Hírvilág

Tüdőrák, mellrák arány -- 2015-re átbillen a mérleg

2013. FEBRUÁR 14.

Szöveg nagyítása:

-
+


A mellrákot megelőzve a tüdőrák lesz pár éven belül a rák miatti halálozás leggyakoribb oka az európai nők körében - figyelmeztetnek a szakemberek, akik szerint ez az állapot mindazonáltal csak rövid ideig fog fennállni.

Az Annals of Oncology című folyóiratban közölt eredmények szerint a tendencia már Nagy-Britanniában és Lengyelországban is megfigyelhető. A tüdőrák miatti halálesetek számának növekedése a dohányzás korábbi évtizedekben tapasztalt növekedését tükrözi, jelentősen sújtva azokat a nőket, akik az 1960-as és 1970-es években kezdtek cigarettázni.

Az előzetes adatok szerint az európai nők körében a tüdőráknak idén mintegy 82 640, az emlőráknak 88 886 áldozata lesz. A kutatók szerint azonban 2015-re átbillen a mérleg, és a tüdőrák okozta halálesetek száma fog felülkerekedni - adta hírül a BBC News.

A Milánói Egyetem munkatársaként dolgozó Carlo La Vecchia professzor és kollégái az egész Európai Unióra, illetve hat tagállamra - Franciaországra, Németországra, Olaszországra, Lengyelországra, Spanyolországra és Nagy-Britanniára - külön lebontva vizsgálták a rákos megbetegedések okozta haláleseteket, majd külön számba vették a gyomor-, a bél-, a hasnyálmirigy-, a tüdő-, a prosztata-, a mell- és a méhrák (beleértve a méhnyakrák), valamint a leukémia miatti halálozásokat.
A mutatók szerint bár összességében egyre többeknél alakul ki a rák valamely típusa - mivel az emberek hosszabb ideig élnek -, egyre kevesebben halnak bele a betegségbe. A rák okozta halálesetek össz-számának csökkenése ellenére a tüdőrák miatti halálesetek száma azonban pár évig még növekedni fog az Európai Unióban élő nők körében, igaz, idővel megindul majd a visszaesés.

A kutatók szerint a hasnyálmirigyrák okozta halálesetek száma sem mutatja a visszaesés jeleit - éppúgy a férfiaknál, mint a nőknél - elsősorban azért, mert ennek a ráktípusnak csak néhány hatékony kezelési módszere ismert.

"Ezek rendkívül aggasztó adatok. A tüdőrák az egyetlen jelentős rákbetegség, amely semmi jelét sem mutatja a jövőbeli visszaesésnek, annak ellenére, hogy egyre kevesebb ember dohányzik - húzta alá La Vecchia. - A cigarettázás és a cukorbetegség felelős az esetek mintegy harmadáért, ám fogalmunk sincs róla, hogy mi okozza az esetek maradék hányadának jelentős részét. A tüdőrák esetében azonban 2020 vagy 2025 tájékán várhatóan megkezdődik a halálozási ráták visszaesése, mivel a nők új nemzedékeinek kisebb hányada él a rossz szokással."

A Cancer Research UK elnevezésű brit rákkutató intézet munkatársaként dolgozó Sarah Williams szerint csak Nagy-Britanniában évente 157 ezer gyermek kezd el dohányozni. Mint mondta, a mostani eredmények jól jelzik a cigarettázás visszaszorításának fontosságát, különös tekintettel a fiatalok rászokásának megakadályozására.
(https://www.bbc.co.uk/news/health-21424754)




MTI 2013. február 14., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Klinikum

A biológiai terápia leépítésének tapasztalatai rheumatoid arthritisben - A Figyelő 2015;2

ROJKOVICH Bernadette

Rheumatoid arthritisben (RA) a krónikus progresszív ízületi gyulladás krónikus fájdalomhoz, az ízületek destrukciójához, funkciókárosodáshoz, a komorbiditások révén élethosszcsökkenéshez vezet. A krónikus gyulladás minél korábbi megfékezése javítja a betegség hosszú távú lefolyását, az ízületi károsodások kialakulását.

Hírvilág

Alábecsülik a CT-vizsgálatok jelentette sugárterhelést

A CT-vizsgálat egyes típusai igen nagy sugárterheléssel járnak, és szignifikánsan növelhetik a rosszindulatú daganatok kockázatát.

PharmaPraxis

D vitamin és kálcium pótlás polycisztás ovárium szindrómában szenvedők betegek esetében

D-vitamin és kálcium pótlással kiegészített kezelés hatékonyan csökkenti a hyperandrogenizmus tüneteit, jótékonyan hat a menstruációs ciklus zavarait és eredményesen csökkenti testtömegindexet.

Klinikum

Klinikai vizsgálatokról

A klinikai vizsgálatok célja megtalálni a betegségek megelőzésének, diagnosztikájának vagy kezelésének megfelelő módját. A kezelést tekintve a klinikai vizsgálatok célja gyakran annak megállapítása, hogy az új kezelés hatásosabb és kevesebb mellékhatással jár, mint más, már a gyakorlatban használt eljárás. A klinikai vizsgálatokat a félig-kísérletek közé sorolják és akár több vizsgálat együttes kiértékelésére is szükség lehet az eredmények általánosításához (metaanalízis, evidence synthesis).