Komplex kísérleti elrendezésű fMRI-vizsgálatokkal bizonyították, hogy a parancsra fájdalmat okozók agyának empátiával és bűntudattal összefüggő régiói kevésbé aktívak, mint azoké, akik saját döntésük alapján okoznak fájdalmat. Bár Stanley Milgram híres kísérlete – és annak számos replikációja – kimutatta, hogy parancsra sokan még elviselhetetlen fájdalmat is képesek okozni másoknak, egyelőre kevés tudással rendelkezünk az engedelmeskedés során bekövetkező agyi folyamatokról, írják az Amszterdami Egyetem idegkutatói. Milgram 1963-as munkája után érdemes megemlíteni T. Singer és munkatársainak 2004-es alapvető vizsgálatát, amiben kimutatták: fájdalmas inger megélése és a mások ugyanolyan fájdalmával való empátia átfedő agyi aktivitással jár az anterior inzulában (AI) és az elülső cinguláris kéregben (ACC), azaz mások fájdalmának látványa részben saját fájdalomérző rendszerünkben is megjelenik. M. Carillo és munkatársai 2019-ben pedig patkánykísérletekkel azt bizonyították, hogy az ACC-ben felfedezett fájdalom-tükörneuronok deaktiválásával csökkenthető a mások fájdalmára adott emocionális válasz. Jelen vizsgálat hipotézise az volt, hogy ha parancsnak engedelmeskedés során az emberek több fájdalmat hajlandók okozni másoknak, mint önkéntes fájdalomokozás során, akkor parancsnak engedelmeskedve csökken empátiájuk és bűntudatuk az okozott fájdalommal kapcsolatban, valamint csökken az empátiával és fájdalomérzékeléssel összefüggő agyterületeik aktivitása is. A kutatók továbbá azt várták, hogy azok, akiknek fájdalomérző rendszere mások fájdalmát látva jobban aktiválódik, kevesebb fájdalmat fognak okozni másoknak, amikor szabadon dönthetnek. A vizsgálati elrendezés a következőképpen nézett ki: a 40 önkéntest azonos nemű párokba rendezték, először egyikőjük volt a cselekvő, a másik az áldozat, majd cseréltek. A cselekvő az fMRI-ben helyezkedett el, az enyhén fájdalmas elektromos ütés áldozata a szomszéd helyiségben. A cselekvő kétféle helyzetben cselekedett: volt olyan sorozat, amikor parancsokat kapott, illetve volt, amikor szabadon dönthetett, és minden egyes végrehajtott elektromos ütésért pénzjutalomban (0,05 Euro) részesült. Mint a szakma reverz inferenciával kapcsolatos vitája is mutatja, nehéz az egyes agyi lokációk (jelen esetben az AI és az ACC) aktivitásában bekövetkező változást önmagában speciális mentális folyamatokkal társítani (jelen esetben empátia és bűntudat), a kutatók három olyan validált skálát is alkalmaztak, ami mások fájdalmának érzékelését méri (vicarious pain signature/VPS, neurological pain signature/NPS, interperszonális bűntudat-skála). Az önkéntesek tisztában voltak azzal, hogy a többiek is tájékozott beleegyezők voltak; az ujjra mért elektromos ütéshez meghatározták az egyéni fájdalomküszöböket; a résztvevők tudták, hogy a helyzet reciprok: félidőben megcserélődnek a szerepek (120 próba cselekvőként, 120 próba áldozatként); véletlenszerűen döntöttek arról, hogy egy-egy vizsgálati alany cselekvőként vagy áldozatként kezd-e, de lehetőség volt változtatni (két résztvevő cserélt: inkább áldozatként akart kezdeni); a cselekvő a szabad helyzetben (60 próba) azt az utasítást kapta, hogy ő dönthet, akar-e áramütést adni, míg az engedelmeskedő helyzetben (60 próba) vagy azt, hogy „adjon áramütést” vagy azt, hogy „ne adjon áramütést” (az adjon – ne adjon parancsok véletlenszerűen követték egymást). A cselekvő valós idejű videón látta az áldozat kezét, amin látható volt az elektromos ütések hatására kialakuló izomgörcs. Azzal biztosították, hogy a cselekvő valóban nézze az áldozat kezét, hogy időnként egy-egy áramütés után a cselekvőnek a monitorján feltűnő skálán értékelnie kellett az áldozat fájdalmát. Az eredmények igazolták a hipotézist: a parancsra történő fájdalomokozás során az agy fájdalomérzékelő régiói (AI, ACC, dorzális striatum, mediális temporális gyrus/MTG), valamint az érzelmi perspektívával és mentalizációval/tudatelmélettel összefüggő agyterületek kevésbé aktívak, mint abban az esetben, amikor valaki önként okoz fájdalmat; a parancsra történő fájdalomokozás során a cselekvők kevésbé érezték magukat felelősnek az okozott fájdalomért, és kisebb volt a bűntudatuk is (továbbá kisebb volt a bűntudattal összefüggésbe hozható agyterületük aktivitása is), mint az önkéntes fájdalomokozás során (51% vs. 86%). Habár a vizsgálati alanyok tudták, hogy az áramütés intenzitása mindig azonos, a parancsra történő fájdalomokozás után az ütés hatására megjelenő görcsöt/fájdalmat kisebb intenzitásúnak értékelték (azaz az intencionalitás befolyásolja a fájdalom szubjektív érzékelését és értékelését). Azok esetében, akik először áldozatok voltak, ez az intenzitásérzékelési különbség nagyobb volt. A dorzális striatum, a mediális temporális gyrus, valamint az érzelmi perspektívával és mentalizációval összefüggő agyterületek aktivitása előrejelezte a proszociális viselkedést: azok a résztvevők, akik esetében ezen agyrégiók aktívabbak voltak, miközben megfigyelték az áldozatot áramütés közben, a szabad döntési helyzetekben kevesebb áramütést osztottak. Azok a résztvevők, akik először áldozatok voltak, a csere után annak arányában osztottak ütéseket, amennyit korábban ők kaptak. A szabad döntési helyzetekben a cselekvők átlagosan 23/60 áramütést osztottak (minimum: 1/60, maximum: 57/60), ami szignifikánsan kevesebb, mint a parancsra osztott 30/60. Ez utóbbi némi optimizmusra adhat okot, még annak ellenére is, hogy a vizsgálat bizonyította: ha parancsnak engedelmeskedünk, csökken az ellenérzésünk a másoknak okozott fájdalommal szemben. Szemlézte: Kazai Anita dr. Eredeti közlemény: Caspar, Emilie A., Kalliopi Ioumpa, Christian Keysers, and Valeria Gazzola. "Obeying orders reduces vicarious brain activation towards victims’ pain." NeuroImage 222 (2020): 117251.