Hírvilág

Szociális hálózatok és a járványok

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Nicholas Christakis professzor a 2010.szeptemberében a TED-en publikált előadásában a hálózatkutatás gyakorlati alkalmazásait mutatta be a járványok monitorozásában.

A Harvardon dolgozó kutatót régóta érdekli, hogy milyen törvényszerűség alapján szerveződnek az emberek valós szociális hálózatokba. Az emberi hálózatokban létező, tudományos módszerekkel leírható matematikai törvényszerűség feltárása sokat segíthetnek a járványok terjedésének megértésében és előrejelzésükben. Az epidemiológiai monitorozás ugyanis napjainkban a legkorszerűbb technológia és tudományos módszerek mellett is csupán 1-2 hetes késéssel képes követni a járványok terjedését.



Matematikai úton kimutatható, hogy adott közösségben véletlenszerű kiválasztással monitorozott egyedeknél jelentősen hatékonyabb speciális elhelyezkedésű (központi) egyedek monitorozása. A magas élszámmal rendelkező “központi” egyedeknél időben jelentősebb előbb jelentkezik a járvány mint a teljes hálóban.


Ám a teljes emberi hálózat monitorozása nem kivitelezhető, anyagi, etikai illetve megvalósíthatósági akadályok miatt. A központi figurák meghatározásában a barát-paradoxon segített a kutatóknak. A barát-paradoxon szerint “a barátaidnak mindenképpen több barátja van mint neked”. Ezáltal a véletlenszerűen kiválasztott periférián tartózkodó személyek barátai mindenképpen “központibbak” mint ők maguk. Ezzel a módszerrel a véletlenszerű csoport és a véletlenszerű csoport barátainak monitorozásával már jelentős hatékonyság növelés érhető el.


Előadása végén a kutató kiemelte, hogy ez a módszer járványokon felül, minden interperszonális módon terjedő jelenségre is alkalmazható: normák, dohányzási, vásárlási és egyéb szokások térképezésére is használható.

Forrás: TED.com

Kapcsolódó anyagok: Ha a Társas Lény boldog...

Az egészség és boldogság nem magánügy

Új utakon a szexuális úton terjedő betegségek terjedésének kutatása

Hálózatkutatás rovat

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Egészségpolitika

Gyerekek és gyermekeket várók, tervezők – szabad-e oltani?

Úgy tűnik ebben a hazai álláspont egyértelmű, de számos országban már kismamákat oltanak. A jelenlegi szakértői vélemények szerint az mRNS-oltások nem veszélyesek a terhes kismamákra, de klinikai kísérletek hiányában ezt mégsem lehet százszázalékos biztonsággal állítani. Magyarországon éppen ezért nem ajánlják az oltást várandósoknak, de az Egyesült Államokban, Izraelben, vagy Angliában a kismamákra bízzák a döntést. Gyermekeknek egyelőre sehol sem adnak vakcinát.

Idegtudományok

A stroke új kezelése

Kutatók egy új terápiás eljárást ismertettek, mellyel csökkenthetőek az agyi infartus okozta károsodások, az elhalt idegek újra növekedhetnek, a kiesett működések helyreállhatnak. Ráadásul az eddigiekkel szemben „a terápia hosszú idővel a stroke után is hatékony” - állítja Gwendolyn Kartje, a cikk első szerzője.