Hírvilág

Szándékos és gondatlan doppingvétség

2014. DECEMBER 08.

Szöveg nagyítása:

-
+


A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) új szabályzata január elsején lép életbe világszerte, így a vonatkozó 2011-es kormányrendelet módosításával Magyarországon is, mégpedig számos alapvető változtatással, amelyek egyik legfontosabbika szerint a jövőben megkülönböztetik a szándékos, illetve a gondatlanságból, vagyis nem szándékosan elkövetett doppingvétséget.

A témával foglalkozó pénteki sajtótájékoztatón Tiszeker Ágnes, a nemzeti doppingellenes szervezet feladatait ellátó Magyar Antidopping Csoport (MACS) ügyvezető igazgatója elmondta, a WADA a kódex e lényegi módosításával ismeri el, hogy az is előfordulhat: egy sportoló figyelmetlenségből, tájékozatlanságból tiltólistás szert tartalmazó táplálék-kiegészítőt használ, így nem szándékosan él tiltott teljesítményfokozóval.

"Természetesen a felelősség alól ez sem menti fel a sportolókat, hiszen a doppingvétség elkövetésének ténye így is megállapításra kerül, de a büntetés mértéke kisebb, megrovástól két évig terjedő eltiltás, mint a szándékos doppingvétség elkövetése esetén kirótt négyéves eltiltás" - jelentette ki a MACS első embere.

Az is új, hogy nyolcról tíz évre nő az olimpiákon vagy más nagy sporteseményeken levett minták tárolási ideje, vagyis hosszabb idő áll majd rendelkezésre azok újbóli, akár évenkénti vizsgálatára.
"Ennek a változásnak az a legfőbb oka, hogy egyelőre nincs megbízható módszer a könnyen hozzáférhető, sokak által használt növekedési hormon és egyéb növekedési faktorok kimutatására, tíz év viszont óriási változásokat hozhat a tudomány világában" - magyarázta Tiszeker doktor, aki hozzátette: ez idő alatt új, megbízható analitikai módszerek fejleszthetők ki a ma még nem kimutatható doppingszerekre is. Átmeneti, vagy a jelenlegi legjobb megoldás a biológiaiútlevél-program széleskörű és kötelező bevezetése.

"Ennél a módszernél nem a tiltott szer kimutatása a feladat, hanem a sportoló különböző biológiai paraméterei kerülnek be egy központi nemzetközi adatbázisba - mondta a MACS vezetője. - A folyamatos mintavételekkel és adatgyűjtésekkel akkor is kiszűrhetők a doppingolók, ha a gyorsan ürülő szereket nem, csak azok hatását, bizonyos mutatók hirtelen, jelentős mértékű, orvosilag nem indokolható változását tudják kimutatni a laborok."
Tiszeker Ágnes kitért rá, hogy az idén - a magyar állam megrendelésében - 900 mintavételre került sor. A magyar sportolók ellenőrzésében kiemelt szempontként szerepelt, hogy 2014-ben téli olimpia volt Szocsiban, s nyári ifjúsági olimpiát rendeztek Nankingban. Mindkét nagy esemény a doppingkontroll szempontjából is sikeresnek bizonyult, hiszen egyetlen pozitív esete sem volt magyar sportolónak.

Tiszeker Ágnes külön felhívta a figyelmet az újabb feketelistás táplálék-kiegészítők piaci megjelenésére, a sportolóknak szánt étrend-kiegészítők alkalmazásának veszélyeire, majd arról beszélt, hogy az eredményességet tekintve már egy kicsit kevés a 900 minta.

"Jeleztük is a sportállamtitkárságnak és a Magyar Olimpiai Bizottságnak, hogy ezt át kell gondolni a jövő évre vonatkozóan. Új koncepcióra van szükség, mert az eredményesség, az elvárások és a hazai rendezésű világesemények szempontjából a 900 mintavétel már nem elegendő" - fogalmazott a MACS-igazgató.




MTI 2014. december 5., péntek

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Az MMR-autizmus botrány áldozatai

Dr. Andrew Wakefieldet, a közelmúlt nyugati orvosi irodalmának valószínűleg legbutább és legszükségtelenebb egészségügyi botrányának vezető szerzőjét, a General Medical Council kizárta soraiból.

Gondolat

Mire képes az ember, mire képtelen? Mire hajlandó és mire hajlamos?

Mindannyiunkban élnek válaszok a fenti kérdéseket illetően. Mind rendelkezünk egyfajta realitással, a mindennapjainkat észrevétlenül meghatározó ember- és világképpel. Rutger Bregman, korunk egyik kiemelkedő, holland származású történésze 2020-ban megjelent nemzetközi bestsellerében arra vállalkozik, hogy forgasson egyet látásmódunk kaleidoszkópján. Ráadásul szofisztikált humorral, világos, inspiráló gondolatmenetekkel és személyes hangvétellel. Talán többünknek volt kedvenc tanára, aki egyszerre volt intelligens, közvetlen és szórakoztató. Bregman e kötetben épp ilyen.

COVID-19

A közösségi média válasza a koronavírusra a jelenlegi szükséghelyzetben

Az 1918-as influenza világjárvány a Föld teljes népességének 1/3-át érintette és 50 milliós halálos áldozatot követelt. Kétségtelen, hogy 100 évvel ezelőtt nagyon korlátozottak voltak a terápiás lehetőségek, a hatóságok mozgástere is szűkebb volt, továbbá az információ áramlásának eszköze a vezetékes telefon, a postai levélforgalom és a személyes közlés volt, ami korlátok közé szorította a közlések gyorsaságát.

PharmaPraxis

A gyógyszerész által küldött napi SMS-emlékeztető hatásossága

A klinikai vizsgálatok szaklapja közölte az első regisztrált szlovákiai gyógyszerészeti klinikai vizsgálat protokollját. A tervezett vizsgálat elsődleges célja annak megállapítása, hogy a standard gyógyszerészi ellátáson felül nyújtott személyre szabott napi SMS-emlékeztető milyen mértékben javítja az 55 évnél idősebb, ambuláns ellátásban részesülő hypertoniás betegek gyógyszerszedési fegyelmét.

Ökológia

Növényvédő szerek kockázatos hatásai az emberi egészségre – rák és más kapcsolódó betegségek

Miközben a konvencionális mezőgazdaságban elterjedt növényvédő szerek ökológiai és emberi egészségügyi hatása is súlyos, mind a környezetünk, mind az élelmiszereink szennyezettek ezekkel a szerekkel. Az Environmental toxicology and pharmacology szaklapban megjelent tanulmány, a Hazardous effects of chemical pesticides on human health–Cancer and other associated disorders szerzői összefoglalták, hogy melyek azok a főbb egészségügyi problémák, amelyek kapcsolatban állnak különféle növényvédő szerekkel, és bemutatták az ezeket okozó eddig megismert mechanizmusokat.