Hírvilág

Több mint hárommilliárd forintos kutatás-fejlesztési program indult Szegeden

2017. JÚNIUS 07.

Szöveg nagyítása:

-
+

Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Gál Ferenc Főiskola (GFF) több mint 3,6 milliárd forint uniós támogatást nyert arra a több tudományterületet összekapcsoló kutatási programra, amely középpontjában az egészségállapottal kapcsolatos vizsgálatok állnak a fogantatástól kezdve egészen az időskorig - tájékoztatta az SZTE közkapcsolati igazgatósága az MTI-t. A közlemény szerint a projekt célja a két szegedi felsőoktatási intézmény kutatási szolgáltatásainak bővítése, a tudományos utánpótlás erősítése, valamint a megszülető eredmények piaci hasznosításának elősegítése is. Az intézmények által a négyéves program során felhasználható forrás nagyobb részét az SZTE-en induló 18 és a GFF-án kezdődő két kutatási programra fordítják. Ezeket olyan fiatalabb szakemberek irányítják, akik tudományos karrierje szempontjából ez nagy ugrást jelenthet, és egyben hosszútávon lehetőséget arra, hogy bekapcsolódjanak a nemzetközi kutatói hálózatok munkájába. Az elöregedő társadalmakban az egészség és a munkaképesség megőrzése egyre fontosabb feladattá válik. A több tudományterületet érintő kutatások a fogantatástól egészen az időskorig vizsgálják az egészségmegőrzés és -fejlesztés lehetőségeit. Az alprogramok egy része a meddőség korrekciójával, és a gyermekkor tipikus betegségeivel foglalkozik, egy másik csoportja az egészség felnőttkori visszaállításának lehetőségeit vizsgálja, egy harmadik célja pedig az időskori betegségek megelőzése, a diagnosztikai eljárások fejlesztése. Az interdiszciplinaritás jegyében a szakemberek egy-egy probléma gazdasági és társadalmi vetületeivel is foglalkoznak. A tudományos programok kiváló lehetőséget teremtenek a szegedi felsőoktatás tudásbázisának bővítése mellett a helyi és regionális igényeket kielégítő kutatás-fejlesztési szolgáltatások fejlesztésére is. Az előrejelzések szerint rohamosan növekedni fog azoknak a betegségekkel küzdő, egyedülálló embereknek a száma, akiket család híján más nem tud majd gondozni, csak a professzionális szociális ellátórendszer. A Gál Ferenc Főiskolán induló programok célja az új generációs szociális-szakember-képzés kereteinek kidolgozása, illetve az állami és nem állami fenntartású ellátók közötti, jelenleginél sokkal szorosabb együttműködés kialakítása - áll a közleményben. Forrás: MTI MTI 2017. június 7., szerda 14:18

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Gondolat

Az érzelmek szerepe a tudományos kutatásban - videointerjú Mérő Lászlóval

BME-TMIT szemináriumi előadása után Mérő Lászlót az érzelmek tudományos kutatásban betöltött szerepéről kérdeztük. Az emberi hangulatok és érzelmek a tudományos kutatások összetett folyamataira is hatással vannak.

Hírvilág

Operatív törzs: nyilvánosak a hétfőtől érvényes védelmi intézkedések

Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.

PharmaPraxis

Húsz éve Magyarország stratégiai partnere a Servier Hungária

Kitartás - elkötelezettség, emberi kötődés a magyar kutatók iránt, folyamatos megújuló befektetés: ezek a gondolatok jellemezték a Servier elmúlt 20 évét hazánkban

Hírvilág

Kihalt delfinfajt azonosítottak

Mintegy 25 millió éve élt új delfinfajt azonosítottak amerikai tudósok, a kihalt állat a szakemberek szerint a dél-ázsiai folyami delfin rokona lehetett.