Hírvilág

Új koraszülöttmentő rohamkocsit vett át a Peter Cerny Alapítvány

2018. OKTÓBER 04.

Szöveg nagyítása:

-
+

Új, koraszülöttek mentésére és szállítására alkalmas rohamkocsit kapott a Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálat, mégpedig a Budapest Bank, az Orbico Hungary és a Shell Hungary összefogásának köszönhetően. Az évente több mint 4000 koraszülött mentésében segédkező alapítvány speciális rohamkocsiját 2018. október 2-án adták át az alapítvány bázisán. A Peter Cerny Alapítvány a Beteg Koraszülöttek Gyógyításáért mintegy három évtizede végzi áldozatos munkáját ennek a rendkívül esendő és sérülékeny betegcsoportnak a mentése és szállítása terén. Az önkéntes munkájuk, és a kivonulások magas száma - napi 11-12 feladatot teljesítenek, olykor akár 40 felettit is -, feszített tempót diktál. Ehhez nyújt óriási segítséget az új, az alapítvány flottájában szám szerint a hetedik rohamkocsi, amelyet a Budapest Bank, az Orbico Hungary és a Shell Hungary, valamint két, magát megnevezni nem kívánó magánszemély összesen 35 millió forintos adománya segítségével szereztek be. A rohamkocsi-flotta legfiatalabb tagja 15 év után megújult arculattal, a mentőautókra jellemző sárga alapszín mellett a babákra utaló rózsaszín és kék színárnyalatokkal érkezik. Ezzel segítve a forgalomban közlekedőket, hogy a többi mentőautótól elkülöníthető színe miatt felismerhessék a koraszülött-mentőt, és megértsék, miért megy szirénázva is lassabban és óvatosabban az úton, mint a többi mentőautó. Új arculat, odaadó babamentés „Az előző autó kiöregedése miatt érkező újjal végre kiegészülhet a neonatológiai rohamkocsi-flottánk, ami logisztikailag és műszakilag egyaránt könnyebbséget hoz a napi munka szervezésébe. A gyakorlatban mindez annyit jelent, hogy az autóink könnyebben elérhetők, a szülők pedig továbbra is kísérhetik babáikat” – hangsúlyozza az új rohamkocsi előnyeit Dr. Somogyvári Zsolt főorvos, szakmai vezető a Peter Cerny Alapítvány képviselőjeként. Az adományok segítségével az októbertől „szolgálatba álló” új rohamkocsi fontos küldetést teljesít majd az eddigi működése során több mint 78 ezer esethez kiszálló alapítványi mentőszolgálat tagjaként. „A feladataink egy része tényleges mentés kórházi szülőszobákról, osztályokról, ritkán lakásból, vagy közterületről, amikor egyik kórházból a másikba kell vizsgálatokra (MR, CT, ultrahang, stb.) vinni a 6 kilogramm és 60 centiméteres testméret alatti babákat, életkoruktól függetlenül” – mesél Dr. Somogyvári Zsolt főorvos az új szerzemény várhatóan zajos, és olykor megrendítő hétköznapjairól, kitérve arra is, hogy itt valóban a kicsik életének mentéséről is szó van. „Ezek a napi történetek sokszor megrázóak, sokszor csodálatos végűek. Mind arról szólnak, hogy szervezettséggel, szakmai tudással, odafigyeléssel, teljes érzelmi jelenléttel, illetve együttérzéssel, gyakran a tudomány határai is átléphetők a babamentés esetében. Szerepelnek közöttük 360-380 grammal születettek, váratlanul a teljes jólétből drámai kimenetelre forduló 3-4 kilós érett újszülöttek, sőt, meghökkentő körülmények között világra jött és megmentett babák is. Példájuk életre szóló tapasztalati és lelkierőt ad az ezen a rendkívüli lemondásokat kívánó orvosi területen dolgozók számára”. Az 1988 óta a koraszülött-mentésre felesküdött mintegy 300 „cernys” szakember (orvos, nővér, gépkocsivezető, diszpécser, hordágyvivő orvostanhallgató, önkéntes segítők) napi küzdelmének megvan az eredménye: a helyszínen megkezdett elsőként alkalmazott, nemzetközileg is jegyzett innovációs erőfeszítéseik hatására jelentősen javultak a koraszülöttek, és az oxigénhiányban született babák túlélési esélyei. Az újszülött halálozás értéke Magyarországon a korábbi 20 ezrelék feletti értékről 3,4 ezrelékre csökkent. Szerethető ügy, elkötelezett támogatók Ebben a nemes harcban szerencsére többen is igyekeznek segíteni az alapítvány munkáját. Az adózók 1 %-os felajánlásaiban évek óta a 10-20. helyezettek közt szerepelnek 26-27 ezer közhasznú szervezet között, de vezető hazai vállalatok is kiemelt figyelmet szentelnek a szervezet működésének segítésének. „Már 13 éve támogatjuk a Peter Cerny Alapítványt. Egy nagyon speciális területen nyújtanak kritikus segítséget, a gyermekek pedig az alapítvány példaértékű munkájának és elhivatottságának köszönhetően új lehetőséget kapnak a teljes élet megéléséhez. Nagyon jó érzéssel tölti el minden munkatársunkat – akik akciónk nyomán maguk is az alapítvány támogatójává váltak –, hogy ilyen értékes ügy mellé álltunk” – nyilatkozta Toldi Balázs, a Budapest Bank vállalati üzletágának vezetője. „Az Orbico Hungary Kft. évek óta örömmel támogatja a Peter Cerny Alapítvány munkáját. Szívből reméljük, hogy az ajándék mentőautóval most ismételten segíteni tudunk a koraszülött kisgyermekeknek, ugyanis a legújabb technológia és a gyorsaság életeket menthet” – mondta Kerekes László, az Orbico Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. „Az alapítvány elkötelezett munkáját a Shell Hungary egészen a kezdetek óta támogatja, és ezt az együttműködést két éve teljesen új alapokra helyeztük” – mondta Bujdosó Andrea, a Shell Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke. Amellett, hogy a Shell biztosítja az üzemanyagot a mentőautókba, amelyek évente közel 200 ezer kilométert tesznek meg a koraszülöttekkel, vásárlóikat és partnereiket is igyekeznek aktívan bevonni a kezdeményezésbe. Peter Cerny Alapítvány 2018.október

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.

COVID-19

COVID-19: gasztrointesztinális tünetek

A szerzők szerkesztőségi levél formájában hívják fel a figyelmet arra, hogy a 2019 decembere óta világjárvánnyá lett coronavírus betegség 2019 (COVID-19) okozója, az új coronavirus (SARS-CoV-2) az ismert légzőszervi panaszok mellett gasztrointesztinális tüneteket is okozhat. Enyhe tünetekről van szó: émelygés, hányinger, nem súlyos hasmenés, melyeknek összefüggését a járvánnyal gyakran nem ismerik fel, jóllehet egyértelműen kimutatható a SARS-CoV-jelenléte a tápcsatornából vett biopsziás anyagban éppúgy, mint a székletben. Az emésztőszervi tünetek megelőzhetik a légúti tüneteket. A kezdeti tünetek felismerése nagy jelentőségű, mert lehetővé teszi a fertőzés korai diagnózisát és a beteg izolálását, még a léguti tünetek megjelenése előtt. Jelenleg nem tisztázott fontos szempont a fertőzőképesség megállapítása a gasztrointesztinális COVID-19 eseteiben.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.