Hírvilág

Világelsők ivászatban

2014. ÁPRILIS 23.

Szöveg nagyítása:

-
+


Németországban minden hetedik percben meghal egy ember az alkohol-, vagy az alkohol- és dohányfogyasztás következményei miatt, a dohányzás miatt pedig évente százezren halnak meg egy felmérés szerint, amely kimutatta, hogy a lakosság fejenként átlagosan több mint 130 liter szeszesitalt fogyaszt évente, amivel Németország a világelsők közé tartozik.

A német addiktológiai központ (DHS) 2014-es évkönyvének keddi bemutatóján kiemelték, hogy évente átlagosan 74 ezer, vagyis a berlini olimpiai stadion férőhelyeivel nagyjából megegyező számú haláleset tulajdonítható az alkohol-, vagy az alkohol- és dohányfogyasztás következményeinek, a dohányzás pedig egy közepes méretű város - például Koblenz vagy Jéna - lakosságának megfelelő számú embert pusztít el évente.

Tavaly fejenként 105,5 liter sör, 20,4 liter bor és 5,4 liter rövidital fogyott az országban, ami 9,5 liter tiszta alkoholnak felel meg. A mennyiség nem változott jelentősen az egy évvel korábbihoz képest, nemzetközi összevetésben pedig "drámaian nagymértékű" alkoholfogyasztást jelent. A 35 legfejlettebb ipari államot összefogó OECD-csoportban Németország az 5. helyen áll, csak Ausztriában, Észtországban, Franciaországban és Luxemburgban isznak többet az emberek - mondta Raphael Gassmann, a DHS ügyvezetője.

A dohányfogyasztás viszont visszaszorulóban van, cigarettában számolva egy főre tavaly 996 szál jutott, szemben az egy évvel korábbi 1008-cal. Ugyanakkor még mindig igen magas a rendszeresen dohányzók aránya, a 18-67 év közötti korosztályban a férfiaknál 34, a nőknél 26 százalék - tette hozzá.

Németország csatlakozott az Egészségügyi Világszervezet (WHO) dohányzás-ellenőrzési keretegyezményéhez, de az abban foglaltakat nem hajtja végre következetesen, így továbbra sincs átfogó megelőzési stratégia - hívta fel a figyelmet a DHS, rámutatva arra, hogy a hatásos stratégia elemei közé tartozik a jövedéki adó és a fogyasztói ár emelése, a dohánycikk-árusítás időbeli korlátozása, a dohánytermékek reklámozásának hatékonyabb szabályozása és az egészségügyi ellátás fejlesztése az egészségi ártalmak korai felismerése és kezelése céljából.

Az éves jelentésben az alkohol- és a dohányfogyasztás mellett a gyógyszerhasználatot, a kábítószer-élvezetet, a táplálkozási zavarokat és a szerencsejátékokkal összefüggő szenvedélybetegségeket vizsgálták társadalmi összefüggésekben, az érintettek számának alakulásától kezdve egészen az adott szenvedélybetegség által okozott nemzetgazdasági kárig.

A jelentés szerint a 80 milliós országban 1,4-1,5 millió gyógyszerfüggő él, többségük nyugtatót szed. Az illegális drogok közül a kannabiszhasználat a legelterjedtebb, a rendszeres fogyasztók a 18-64 év közötti korosztály 0,5 százalékát teszik ki. A kábítószer-túladagolás miatt bekövetkező halálesetek száma az utóbbi években folyamatosan csökken, a legutóbbi, 2012-es adat szerint 944 ilyen esetet regisztráltak, ami 42-vel kevesebb az egy évvel korábbi 986-nál.




MTI 2014. április 22., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Újabb hat SMA-beteg gyermek kap állami finanszírozással génterápiás kezelést

Ezzel világelsők lettünk a génterápiás kezelés állami finanszírozásában Idén áprilistól, egyedi méltányosság alapján vált elérhetővé hazánkban az SMA betegség kezelésére a Zolgensma nevű génterápiás gyógyszer – jelentette be prof. dr. Kásler Miklós miniszter. A Spinraza- és Evrysdi-kezelések mellett, a Zolgensma-kezelés a személyre szabott orvoslás legmodernebb kezelési módjai közé tartozik.