Hírvilág

Tízmillió falusi települt át a városokba Kínában

2011. OKTÓBER 10.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az évtized végére százmilliónál több kínai települhet a falvakból városokba - a migráció komoly próba elé állítja a közszolgáltatókat és a szociális ellátórendszert, s ugyanígy a helyzetet kezelni igyekvő központi vezetést is. Jelenleg a lakosság 16,5 százalékát teszi ki a migránsok száma Kínában, ez mintegy 221 millió főt jelent - derül ki a Nemzeti Népesség- és Családtervezési Bizottság vasárnap közzétett jelentéséből. A statisztikák szerint a jobb élet reményében az elmúlt években átlagosan évi tízmillió falusi települt át a városokba, s a bizottság szerint ez a trend folytatódik a jövőben is, azaz a migránsok száma a következő tíz évben több mint százmillióval növekszik majd. Ez azt is jelenti, hogy az évtized végére a jelenlegi 670 millióról 800 millió fölé emelkedhet a városlakók száma az országban. A nagymértékű és gyors népességvándorlás miatt a kínai urbanizáció kritikus szakaszba lépett, a központi vezetésnek sürgősen javítania kell a helyzet kezelésén - mondta Csang Csun-seng (Zhang Chunseng), a bizottság ügyvezető irodájának elnöke a jelentés ismertetésekor. Az "egészséges urbanizáció" előtt számos akadály tornyosul, az egyik legnagyobb gond a városok kapacitáshiánya, a közszolgáltatók sincsenek felkészülve újabb tömegek ellátására, s a szociális ellátórendszer sem bírná el a fokozott terhet. További gondot jelent, hogy a migráns munkásokat gyakran másodrangúként kezelik, ami - az óriási jövedelmi különbségekkel együtt - súlyos társadalmi elégedetlenség forrása. A jelentés szerint az új migráns nemzedék 76 százaléka 1980 után született, s - az előző generációtól eltérően - végleg városlakóvá válna, nem tervezi a visszatérést szülőfalujába. A képzettség hiánya miatt mintegy 27 százalékuk 1000 jüannál (34 800 forint), 5 százalékuk 500 jüannál (17.400 forint) is kevesebbet keres, szüleiknél azonban iskolázottabbak, öt százalékuk felsőfokú végzettséggel is rendelkezik. A központi vezetés az alapvető egészségügyi ellátásnak és társadalombiztosítási juttatásnak a munkáltatók általi garantálásával próbál segíteni helyzetükön, emellett lassítaná, szabályozná az urbanizációt, hogy az fenntartható keretek közt maradjon. MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

COVID-19: gasztrointesztinális tünetek

A szerzők szerkesztőségi levél formájában hívják fel a figyelmet arra, hogy a 2019 decembere óta világjárvánnyá lett coronavírus betegség 2019 (COVID-19) okozója, az új coronavirus (SARS-CoV-2) az ismert légzőszervi panaszok mellett gasztrointesztinális tüneteket is okozhat. Enyhe tünetekről van szó: émelygés, hányinger, nem súlyos hasmenés, melyeknek összefüggését a járvánnyal gyakran nem ismerik fel, jóllehet egyértelműen kimutatható a SARS-CoV-jelenléte a tápcsatornából vett biopsziás anyagban éppúgy, mint a székletben. Az emésztőszervi tünetek megelőzhetik a légúti tüneteket. A kezdeti tünetek felismerése nagy jelentőségű, mert lehetővé teszi a fertőzés korai diagnózisát és a beteg izolálását, még a léguti tünetek megjelenése előtt. Jelenleg nem tisztázott fontos szempont a fertőzőképesség megállapítása a gasztrointesztinális COVID-19 eseteiben.

Ökológia

Minamata kór – Valami új a nap alatt

A kötet alapján teljes bizonyossággal látható, hogy a klíma változása, a tiszta ivóvíz hiánya, a lecsökkent biológiai sokféleség rengeteg viszontagságot hoz még az emberiség számára.

Gondolat

Az emberiség öt nagy ostora

Soha az emberiség történetében nem volt olyan betegség, amely az orvoslást, a társadalom szociális szerkezetét és a túlvilág képzetét döntőbben determinálta volna, mint a lepra és a pestis...

COVID-19

A RAAS-gátlók pozitív hatása COVID-19-betegek körében

A metaanalízis célja annak megállapítása volt, hogy milyen hatással bírnak a hipertenzív, illetve bármely egyéb okból RAAS-gátlót szedő COVID-19-betegek morbiditására és mortalitására a SARS-CoV-2 vírus sejtbe lépését esetlegesen befolyásoló szerek.