Hírvilág

Sebészeti boncolás és fényorgona

2012. AUGUSZTUS 04.

Szöveg nagyítása:

-
+

Jövőkutatás, fényorgona, sebészeti boncolás, vezető nélküli légi járművek - csak néhány az idén hetedik alkalommal megrendezendő Kutatók éjszakája legkedveltebb programjai közül, amelyek szeptember utolsó péntekén csaknem 60 helyszínen várják az érdeklődőket országszerte. A Kutatók éjszakája az Európai Bizottság kezdeményezésére és támogatásával Európa-szerte megrendezett népszerű fesztivál. Az eseményt 2005 óta minden évben szeptember negyedik péntekén tartják, ez idén szeptember 28-ára esik. Az egész éjszakás rendezvénysorozat célja, hogy megváltoztassa a kutatókról kialakult általános képet, ezáltal minél több fiatalt győzzön meg arról, hogy érdemes a kutatói életpályát választani. Az eseménysorozatot 2012-ben is a Tempus Közalapítvány szervezi számos felsőoktatási intézménnyel és kutatóintézettel együttműködve. Az idén immár harmadszor a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány is társszervezője a rendezvénynek - hangsúlyozza a Tempus Közalapítvány pénteki közleménye. A Kutatók éjszakájának programjai közérthető, szórakoztató formában mutatják be a tudományos módszereket és eredményeket. A látogatók idén is megtudhatják, kik állnak a sokszor látványos, ám valójában komoly felkészültséget és kreativitást igénylő fejlesztések, kutatások mögött. "Elmondhatjuk, hogy a lelkes kutatók és a kapcsolódó intézmények száma egyre nő" - hangsúlyozta Kurucz Katalin, a Kutatók éjszakája projektvezetője. 2011-ben 26 város 55 intézménye nyitotta meg kapuit a Kutatók éjszakáján, amelynek programjaira több mint ötvenezer látogató volt kíváncsi. Idén ennél is több látogatható helyszín készül programokkal országszerte, köztük olyan új csatlakozók, mint a Természettudományi Múzeum vagy az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete. "Akit érdekel a kutatók munkája, vagy netán ismer olyan szakembereket, akik érdekes tudományterületeket derítenek föl, emellett rajzolni, festeni is jól tud és szeret, annak most remek alkalmat kínál az idei esemény" - emeli ki a közlemény. A 2012-es Kutatók éjszakája kapcsán ugyanis a Tempus Közalapítvány meghirdette a Rajzolj kutatót! pályázatot a kutatói munka és az egyes tudományágak megismertetése és népszerűsítése érdekében. A szervezők olyan alkotásokat (festmény, grafika, kollázs, montázs, digitális technika) várnak, amelyek kutatót/kutatókat ábrázolnak munka közben. A pályázaton több kategóriában - az általános iskolásoktól a felsőoktatási hallgatókig - mérettethetik meg magukat a jelentkezők. Az alkotások beérkezésének határideje szeptember 10. A beküldött pályamunkák értékelését a Kutatók éjszakája szervezésében részt vevő intézmények végzik. A legjobb képekből a szervezők tárlatot állítanak össze, amely szeptember 28-án Budapesten a Kutatók éjszakáján lesz megtekinthető. Mint a szervezők írják, a programok folyamatosan bővülnek és hamarosan elérhetőek lesznek az esemény honlapján (www.kutatokejszakaja.hu, www.facebook.com/kutatokejszakaja). MTI 2012. augusztus 3., péntek

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Vége a TVK 16 éves uralmának – újraszabták a kórházi finanszírozást

A teljesítmény-volumenkorlát elve szerinti számolás tizenhét év után megszűnik a szakellátásban.Bevezetik az éves keretet a finanszírozásban, illetve szakmákra lesz kiosztva ez a pénz. Az idén életbe lépett változás megkérdezett szakértőink szerint leginkább átnevezés, de nem jelent átütő változást. Igaz, várhatóan megszűnik a kórházak mozgástere abban, hogy a jól és kevésbé jól fizetett területek között „játszanak”.

Hírvilág

Kokain és hirtelen halál

A szív eredetű hirtelen halálozás és a kokainfogyasztás között talált összefüggést egy új spanyol tanulmány.

Klinikum

A korunk népbetegsége: az elhízás

A túlsúly problémája mára népbetegséggé nőtt ki magát: akár orvosként, akár betegként (vagy esetleg mindkét oldalról) szembesülünk az elhízás egészségromboló hatásaival, a kérdéskör nem hagyhat közömbösen bennünket.

Klinikum

Reumatológiai gyulladásos megbetegedések és cardiovascularis kockázat – ahogyan azt a kardiológus látja - A Figyelő 2016;1

KEREKES György

A rheumatoid arthritisben (RA) szenvedő betegek esetében már az 1950-es években leírták az érelmeszesedésre való fokozott hajlamot és az ehhez társuló magas szív- és érrendszeri halálozást. Miközben az átlagpopuláció halálozási adatai az utóbbi fél évszázadban jelentősen javultak, az RA-ban mért cardiovascularis (CV) mortalitási mutatók érdemben nem változtak.

Klinikum

A nintedanib számos kórképben lehet hatékony

Nintedanib: mit tudunk, és mit kell még felfedeznünk? címmel tartott szakértői fórumot 2018. április 16-án a Boehringer Ingelheim gyógyszergyár, ahol nemzetközi szaktekintélyek ismertették a meghívott közép- és kelet-európai tüdőgyógyászokkal, onkológusokkal és reumatológusokkal a legújabb tudományos eredményeket.