A temporalis lebeny epilepsziák cerebellaris kontrollja Az epilepsziát, mely az egyik leggyakoribb neurológiai betegség, ismétlődő, spontán jelentkező rohamok jellemzik. Jelenleg alapvetően kétféle kezelési lehetőség létezik, az egyik az antiepileptikus gyógyszerek használatán alapul, míg a másik az epilepsziás fókusz idegsebészeti eltávolítását jelenti. Ugyanakkor sajnos nem minden epilepsziás fókusz távolítható el, számos betegnél pedig a gyógyszeres megoldás csak korlátozottan hatékony vagy kellemetlen mellékhatásokat okoz. Így a betegek mintegy 30-40%-a nem rohammentes. Ezekben a betegekben további potenciális kezelési módszer lehet a neurostimuláció. A temporalis lebeny epilepszia (TLE) a felnőttekben leggyakoribb epilepsziaforma. A közelmúlt felfedezése, hogy a cerebellum képes az egerekben a hippocampus aktivitásának módosítására, mely elképzelhetővé teszi, hogy a cerebellaris neurostimuláció terápiás potenciállal bír. Nemrégiben megjelent tanulmányok a mély kisagyi magvak és a hippocampus anatómiai kapcsolatát vizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy nincs monoszinaptikus kapcsolat a két struktúra között, ugyanakkor a hippocampusba retrográd transzszinaptikus vírust injektálva a vírus nagy mennyiségben eljut a nucleus dentatus centralis, valamint a nucleus fastigius caudalis részébe. Streng és munkatársai a The Jornal of Neuroscience-ben publikált cikkükben egy olyan specifikus cerebellaris kimeneti csatornát mutatnak be, melynek aktivációja képes az egér hippocampusában a rohamkontrollra. A szerzők három fastigiumkimenet anatómiai és funkcionális tulajdonságait vizsgálták, ezek rendre a colliculus superiorba (SC), a formatio reticularis ventromedullaris részébe (MdV), a ventrolateralis thalamusba (VL), valamint a centrolateralis thalamusmagba (CL) projiciálnak. Ezek a célpontok fastigialis bemenetüket nagyrészt nem átfedő neuronpopulációkból kapják. A TLE intrahippocampalis kainátmodelljén keresztül a szerzők azt vizsgálták, hogy specifikus fastigialis neuronok optogenetikus modulációja képes-e a rohamok gátlására. A fastigium-CL projekció aktivációja képes volt a rohamok gátlására, a többi útvonalé viszont nem. Korábbi vizsgálatokkal összevetve az is megállapítható, hogy a fastigium-CL projekció rohamokra kifejtett hatása megbízhatóbb, mint a kisagykéregnek vagy magának a hippocampusnak a stimulációja. Az a tény, hogy egy fastigialis kimenet célzott aktivációja elegendő a rohamkontroll eléréséhez, különösen fontos, ugyanis ezzel a lehetséges mellékhatások terápiás alkalmazás mellett bizonyára enyhébbek, mintha az egész struktúra ingerlésére lenne szükség. A vizsgálat ugyan nem mutatta ki, hogy a fastigium-CL projekció aktiválása a hippocampus melyik részét befolyásolja, ugyanakkor egy korábbi vizsgálat során a hippocampus gyrus dentatusába transzszinaptikus retrográd vírust juttatva a vírus szintén a fastigium caudalis régióját jelölte meg. Összefoglalásképp a vizsgálat egy potenciális transzlációs alkalmazás lehetőségét teremti meg, mely esetlegesen a széles körű neurostimuláció nem kívánt mellékhatásait is elkerülhetné. A jövő feladata annak felderítése, hogy pontosan miképp befolyásolja a cerebellum a hippocampus működését, valamint hogy milyen egyéb útvonalak vezetnek e két agyterület között. Szemlézte: Cséke Balázs dr. Eredeti közlemény: Streng ML, Tetzlaff MR, Krook-Magnuson E. Distinct Fastigial Output Channels and Their Impact on Temporal Lobe Seizures. J Neurosci. 2021;41(49):10091-10107.