Hírvilág

Stresszoldás a terhességért

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Azok a nők, akik stresszoldó foglalkozásokon vesznek részt a lombikprogram korai időszakában, sokkal nagyobb arányban esnek teherbe (52 százalék szemben a 20 százalékkal) - az Amerikai Meddőségi Társaság által közzétett cikk szerint. A meddőségi kezelések lelkileg is igen megterhelőek. „A stressz és a meddőség kapcsolata ellentmondásos, az azonban kétségtelen, hogy a stressz csökkenti a fogamzóképesség valószínűségét” - nyilatkozta Alice Domar vezető kutató, a Bostonban működő IVF Központ vezetője (Domar Center for Mind/Body Health). A programot 1987-ben indították Bostonban. Célja, hogy megtanítsák a pároknak, hogyan kell helyesen relaxálni és kezelni a stresszt. A tíz hetes program során a kognitív viselkedésterápiát, relaxációs tréningeket, a negatív viselkedési minták megváltoztatását és a szociális támogatás erősítését gyakorolták. A programba olyanokat választottak, akik akkor kezdték el a lombikprogramot, nem voltak idősebbek 40 évesnél és hormonleleteik nem mutattak eltérést. A kiválasztott csoportot két részre osztották, egyik részük részt vett a foglalkozásokon, másik részük pedig nem. Mindannyian elkezdték a meddőségi kezeléseket, majd két cikluson keresztül követték az alanyokat. Az első ciklus során nem volt különbség a teherbeesési arányokban, ekkor azonban a párok még csak néhány alkalommal vettek részt foglalkozásokon. Ennek alapján kijelenthető, hogy magának a kezelésnek nincs placebohatása: önmagában annak a gondolata, hogy a stressz csökkenthető, nem emelte meg a teherbeesési arányt. A második ciklusra a szülők már legalább öt foglalkozáson részt vettek. Addigra már valós eszközök is rendelkezésükre álltak a stressz kezelésére és ekkora már jelentőssé vált a két csoport közötti teherbeesési arány különbsége. A programban résztvevők között a teherbeesési arány 52 százalék volt, szemben a kontrollcsoport 20 százalékával, ami már statisztikai szempontból is jelentős különbség. A vizsgálat eredményei alátámasztják azt, hogy a pszichés stressz nagymértékben befolyásolja a lombikprogram sikerességét. „Mintegy 100 nőt vizsgáltunk, ami relatíve kis esetszámot jelent, ezért az eredményeket ellenőrizni kell nagyobb számú esetnél is" - mondta a kutatónő. Úgy tűnik, hogy a stressz és a meddőség között jelentős összefüggés van, és a pszichoterápiás foglalkozások jelentősen befolyásolják a kezelések eredményességét - derül ki a június 1-jén megjelenő Fertility and Sterility című szaklap cikkéből. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: A jó szó csökkenti a beteg feszültségét

Fájdalomcsillapítás meditációval

Nem érdemes sokáig várni a gyerekvállalással

Meddőség és az antioxidánsok

A sok stressz hátráltathatja a teherbeesést

Számítógépes programmal megjósolható a mesterséges megtermékenyítés sikere

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Számítógépes programmal megjósolható a mesterséges megtermékenyítés sikere

Mielőtt az invazív, drága és érzelmileg megterhelő lombikprogramba jelentkeznénk, jó lenne ha tudnánk, valóban születhet-e saját gyermekünk.

Hírvilág

Stresszoldás emlőrákos betegek számára

Segíthet a stresszoldó terápia az emlőrák kiújulása ellen.

Hírvilág

Szójával a terhességért

Hatszoros a sikeres megtermékenyítés esélye, ha a lombikprogramban résztvevő nőt szójaalapú összetevőkkel kezelik. Az évek óta hiába próbálkozó páciensek fele ezután az első alkalommal teherbe esett.

Hírvilág

Tizenöt petesejttel a legnagyobb az esély

A lombikprogramoknak akkor a legnagyobb a sikere, ha egy ciklus során a petefészkekből 15 petesejetet nyernek - állítja egy új tanulmány.

Hírvilág

A jó szó csökkenti a beteg feszültségét

Az orvosok el sem tudják képzelni, hogy betegeikben mekkora feszültséget vált ki egy bizonytalan diagnózis. Amerikai kutatók az ilyenkor kialakuló stresszt mértékét vizsgálták különböző betegségcsoportokban.