Hírvilág

Web-alapú segítség emlőrákos nőknek

2012. MÁRCIUS 27.

Szöveg nagyítása:

-
+

Minden nap 18 svéd nőnek diagnosztizálnak emlőrákot. Bár rendkívül nagy szükségük volna a segítségre és a pontos információra, sok nő tanácstalanul küszködik, mert eltéved a médiumokból áradó kusza és rendszerezetlen információk áradatában. Svédországban, az University of Göteborg 227 nő részvételével lefolytatott kutatásában kifejlesztett egy web alapú programot, amely folyamatosan egyfajta útikalauzként szolgál a pácienseknek a diagnózistól egészen a rehabilitációig. Számos tudományos tanulmány kimutatta, hogy az emlőrákos nőknek valós igénye van a betegségével kapcsolatos kommunikációra és információkra - mint például, hogyan tudnak magukon segíteni -, valamint pszichológiai és érzelmi támogatásra. Tavaly Svédországban 6.800 esetben diagnosztizáltak emlőrákot. A diagnózist műtét követte, majd sugárterápia és/vagy kemoterápia, ezután pedig anti-hormonális kezelés, sok esetben tíz éven keresztül a műtét után – s mindezek otthon, kórházban, járóbeteg rendelésen. A tanácsadásnak éppen ezért sok embert kell elérnie, sok helyszínen, hosszú időn keresztül. A tájékoztató-segítő weboldal tervezése során, az igények pontos felmérése érdekében interjúkat készítettek emlőrákos nőkkel. A programnak ezen kívül hasznos inputokat adtak különböző szakértők (orvosok, ápolók, szociális munkások, gyógytornászok, beteg-képviselők). A segítő oldal linkeket tartalmaz ellenőrzött tartalmú betegséggel és egészséges életmóddal foglalkozó weboldalakhoz, továbbá könyv ajánlások és orvosi kifejezések magyarázatai is szerepelnek rajta. „A hasznos információk szolgáltatásán túl pszichoszociális segítséget is szeretnénk nyújtania" mondja Ingalill Koinberg, a vizsgálat vezető kutatója. "A célunk az, hogy az Internet-alapú támogatás segítségével csökkentsük az emlőrákos betegek szorongását és aggodalmát, növeljük involváltságukat a kezelésben, és az önsegítésben. A 2008 és 2011 között lefolytatott program során a standard egészségügyi ellátás egyfajta kiegészítését hoztuk létre, lehetővé téve, hogy a betegek éjjel-nappal rendszerezett, és minőségbiztosított információkhoz juthassanak." Szemlézte: elitmed.hu, Kolin Péter Forrás: hhttps://www.ehealthnews.eu

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

A hyperuricaemia diétás vonatkozásai

MEZEI Zsuzsanna

A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.

Klinikum

A bél-agy-tengely újabb összefüggései

Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.

Egészségpolitika

Gyerekek és gyermekeket várók, tervezők – szabad-e oltani?

Úgy tűnik ebben a hazai álláspont egyértelmű, de számos országban már kismamákat oltanak. A jelenlegi szakértői vélemények szerint az mRNS-oltások nem veszélyesek a terhes kismamákra, de klinikai kísérletek hiányában ezt mégsem lehet százszázalékos biztonsággal állítani. Magyarországon éppen ezért nem ajánlják az oltást várandósoknak, de az Egyesült Államokban, Izraelben, vagy Angliában a kismamákra bízzák a döntést. Gyermekeknek egyelőre sehol sem adnak vakcinát.

Idegtudományok

Kortikoszteroidkezelés neuritis vestibularisban

A vizsgálat eredménye szerint kevés bizonyíték szól a szteroidok használata mellett akut neuritis vestibularis esetén. A meglévő bizonyítékok alapján a klinikailag fontos kimenetelek és az objektív vestibularis funkciós kimenetelek között nincs szoros kapcsolat: a DHI-skálán mért rokkantságban egy hónap múlva nem volt szignifikáns különbség a placebo és a szteroid között, a kalorikus tesztek ugyanakkor jobb vestibularis funkciót mutattak ugyanebben az időpontban a szteroiddal kezelt betegek körében. Megjegyzendő, hogy a kalorikus teszt a lateralis (horizontális) félkörös ívjárat, így az ezt beidegző nervus vestibularis superior működéséről ad információkat, a neuritis vestibularisban ugyanakkor a nervus vestibularis inferior is érintett lehet, noha ennek izolált érintettsége csupán az esetek 2,3%-ában igazolható.

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.