megközelítést takarja, amely szerint a fejlődéssel járó negatív hatások ellensúlyozhatók a más területen biodiverzitás-megőrzés szempontjából előnyös cselekvéssel. Egy kutatás arra az eredményre jutott, hogy a múltban ez a leginkább a gazdasági növekedés további hajszolását szolgálta. Arra is rámutattak, hogy ma egyre több transzformatív, a gazdasági rendszereket a természeti korlátok tiszteletben tartására ösztönző javaslatcsomag is tartalmazza ezt, azonban az, hogy eredményre vezet-e, jelentős részben kihívást jelentő kormányzati, politikai változások megvalósulásától függ.

Ahhoz, hogy a Biológiai Sokféleség Egyezmény 2050-es víziója megvalósulhasson, transzformatív változásra van szükség. Ez gyakorlati szempontból egyrészt azt jelenti, hogy a lehető legjobban meg kell értenünk az ember és természet kölcsönhatásait, másrészt azt, hogy sok mindent nem tudunk, és talán soha nem is lesz lehetőségünk megtudni, ha nem cselekszünk ma. Abban, hogy milyen irányba mozdulunk el, jelentős szerepe lehet a biodiverzitással foglalkozó kutatói közösségnek. Az említett gyűjtemény egy másik tanulmánya a képzelőerő fontosságát hangsúlyozza: ez segíthet felvázolni a kívánt célok eléréséhez vezető lépéseket. Többféle lehetséges út van, amelyek abba az irányba vezetnek, hogy a természettel harmóniában éljünk – egyik út sem tökéletes, de mindegyik lehetséges. Ezek változatossága tükrözi azokat a különféle értékeket és természethez fűződő kapcsolatokat, amelyek a döntéseinket befolyásolják. A biodiverzitással foglalkozó kutatói közösségnek el kellene fogadnia a kihívás nagyságát ahhoz, hogy megfelelő új prioritásokat állíthassunk fel mind a kutatások, mind a cselekvés terén.

Szemlézte:
Pribéli Levente

Eredeti közlemény:
Setting biodiversity goals. Nat Sustain 2021;4:189.