Hírvilág

Sikeres ösztöndíjprogramok

2014. JANUÁR 22.

Szöveg nagyítása:

-
+

Erre az évre plusz 18,2 milliárd forint jut az egészségügyi ágazatnak - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden, Budapesten. A többletforrásból 1,6 milliárd forintot kap a járóbeteg-szakellátás, 770 millió forintot fordítanak onkológiai betegek CT-MR-vizsgálatára, 790 millió forintot pedig a várólisták csökkentésére - ismertette a miniszter. 9,7 milliárd forint jut a kórházi ellátás teljesítményvolumen-korlátjának emelésére, 1 milliárd a sürgősségi ellátásra, 2,4 milliárd új eljárások befogadásának finanszírozására, de ebből a pénzből jut gerincstabilizációs műtétekre is, így ezen várólisták is csökkennek majd. Vastagbélszűrési programra 134 millió forinttal, a gyermekek korai fejlesztésére 65 millióval, a fogyatékkal élők és speciális ellátást igénylő betegek kezelésére pedig 300 millióval többet fordíthatnak. Balog Zoltán a várólistákról elmondta, hogy a plusz forrásból 1300 csípő- és térdprotézisműtétet tudnak elvégezni - jellemzően a legrégebb óta várólistán lévőknél. A miniszter úgy fogalmazott, hogy a várólisták kérdésében mindenképpen feladat az anyagi források megemelése és az, hogy ezek a listák valóban az adott helyzetet tükrözzék, így a tisztításuk is elengedhetetlen. Mintegy 10 százalékkal rövidülhetnek a várólisták azáltal, hogy valós adatokat tartalmaznak - mondta. A lezárult rezidensi ösztöndíjakkal kapcsolatban a miniszter beszámolt arról, hogy a 770 pályázó közül 601-en nyertek. Balog Zoltán a sajtótájékoztatón elmondta, hogy csökkent a külföldön munkát vállalók száma, 1600 orvost sikerült itthon tartani a különféle ösztöndíjaknak köszönhetően. (A nyertes szakorvosjelölteknek a havi 100 ezer forintos ösztöndíjért vállalniuk kell, hogy a szakvizsga után az ösztöndíj folyósításával megegyező ideig Magyarországon dolgoznak, és nem fogadnak el hálapénzt.) 2012-höz képest tavaly 14 százalékkal kevesebben kértek munkavállalási engedélyt. Balog Zoltán úgy fogalmazott, érdemes volt elindítani az ösztöndíjprogramot, és "elszántak abban", hogy jövőre is legyen ilyen lehetőség. Szócska Miklós ehhez kapcsolódva elmondta: most először sikerült azt elérni, hogy a 2009-es elvándorlási adatoknál is kedvezőbb az adat, hiszen "itthon tartani könnyebb, mint külföldről hazacsábítani". MTI 2014. január 21., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Klinikum

Átoltottságot növelő stratégiák

Az Egyesült Államok 10 milliárd dollárral támogatta a Covid-19 elleni oltások fejlesztését, az USA állami szervei ezért is fontosnak tartják az átoltottság növelését. Tavaly novemberi adatok szerint az amerikai lakosság 40%-a nem akarta beoltatni magát, és az oltást nem akarók mindössze 46%-a mondta, hogy esetleg megfontolja a vakcinációt, ha majd több információ áll rendelkezésre. Ezek az adatok is alátámasztják, hogy az oltásfelvételt promotáló kommunikációs szakmai csoportoknak hatalmas munkát kell elvégezniük: ahhoz, hogy az élet visszatérhessen a normális kerékvágásba, az átoltottságnak el kell érnie a 80%-ot.

Idegtudományok

Ki kapjon jogosítványt stroke után?

A kérdés inkább az, hogy kinél kell elvégezni az alkalmassági vizsgálatot, állapították meg belgiumi kutatók 27 vizsgálat eredményeinek áttekintése alapján.

Ökológia

Mennyi az elég?

Az SZVT Kutatási és Fejlesztési Központ székházában került sor arra az interaktív konferenciára, melynek témája Gyulai Iván „Fenntartható fejlődés” tanulmányának három fejezete volt. Az egyes fejezetekhez korreferátumok hangzottak el Gyulai Iván rövid ismertetőit követően, majd a hallgatóság oszthatta meg észrevételeit...

Klinikum

Reumatológiai gyulladásos megbetegedések és családtervezés – a szülész szemével: csökken a fertilitás - A Figyelő 2017;1

PAJOR Attila

A gyulladásos reumatológiai betegségek többnyire nőkben fordulnak elő, és gyakran a családtervezés időszakában. Míg a rheumatoid arthritis (RA), a juvenilis idiopathiás arthritis és a spondyloarthritis ízületi gyulladással és kevés szervi manifesztációval, addig a kevert, differenciálatlan kötőszöveti betegségek, a szisztémás lupus erythematosus (SLE), az antifoszfolipid szindróma (APS), a szisztémás sclerosis, a Sjögren-szindróma, a gyulladásos myopathiák és a vasculitisek különféle autoantitestek megjelenésével és különböző szervi érintettséggel járnak.