Idegtudományok

Kombinált terápiák myalgiás encephalomyelitis/krónikus fáradtság szindrómában

2014. ÁPRILIS 07.

Szöveg nagyítása:

-
+

A myalgiás encephalomyelitis/krónikus fáradtság szindróma (ME/CFS) olyan állapot, melyben súlyos és tartós fáradtság, idegrendszeri, vegetatív és hormonális zavarok, illetve alvási nehézségek lépnek fel, melyeknek jelentős hatása van az egyén életére, életminőségére. Az Egyesült Királyságban az Országos Egészségfejlesztési és Klinikai Kutatási Intézet iránymutatásai szerint a kezelés megfelelő formája elsősorban a kognitív viselkedésterápia és/vagy az osztályos gyógytorna. Ebből az ajánlásból hiányoznak azok az alternatív technikák, melyek emellett hatékonyak lehetnek az ME/CFS gyógyításban. Célok A szerzők 3 hónapos időszakban vizsgálták a pszichoterápia, a táplálkozás és a kombinált kezelés módozatait, illetve, hogy ez mennyiben befolyásolja az ME/CFS tüneteit: vannak-e jelentős különbségek, változások a csoportok között. Tervezés és körülmények Előzetes vizsgálat és követés Londonban, az Egyesült Királyság egyik magán egészségügyi intézményében. Résztvevők 138 fő résztvevő (110 nő, 79,7%; 42 résztvevő pszichológiai, 44 táplálkozási és 52 kombinált módszerrel) vett részt a vizsgálatban, 72 fő a követésben (52,17 %-os válaszadási arány; 14, 27 és 31 résztvevő az egyes csoportokban). Mérés Saját bevallásos ME/CFS-tünetek, funkcionális képességek, többdimenziós fáradtság és az érzékelt tünetek ellenőrzése. Eredmények Az összehasonlítás azt mutatta, hogy a kombinált csoportban magasabb volt a fáradtság szintje. A követés során az összes csoportban csökkent a kimerültség, növekedett a funkcionális képesség és javultak a tünetek; idővel a pszichoterápiás csoportban résztvevőknél is tapasztalható volt a javulás. Következtetések A tanulmány korai bizonyíték lehet arra, hogy a pszicho-, táplálkozási és kombinált terápiák jótékonyan befolyásolhatják az ME/CFS tünetegyüttest: a fáradtságot, a funkcionalitást és az érzékelt kontrollt. Ezeket az eredményeket óvatosan kell kezeljük, mivel nem véletlen besorolásos csoportokon folyt a vizsgálat, nem volt kontrollcsoport, illetve magas volt a lemorzsolódási arány. A pszichoterápiás, táplálkozási és kombinált kezelések hatással voltak az ME/CFS-tünetektől szenvedőkre. A három hónapos, személyre szabott kezelések hatással voltak az önbevalláson alapuló funkcionális képességekre (fizikai és szociális). A vizsgálat erősségei és korlátai Az eredmények csupán az első lépések a személyre szabott és multidiszciplináris (pszichológiai, táplálkozási és kombinált) ME/CFS-kezeléssel kapcsolatos szakirodalom jelenleg meglévő hiányosságainak pótlására. A résztvevők maguk döntöttek a részvételről és (javaslat alapján) a kezelés típusáról, ezért bizonyos elfogultság tapasztalható, azaz a vizsgálat nem véletlen besorolásos. A magas lemorzsolódás miatt elképzelhető, hogy a követésben végig résztvevők több előnyt tapasztaltak, és azok estek ki, akik kevesebbet, vagy egyáltalán semmit. Szemlézte: Mag Anikó és Dalton Csilla Eredeti megjelenés: Megan Anne Arroll, Alex Howard BMJ Open 2012;2:e001079 doi:10.1136/bmjopen-2012-001079 https://bmjopen.bmj.com/content/2/6/e001079.full (x) __

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Idegtudományok

A drogok hatása az agyra

A kábítószerélvezet valószínűleg a „gondolkodás nélküli cselekvés” veleszületett hajlamához köthető. Legalábbis ezt mutatták ki a kutatók mesterséges stimulánst használó testvérek vizsgálata alapján.

Idegtudományok

A stroke új kezelése

Kutatók egy új terápiás eljárást ismertettek, mellyel csökkenthetőek az agyi infartus okozta károsodások, az elhalt idegek újra növekedhetnek, a kiesett működések helyreállhatnak. Ráadásul az eddigiekkel szemben „a terápia hosszú idővel a stroke után is hatékony” - állítja Gwendolyn Kartje, a cikk első szerzője.

Idegtudományok

A szerotonin nem csak neurotranszmitter

A szerotonin nemcsak ingerületátvivőként működik, hanem a génexpresszió szabályozásában is részt vesz. E felfedezés következtében jobban megérthetjük a normál agyfejlődést, a pszichiátriai és neurodegeneratív betegségeket, és új terápiás módszereket fejleszthetünk ki.

Idegtudományok

Kortikoszteroidkezelés neuritis vestibularisban

A vizsgálat eredménye szerint kevés bizonyíték szól a szteroidok használata mellett akut neuritis vestibularis esetén. A meglévő bizonyítékok alapján a klinikailag fontos kimenetelek és az objektív vestibularis funkciós kimenetelek között nincs szoros kapcsolat: a DHI-skálán mért rokkantságban egy hónap múlva nem volt szignifikáns különbség a placebo és a szteroid között, a kalorikus tesztek ugyanakkor jobb vestibularis funkciót mutattak ugyanebben az időpontban a szteroiddal kezelt betegek körében. Megjegyzendő, hogy a kalorikus teszt a lateralis (horizontális) félkörös ívjárat, így az ezt beidegző nervus vestibularis superior működéséről ad információkat, a neuritis vestibularisban ugyanakkor a nervus vestibularis inferior is érintett lehet, noha ennek izolált érintettsége csupán az esetek 2,3%-ában igazolható.

Idegtudományok

A depresszió szerotoninelméletét nem támasztják alá bizonyítékok

A Molecular Psyhiatry folyóiratban megjelent közlemény szerzői ezért átfogó áttekintésben (umbrella review) néztek utána valamennyi fellelhető bizonyítéknak, és értékelték az általuk felhasznált szisztematikus áttekintések és metaanalízisek minőségét is (az átfogó áttekintések a kutatási kérdés szempontjából releváns, meglévő szisztematikus áttekintéseket és metaanalíziseket vizsgálják, és a rendelkezésre álló bizonyítékok szintézisének egyik legmagasabb szintjét képviselik). A téma teljes körű lefedése érdekében egy nagy esetszámú genetikai vizsgálatot is bevontak az értékelésbe.

Kapcsolódó anyagok

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

COVID-19

Enyhe tünetmentes SARS-CoV-2-fertőzött betegeknél észlelt íz- és illatérzékelés-változás

Az egyes jelentések és tudományos publikációk a SARS CoV-2 vírussal fertőzött betegek tünetei között leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor enyhe tüneteket mutató betegek gyakran számoltak be a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokról, mint a megbetegedés általuk tapasztalt első jeléről.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.