Hírvilág

Szöveg nagyítása:

-
+

Interneten regisztrálhatnak a jövőben a szervdonorok Kínában, ahol jelenleg a súlyos hiány miatt a rászorulók alig több mint fél százalékának van esélye a sokszor életmentő transzplantációs műtétre. Az önkéntesek regisztrációját lehetővé tevő rendszer a következő hetekben, még június vége előtt indul - jelentette be a programot meghirdető kínai vöröskereszt. Az adatbázisba bárki jelentkezhet, aki halála után fel szeretné ajánlani szerveit, a felajánlás önkéntes és visszavonható. A rendszer új reményt adhat sok százezer, gyakran évek óta átültetésre váró kínai számára. Az egészségügyi és családtervezési bizottság adatai szerint évente mintegy másfél millió ember szorulna transzplantációs műtétre az országban, közülük 300 ezer számára életmentő lenne a beavatkozás. Szervhiány miatt azonban mindössze tízezrükön tudják elvégezni az operációt. A kelet-ázsiai ország kísérleti jelleggel 2010-ben indított szervdonorrendszert az ország 16 kijelölt tartományában és tartományi jogú városában, ezt júniusban újabb hat területre terjesztik majd ki. A program lassan indul, annak kezdete óta a statisztikák szerint mindössze 800 felajánlás érkezett. Egy 2012-es, a pekingi orvostudományi egyetem gondozásában készített tanulmány szerint a kínai lakosság több mint 70 százaléka fogalmazott úgy, hogy hajlandó lenne felajánlani szerveit átültetésre. A válaszadók kétharmada szerint a témával kapcsolatban felvilágosító kampányokra és a lakosság figyelmének felhívása lenne szükséges. A szűkös kínálat miatt az illegális szervkereskedelem feketepiaca virágzik az országban. Akár nyílt internetes hirdetési oldalakon is lehet szerveket árusítókra találni, egy vese ára például 250 ezer jüan (9,2 millió forint) körül alakul, s állítólag a Közel-Keletről, Japánból és a régiós országokból is sokan utaznak Kínába a szükséges műtét miatt. A szervátültetés ma a tehetősek kiváltsága - fogalmazott egy rászoruló az egyik internetes fórumon. A kérdés rendezése más szempontból is sürgető: becslések szerint a piacon lévő szervek mintegy háromnegyede elhunyt fogva tartottakból származik, szerveik felhasználása pedig sokszor beleegyezésük vagy családjuk tudta nélkül történik. A kivégzettek donorként való használata általános gyakorlatnak számít régóta, a társadalmi és nemzetközi nyomásra tavaly márciusban ennek öt éven belüli beszüntetését ígérte a vezetés. MTI 2013. június 13., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

COVID-19: gasztrointesztinális tünetek

A szerzők szerkesztőségi levél formájában hívják fel a figyelmet arra, hogy a 2019 decembere óta világjárvánnyá lett coronavírus betegség 2019 (COVID-19) okozója, az új coronavirus (SARS-CoV-2) az ismert légzőszervi panaszok mellett gasztrointesztinális tüneteket is okozhat. Enyhe tünetekről van szó: émelygés, hányinger, nem súlyos hasmenés, melyeknek összefüggését a járvánnyal gyakran nem ismerik fel, jóllehet egyértelműen kimutatható a SARS-CoV-jelenléte a tápcsatornából vett biopsziás anyagban éppúgy, mint a székletben. Az emésztőszervi tünetek megelőzhetik a légúti tüneteket. A kezdeti tünetek felismerése nagy jelentőségű, mert lehetővé teszi a fertőzés korai diagnózisát és a beteg izolálását, még a léguti tünetek megjelenése előtt. Jelenleg nem tisztázott fontos szempont a fertőzőképesség megállapítása a gasztrointesztinális COVID-19 eseteiben.

Ökológia

Minamata kór – Valami új a nap alatt

A kötet alapján teljes bizonyossággal látható, hogy a klíma változása, a tiszta ivóvíz hiánya, a lecsökkent biológiai sokféleség rengeteg viszontagságot hoz még az emberiség számára.

COVID-19

A RAAS-gátlók pozitív hatása COVID-19-betegek körében

A metaanalízis célja annak megállapítása volt, hogy milyen hatással bírnak a hipertenzív, illetve bármely egyéb okból RAAS-gátlót szedő COVID-19-betegek morbiditására és mortalitására a SARS-CoV-2 vírus sejtbe lépését esetlegesen befolyásoló szerek.

Gondolat

Nem tükörkép hasonmások Az ikrek világa

FAZEKAS Erzsébet

Az iker-testvérek számát 125 millióra becsülik a világon. Statisztikák szerint minden 333 szülésre esik egy olyan, amikor egy terhesség után két baba jön világra.