Hírvilág

Ugyanolyan nikotinfüggőséget okoz, mégis egyre több fiatal választja az alternatív dohánytermékeket

2021. OKTÓBER 12.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az új típusú, füstmentes dohánytermékeket a dohányipar félrevezető kommunikációja miatt a legtöbb fiatal kevésbé tartja károsnak, mint a hagyományos cigarettát. Pedig – egyéb összetevőktől függetlenül is – a termékekben található nikotin a hagyományos dohánytermékekhez hasonlóan egészségkárosító hatású és ugyanolyan függőséget okoz.

„A nikotin függőséget okoz, bármit is szívsz!” – hívják fel a figyelmet az alternatív dohánytermékek ártalmaira az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet szakorvosai.

A dohányipari termékek évente 8 millió ember életét követelik világszerte. A dohányzás korlátozására irányuló törvények és szabályozások is megnehezítik a dohányipari szereplők dolgát, ráadásul az egészségnevelő és prevenciós programoknak köszönhetően ma már a legtöbb ember – köztük a fiatalok is – tisztában vannak a hagyományos cigaretta egészségre gyakorolt végzetes hatásával. A gyártók emiatt új termékek bevetésével próbálják piaci jelenlétüket biztosítani, ilyen termékek az elektronikus cigaretta, a nikotinos tasak, illetve a hevített dohánytermékek, amelyek számos ízben, letisztult formatervezéssel, és csökkentett egészségkárosodást hangsúlyozó hamis üzenettel kecsegtetnek. A korábban nem dohányzó fiataloknak is csábító az alternatív dohánytermékek használata, amelynek eredményeként ugyanúgy tartós nikotinfüggőség alakul ki.

A tavaly elvégzett Magyarországi Ifjúsági Dohányzás Felmérés eredménye is igazolta, hogy a 13-15 éves korosztályban egyre elterjedtebb az elektronikus dohányeszközök használata: míg 2016-ban 23% nyilatkozott úgy, hogy használt már ilyet, 2020-ban ez 32%-ra növekedett, ezzel párhuzamosan a kipróbálók átlagéletkora is csökkent 14-ről 13 évre. Összességében elmondható, hogy a megkérdezettek 12%-a használ valamilyen gyakorisággal elektronikus cigarettát – 20%-nak van sajátja, 61% barátja, vagy osztálytársa, 10% pedig szülei eszközét veszi kölcsön erre a célra.

A gyártói kommunikációnak és az internetes kampányoknak köszönhetően nemcsak a legfiatalabbak között, hanem a 18–34 éves korosztályban is egyre magasabb az e-cigaretta használata, ők elsősorban a hagyományos cigarettával szemben kevésbé ártalmasnak vélt hatás miatt váltanak. Pedig az e-cigaretta káros hatása bizonyított, és a belélegzett aeroszol légutakat, valamint érrendszert károsító hatása mellett a nikotinfüggőséget okozó hatása is érvényesül.

A nikotin az egyik legaddiktívabb szer, a nikotinfüggés a használat során már pár alkalom után kialakul, amelyhez a szer utáni sóvárgáson túl az olyan, tinédzser korban tipikus lelki tényezők is hozzájárulnak, mint a valahová tartozás igénye, a negatív érzelmekkel való küzdelem, illetve a kevés örömforrás. A nikotin sajátossága, hogy bevitele során olyan hormonok szabadulnak fel az agyban, amelyek jutalomérzetet váltanak ki a felhasználóban, ezáltal előidézve az újbóli használatot. Az agy azon része, amely a döntéshozatalért, a figyelem irányításáért, a tervezésért, a koncentrációs képességért, és a döntési helyzetekben a késztetéseknek – például a dohányzással is összefüggő sóvárgásnak – való ellenállásért felelős egészen a húszas évek közepéig aktív fejlődésben van. Így fiatalkorban különösen fontos, hogy a fejlődésben lévő agyat ne tegyük ki a működésére káros hatásoknak, mivel az érzékenyebb és sérülékenyebb a nikotin káros hatásaival szemben.

A Korányi Intézet által most útjára indított „Függőség helyett válaszd a függetlenséget!” kampány küldetése a fiatalok edukációja. Sajnos a hangos dohányipari kommunikáció félrevezeti a fiatalokat, amelynek köszönhetően a legtöbben azt hiszik, hogy az alternatív dohánytermékekkel – amikor a nikotin nem a hagyományos cigarettafüsttel kerül a szervezetbe – nem ártanak az egészségüknek. A figyelemfelhívó kezdeményezés célja megmutatni a fiataloknak, hogy az egészségkárosító hatás mellett a nikotinfüggő ember nem igazán szabad, hiszen a nikotintartalmú termék irányítja az életét.

A leszokásban hatékony segítséget nyújt az intézet „Gond? Egy szál se!” elnevezésű telefonos alkalmazása, amely hosszú távon segíti a dohányost a leszokás iránti motiváció fenntartásában és a visszaesés megelőzésében.

További információért kattintson a www.eljtisztatudovel.hu weboldalra.

Forrás: Országos Korányi Pulmonológiai Intézet

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.