Hírvilág

Utódok - filmajánló

2012. MÁRCIUS 01.

Szöveg nagyítása:

-
+

Nicholas Christakis (a medicinális hálózatkutatás ikonikus figurája) hospice orvosként haláleseményt követő családi érzelmi utak erős és intenzív átrendeződése láttán úgy vélekedett, hogy a jelenség hálózatos szemlélettel is értelmezhető, jól megfogható. Ez később meghatározta Christakis munkásságát. Tudjuk, hogy a halál nemcsak a közvetlenül érintett személyek lelki világára hat, hanem több (hálózati) lépés távolságra lévő személyeket is erősen érint. Részben ezt szemlélteti Alexander Payne új filmje, az Utódok.

Az életfenntartó kezelés visszautasítását választó, súlyos balesetet követően kómában lévő édesanya körül zajlik a történet. A beteg állapota romlik és az előzetesen deklarált döntését tiszteletben tartva az orvos meghatározza az életfenntartó kezelés leállításának időpontját. Az orvos közli ezt a családfővel.



Az intenzív családi gyászmunkát életszerűen tárja elénk a rendező. A jómodú ügyvéd család titkai lassan bontakoznak ki előttünk a decens „keep smiling"-ből rétegenként ismerjük meg a családot terhelő titkokat, az alkoholproblémákkal küzdő tinédzserlányt, és a titkolt házasságtörést. A félrelépés képe is életszerű. (Kinsey kutatásai szerint a 40-es évek Amerikájában a nők 27, a férfiak 49 %-ának van szexuális kapcsolata a házasságon kívül.) A történet hawaii-on játszódik. Főhőseink esetlenek, ám mégis példaadóan küzdenek a helyzettel és szépen "elvarrják" a családi és baráti szálakat is.

A posztmodern amerikai társadalom szatirikus ábrázolásáról ismert rendező mostani filmjében is sajátos módon keveredik a humor, a tragédia, valamint az eutanázia kérdése. Az ismert hawaii írónő, Kaui Hart Hemmings hasonló című regénye alapján készült filmben George Clooney alakítja a főszerepet, mellette Shailene Diann Woodleyt, Robert Forstert, Judy Greert és Rob Huebelt is szerepel a filmben.

Alexander Payne: Utódok (The Descendants) színes, feliratos, amerikai filmdráma, 115 perc, 2011

eLitMed.hu

Kapcsolódó anyagok:

Tévhitek és valóság - a hospice-ról

A halál mint kihívás - Beszélgetés Filó Mihály büntetőjogásszal

Könyvajánló:

Párbeszéd a halálról - Az eutanázia a jogrend peremén

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Las Trece Rosas – Tizenhárom Rózsa

ZALAI Anita

1939. augusztus 5-én Spanyolországban – néhány hónappal a polgárháború befejeződése után – Franco tábornok parancsára a madridi Almudena temető keleti falánál kivégeztek tizenhárom fiatal lányt.

Gondolat

A szimbólumok és szertartások szerepe a modern kori ember életében

CSÖRGŐ Zoltán

Kezdetben úgy tűnt, hogy a tudományos gondolkodás uralkodóvá válása után az élet mindennapjainak mitológiai megközelítésű magyarázata elvesztette jelentőségét az emberi társadalmak életében. A felvilágosodás, majd a pozitivizmus - mert nem értette az értékeit - a tudomány “magasáról” lenézte, a babonás szokások szintjére degradálta, majd száműzte, eltűntette az emberiség évezredes tapasztalatait hagyományokba foglaló mitologikus és vallási formákat és helyükbe új hitet, a tudományba, mint az emberiség minden bajára gyógyírt nyújtó megismerő útba, minden kérdésre választ adó világmagyarázatába vetett hitet kínálta.

PharmaPraxis

A vezetők utánpótlásával kapcsolatos felkészültség - felmérés a kanadai intézeti gyógyszertárak dolgozói körében

Egyik intézmény sem tudja elkerülni, hogy vezetője előbb-utóbb nyugdíjba menjen; a vezető pótlására az egyik leghatékonyabb módszer a formális utánpótlási terv kidolgozása, ami biztosítja az intézmény stabil működését az átmenet idején is, továbbá lehetővé teszi, hogy a vezető átadhassa tudását utódjának, és megkönnyíti a váltást a stáb többi tagja számára is.

Idegtudományok

Új eredmények a neuroimmunológia területéről

Bár még gyerekcipőben jár az ideg- és az immunrendszer közötti kapcsolatok feltárása, a neuroimmunológia az elmúlt pár évben nemcsak a mikroglia-, T- és makrofágsejtek agyi szerepét, valamint az agy saját limfatikus rendszerét kezdi megismerni, de azokról az útvonalakról is kezd lehullani a lepel, amelyek révén a pozitív érzelmek lassítják a tumornövekedést vagy a negatív érzelmek pszichoszomatikus betegségeket okoznak.

Hírvilág

Az apa-utód kötődéshez testi kontaktus szükséges

Az újszülött utódokkal való fizikai kontaktus hatására az egérapákban új idegsejtek keletkeznek, és tartós emléknyomok keletkeznek az utódról - olvasható a Nature Neuroscience legutóbbi számában.