Hírvilág

Több mint 50 tóra bukkantak a grönlandi jégmező alatt

2019. JÚNIUS 28.

Szöveg nagyítása:

-
+

Több mint 50 tóra bukkantak a grönlandi jégmező alatt Brit és amerikai kutatók 56 eddig ismeretlen tóra bukkantak a grönlandi jégtakaró alatt. Eddig csak négy ilyen tó volt ismert a térségben. Bár ezek a tavak kisebbek, mint az Antarktiszon talált hasonló, jégtakaró alatti tavak, felfedezésük azt mutatja, hogy az eddig véltnél jóval gyakoribbak a tavak a grönlandi jégtakaró alatt - olvasható a Lancasteri Egyetem közleményében. A grönlandi jégtakaró nagyjából hétszer akkora, mint Nagy-Britannia területe, egyes helyeken több mint három kilométer vastag, és jelenleg fontos szerepet játszik a globális tengerszint-növekedésben. A jég alatti tavak olyan vízformák, amelyek a jégtömeg alatt keletkeznek. A grönlandi és antarktiszi jég alatti tavakban édesvíz található, amely a jég aljának olvadásából keletkezik. A geotermikus hő felszáll az alul lévő kőzetből, a felülről határoló vastag jég azonban bezárja azt. Ezen tavak ismerete segít kialakítani egy jóval teljesebb képet arról, hol keletkezik víz, és az hogyan áramlik a jégtakaró alatt, ami hatással van arra, hogyan reagál a jégtakaró a növekvő hőmérsékletre. A Nature Communications című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban a Lancasteri Egyetem, a Sheffieldi Egyetem és az amerikai Stanford Egyetem kutatói először adtak átfogó képet a grönlandi jégtakaró alatti tavakról. A kutatók több mint 500 ezer négyzetkilométernyi területről gyűjtött radarfelvételt elemeztek, amelyek képet alkottak a grönlandi jégtakaró mélyéről. "A kutatók jól ismerik az antarktiszi jégmező alatti tavakat, de eddig keveset tudtak a grönlandi jégtakaró alatti tavak eloszlásáról és viselkedéséről" - idézte Jade Bowlingot, a Lancasteri Egyetem kutatóját, a tanulmány vezető szerzőjét az EurekAlert tudományos hírportálon közzétett közlemény. A grönlandi jégtakaró alatti tavak azonosítása azért fontos, mert meghatározhatjuk azt, miként hatnak a jég alatti szélesebb hidrológiai rendszerre és a gleccserek dinamikájára - tette hozzá. Az újonnan felfedezett tavak 0,2-5,9 kilométer kiterjedésűek, többségüket viszonylag lassan mozgó jég alatt találták, távol a jégtakaró fagyott talapzatától, és viszonylag stabilnak mutatkoznak. Forrás: MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Operatív törzs: nyilvánosak a hétfőtől érvényes védelmi intézkedések

Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.

Hírvilág

Kihalt delfinfajt azonosítottak

Mintegy 25 millió éve élt új delfinfajt azonosítottak amerikai tudósok, a kihalt állat a szakemberek szerint a dél-ázsiai folyami delfin rokona lehetett.

Hírvilág

A terhesség alatt szedett antidepresszánsok növelik a születési rendellenességek kockázatát

A terhesség és a depresszió elismert szakértője már korábban kapcsolatot talált az antidepresszánsok szedése és a vetélés, valamint az alacsony súllyal, esetleg autizmussal született gyerekek között. Új tanulmánya az elsők között van, amely a születési rendellenességek magasabb előfordulási arányára hívja fel a figyelmet a depresszió miatt gyógyszerekkel kezelt nőknél.

Hírvilág

A kétéltűeket világszerte tizedelő betegség oka az emberiség

A globalizáció az elsődleges oka a Batrachochytrium dendrobatidis nevű rajzóspórás gomba által okozott betegség terjedésének.

Hírvilág

Jelentősen romlott a Csendes-óceán mélyén nyugvó Titanic állapota

A roncsot a sókorrózió és a fémevő baktériumok is pusztítják. Jelentősen romlott az 1912 óta az Atlanti-óceán mélyén nyugvó Titanic állapota. Az első útján egy jéghegynek ütközött és elsüllyedt luxushajó maradványait 14 év után először kereste fel augusztus elején egy expedíció, amely nagyfelbontású képeket készített a roncsról.